Trógerezik a Borkai-utódjelölt

A győri polgármesterjelölt, akit Borkai helyére helyezne a Fidesz, a városháza előtt, bő tucatnyi igen komor ötvenpluszos aktivista háttértömbjével megtámogatva, tegnap magyarázkodásnak is beillő sürgősségi sajtótájékoztatóján már az 50. másodpercben közölte: ő, mint „kijáró típusú polgármester” mennyi mindent elintéz majd a kormánynál. (Nyitó képünkön: az egyik legismertebb győri műemlék, a Király utcai Napóleon-ház; még egy kis “ráncfelvarrásra” sem jutott az ország talán leggazdagabb városának költségvetéséből.)

Bár a jelen törvények állása szerint, mi még egyelőre úgy tudjuk, hogy a kiírt választást talán meg kellene várni s csak ennek eredményeként dől el, hogy ki a polgármester, ám dr. Dézsi Csaba András ezzel mit sem törődve, már előre megígérte, hogy a „kijárós, dzsentroid, urambátyámos” viszonyrendszer NER-kompatibilis hagyományát kívánja folytatni a továbbiakban is.

A PestiSrácok nevű kormánykitartott propagandafelület által sebtében összekalapált riportból megtudhattuk továbbá a jelölttől, hogy aki azt firtatja, miből telik neki 10 és 30 milliós luxusjárművekre, az „pesti tróger senkiházi”. Tette mindezt hirtelen felindulásból előre megszövegezett és kinyomtatott A4-es méretű papírokból felolvasva, ami lehangolóan jelzi, hogy a győri jelölt önálló gondolatait már most mások fogalmazzák és teszik az orra alá.

Konkrét válasz viszont nem érkezett a járműveit illető anyagi háttérrel kapcsolatban, amint arra sem, hogy miből telik – a luxusjárművek mellett – például többmilliós egzotikus papagájfarmra s ezek életterére kialakított közepes lakás méretét meghaladó üvegpavilonra.

Ehelyett szakmai pályáját taglalva, igyekezett megteremteni a hitelesség látszatát, ami – lássuk be – köszönőviszonyban sincs a közéleti feddhetetlenség igazolásaként.

Érvek helyett, a fenti kérdésekre a győri jelölt cinikusan annyit válaszolt önmagának és a háta mögötti aktivistatömbnek, hogy aki dolgozik, az fizetést kap, s itt igazat is kell, hogy adjunk a doktor úr bölcs megállapításának. Közel évtizede tapasztaljuk is, hogy ebben az országban igen sokan dolgoznak, amiért fizetést kapnak, amiből a hó végére gyakorlatilag a rezsiszámlájukat sem tudják kifizetni, nemhogy egy Porsche Cayenne terepjárót. Köztük jeles szakorvosok ezrei, akik külföldre kényszerültek távozni, mert nem sikerült olyan jól jövedelmező állást találniuk egy Borkai-féle NER-városban, mint dr. Dézsi Csaba Andrásnak.

A győri jelölt a PS álriporteri kérdésére ezzel kapcsolatban annyit válaszolt, hogy egy Jaguar S Type típusú luxusautó, amit birtokol, használtan már 5-600 000 forintért megkapható, amint egy Porsche Cayenne típusú luxusterepjáró, amit birtokol, használtan kijön akár 2-3 millióból is.

Arról viszont már diszkréten egy szót sem ejtett, hogy ő mennyiért vásárolta ezeket a járműveket, és arról sem, hogy miből vásárolta őket, továbbá arról sem, hogy a vagyonnyilatkozatában feltüntette-e ezeket a járműveket.

Elődje, Borkai Zsolt is azzal mentegetőzött a menthetetlen ungabungavideó után, hogy saját pénzén ringott az Adrián és nézte a csík kólákat, amint a felesége is szerény pedagógusi fizetéséből kuporgatott össze egyebek között egy hétvégi luxuspanzióra és az azt kiszolgáló wellnessbirtokra – igen, ezt az érvelést már ismerjük.

Azt pedig ne feledjük, hogy dr. Dézsi Borkai polgármestersége alatt, mint fideszes képviselő, bukott elődje minden lényegi előterjesztését és döntését megszavazta, s ha nem tűntek fel neki a milliárdos korrupciógyanús machinációk, akkor az a baj, ha pedig feltűntek és úgy helyeselte, akkor meg az.

Érdekes öngólt lőtt a rövid álriportban a doktor úr, amikor azzal érvelt, hogy a Borkai előtti szocialista polgármester mellett, a ’98-as ciklusban problémamentesen el tudta látni az alpolgármesteri feladatokat, Borkai alatt viszont ezt már nem vállalta. Mindezt azzal magyarázta, hogy „valami vitája volt” fideszes elődjével – csak tán nem ő akarta magának a polgármesteri széket s ennek vesztével megsértődött…?  

Mindezek után, már éles szemmel meglátta, hogy a három hónapja botrányos szexpartijaiba és milliárdos korrupciós botrányok gyanújába bukó párttársa és polgármestere, Borkai Zsolt tevékenysége körül kialakuló kapcsolati háló – mint fogalmazott: „nem feltétlenül jó dolog”.

Doktor úr, a maga szíve sose’ fáj…? Ugyanis finoman szólva, nem túl jellemes dolog a bukása után belerúgni a már magatehetetlen ex-elvtársba, de ettől el nem tekintve is akad a melldöngetéssel két kis probléma: miért hallgatott minderről egészen 2020. január 3-áig, s miért szavazott meg mindent 2010-től Borkai bukásáig…?

A PS videóinterjúja itt megnézhető, tessék kattintani!

Aki végignézi a „riportot” láthatja, hogy a győri Fidesz pánikba esett és a kapkodás eredményeként önnön jelöltjüket járatják le. Tanácsokat persze nem adnánk tróger senkiháziakként, de ne feledjük a bölcs dakota közmondást: nem elég hitelesnek látszani, de annak is kéne lenni.

(A tudósítás elsőként itt jelent meg.)