Így vagyunk a rendszerváltás sokáig névtelennek tetsző háttérembereivel, a vezető politikusok mögött a második meg harmadik vonalban működőkkel, akik nélkül nem jöhettek volna létre nyílt és titkos tárgyalások, megállapodások, akik minden történelmi korszakban nélkülözhetetlen részesei a nagy játszmáknak.

Az egyik ilyen háttérember dr. Horváth István, a Magyar Népköztársaság 1984-től rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Nyugat-Németországban, és aki 1991-ben a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként érkezett vissza Budapestre a Német Szövetségi Köztársaságból, amely – a német újraegyesítés következtében, 1990. október 3-án – a keleti területek, az egykori Német Demokratikus Köztársaság csatlakozásával „einig Vaterland”-dá, az egységes és egyetlen hazává lépett elő a németek számára. (A sors iróniája, hogy az „einig Vaterland” kifejezést a keletnémet himnusz költője, Johannes Robert Becher használta, és Németország kettéosztottsága ellenére az NDK-ban egészen az országegyesülésig énekelték Hanns Eisler zenéjére.)  

Kanyarodjunk csak vissza eredeti szándékunkhoz, a hivatalosan ma megjelent „A magyar–német játszma” című, „Emlékezés és dokumentumok” alcímű kötet bemutatásához! A Corvina Kiadónál megjelent mű szerzői: Horváth István, hazánk bonni nagykövete (1984–91 között) és Heltai András, a jeles külpolitikai újságíró, sokszoros MTI-tudósító, a vezető diplomatával készített interjúja révén társszerző. (Jellegzetes humorával Heltai önmagát szóban „alszerzőként” aposztrofálta a könyv bemutatóján, a pesti Rózsavölgyi Szalonban.) Az eseményre szóló meghívóban szó sem esik a „megszelídített” alcímről, sokak szerint vonzóbb lett volna, ha a bemutatóra csalogató „Ami Németh Miklós könyvéből kimaradt” alcímet kapja a mű. (Emlékezetes, hogy ezt a korszakot a Magyar Népköztársaság utolsó és a Magyar Köztársaság első miniszterelnöke is összefoglalta, elvégre – sok más történelmi esemény mellett – a határnyitás, a keletnémet menekültek kiengedése, az ő nevéhez is fűződik.)

És még valami: dr. Horváth István nagykövetnek a mai már a második könyve ebben a témában. „Az elszalasztott lehetőség / A magyar–német kapcsolatok, 1980–1991” címmel ugyancsak a Corvina Kiadónál jelent meg 2009-ben. (E sorok írója ajánlja, aki csak tudja, olvassa el hat éve megjelent dokumentumkötetet is, hogy a mostanival együtt még teljesebbé váljék történelemlátása.)

Említtetett, hogy a rendszerváltás szürke eminenciásai az előtérben szereplő (döntéshozó) politikusok mögött a második és a harmadik sorban dolgozó előkészítők. Mindenekelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának gazdaságpolitikai és külügyi osztálya munkatársai,Németh Miklós, Horn Gyula,Kovács László, dr. Horváth István és mások. Ők dolgozták ki – természetesen a diplomáciai kar helyszíni jelentéseit felhasználva – azokat az alternatívákat, amelyek – a német, a francia, az amerikai, az osztrák stb. politikai és gazdasági vezetés segítő egyetértésével – megnyitották előttünk, magyarok előtt a gazdasági-társadalmi fölemelkedés lehetőségét. A szerencse is közrejátszott ebben a történelmi fordulatban: a hatalmi harc a szovjet legfelső vezetésben – az első számú pártvezetők, Brezsnyev, Andropov, Csernyenkó halála –, végül a reformer Gorbacsov főtitkárrá majd államfővé választása. Ez tette lehetővé, hogy a valamikori keleti tömb „oszlopos tagja”, Magyarország Nyugat felé nyithatott – a magyarországi változásokat előkészítő pártemberek törekvéseinek és a később már kihagyhatatlan demokratikus ellenzék követeléseinek megfelelően.

Régi igazság, hogy a politikai enyhülés a gazdasági kapcsolatok elmélyítésén és szélesítésén nyugszik. A nyolcvanas években, amikor dr. Horváth István Bonnban szolgált nagykövetként, szokatlan gyorsasággal épültek újjá – a világ ketté szakadása miatt – megszakadt német–magyar gazdasági kapcsolatok, újra megjelentek nálunk a patinás cégek, a Siemens, a Bosch, és jöttek újabbak, erősítvén a társadalmi-politikai átalakulás alapjait.

Rengeteg diplomáciai aprómunkával, személyes kontaktusok ki- és fölépítésével sikerült minden addiginál magasabb bizalmi szintre emelni a magyar–nyugatnémet kapcsolatokat – a legmagasabb politikai, döntéshozó szinteken is. Horváth nagykövetnek – barátjává előlépett Horst Teltschik, a kancellári hivatal vezetője révén – gyakorlatilag „szabad bejárása” volt Kohl kancellárhoz, és akár a szövetségi kormányt különösen érzékenyen érintő (bonyolult hírszerzői csatornákon át érkezett) információk megosztására is lehetősége nyílt – természetesen a magyarországi illetékesek jóváhagyásával.

A nyugalmazott nagykövet és az újságíró Heltai András interjú formában közzé tett beszélgetéséből sok diplomáciai intimitás kiderül, ám valamennyi dokumentálható a rengeteg, mára nyilvánossá vált hivatalos, illetve Horváth István magánarchívumából származó információval, valamint különösen gazdag fényképanyaggal. A közeli múlt történései, történelme iránt érdeklődő szakemberek is hálásak lehetnek ezért a „lábjegyzetes alaposságért”, miután olyan források nyílnak meg előttük, amelyek minisztériumi irattárakban föl nem lelhetők.

Kiderül a sokáig titkos feljegyzésekből, hogy mekkora erőfeszítéseket tett az állampárt másodvonalbeli garnitúrája és a magyar diplomácia hazánk gazdaságának fokozatos nyugati nyitásáért, Magyarország és az Európai Gazdasági Közösség kapcsolatainak fejlesztéséért. Feltárják az összefüggéseket a magyar gazdasági reform és a külgazdasági törekvések között. Feljegyzéseivel és leveleivel a magyar nagykövet bátorító impulzusokat küldött a hazai reformtörekvések szorgalmazóinak a saját működési területét illetően. Kezdeményezője volt a bilaterális kapcsolatok kiszélesítésének a helsinki alapelvek – emberek, eszmék, áruk, információk szabad áramlása – szellemében, a többi között a magyar–nyugatnémet vízumkényszer eltörlésének.

A rendszerváltás utáni időszakban – sajnos – előfordult, hogy a regnáló kormány már nem vette figyelembe a nagyköveti javaslatokat a magyar–német kapcsolatok további bővítésére, ekképpen elszalasztott vissza nem térő lehetőségeket…

A könyvbemutató utáni percekben – főként anélkül, hogy e beszámoló szerzőjének nem adatott meg a lehetőség „A magyar–német játszma / Emlékezés és dokumentumok” című kötet alapos tanulmányozására, elolvasására – legföljebb néhány vezérszó és kifejezés ismeretében készülhetett ez a kedvcsináló Horváth István és Heltai András közös munkájához.

A bemutatón a szerzőkön kívül okos eszmefuttatásával, megjegyzésével, kiegészítésével különösen fölkeltette a közönség érdeklődését dr. Dömötörfi Tibor és dr. Andreas Schmidt-Schweizer, az Akadémia Történettudományi Intézetének két főmunkatársa, valamint Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája és Kovács László volt külügyminiszter. Valamennyiük – mint tudósok és a múlt évtizedek cselekvő részesei, véleményformálói – szavaiból az derült ki, hogy közeli múltunk történelmét és az összefüggéseket megismerendő, el kell olvasni „A magyar–német játszmá”-t.

Tartozunk vele önmagunknak, és gyermekeinknek, unokáinknak is, ha helyesen akarunk látni és hogy kérdéseikre egyértelmű, helyes válaszokat adhassunk hiteles forrásból.