Tolatómozdony ütközött a roncsautókkal

A szimuláció pillanataiban egy vasúti személykocsival közlekedő tolatómozdony 30 km/órás sebességgel ütközött neki két személyautónak, majd kigyulladt. A mentési gyakorlat miatt előidézett balesetben a gépkocsik egyik utasa – természeten nem a valóságban! – „életét veszítette, egy másik utas és a mozdonyvezető súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg”.

A hatóságok és a vasúti szervek helyszínre érkezését követően a rendőrség biztosította a területet, a mentők megkezdték a sérültek mentését, a tűzoltók pedig a mozdony oltását. A műszaki mentést és a pálya felszabadítását a befutó vasúti segélykocsival végezték el. A vasúti forgalom a szimulált baleset bekövetkezése után egy órával megindulhatott.

„A hatékony, szakszerű és összehangolt mentésen emberéletek múlhatnak. Legjobban mégis úgy vigyázhatunk a közlekedőkre, ha mindent megteszünk a balesetek elkerüléséért. A megelőzést szolgálja a kormány – első ütemben 55 milliárd forint értékű – országos közlekedésbiztonsági infrastruktúrafejlesztési programja. A hazai közlekedéspolitika egyik legfontosabb kezdeményezésének a GYSEV is részese: a vasúttársaság 982 millió forintot fordíthat a vasúti közlekedés, elsősorban az átjárók biztonságosabbá tételére” – mondta a mentési gyakorlat helyszínén Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a vasúttársaság alapfeladata a vasútvonalak zavartalan üzemeltetése. Ezért lényeges, hogy a szakemberek megfelelően felkészüljenek a baleseti helyzetekre. A vezérigazgató köszönetet mondott a mentési gyakorlat szervezőinek. Egyúttal megköszönte a mentők, rendőrség és tűzoltóság munkatársainak, valamint a vasúttársaság szakembereinek az elmúlt években bekövetkezett vasúti baleseteknél tapasztalt összehangolt mentési munkájukat.

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.