(Selmeci János szomorú jegyzete) A járvánnyal szembeni összefogás helyett újabb törésvonalak jöttek létre, de legalább velünk maradtak a régiek is.
„Végre!” – így kommentálta magyarország egyik vezető „liberális” portálja, hogy a kormány újabb jogkorlátozó, százezrek, köztük rengeteg gyerek életét megnehezítő intézkedéseket vezet be. Ebből az egy szóból annak is kitűnhet az empátia és a szolidaritás teljes hiánya, aki szerint egyébként szükségesek a járványügyi korlátozások.
És ez csak egy példa a jelenségre, amikor egy kérdésben az egyik fél nem csak kritizálja, hanem ignorálja, vagy a laposföldhívés kategóriájába sorolja a vele szemben állók szempontjait. Ez persze nem a koronavírussal együtt terjedt el Magyarországon, a járvány azonban nem csak kiélezte a régi törésvonalakat, hanem újakat is létrehozott.
Nekem személy szerint nagyon fáj, hogy a járványkezelés ügyében olyan messzire sodródtam korábban hozzám hasonlóan gondolkodó barátaimtól, kollégáimtól, hogy már vitatkozni is alig tudunk. A törésvonalak ráadásul nem egyértelműen a társadalom veszélyeztetett tagjai és azok között húzódnak, akiknek az életét nem védi, hanem elrontja a járvány elleni védekezés; ez a megosztottság egy sokkal komplexebb és számomra csak részben érthető jelenség.
Az viszont biztos, hogy nagyjából a lakosság fele támogatja korlátozásokat, a másik fele pedig nem. Szembekerültünk egymással megint.