Az évtized tétje – a lét

A Times-ot olvasom, mire számítsunk. A brexit sújtotta Londonból keserű évtized-köszöntőként erősítette meg azt, amitől egyre inkább tarthat, tart az emberiség: számítson kemény esztendőkre Európában, a világban.

A tekintélyes brit lap vezércikkben hívja fel a figyelmet arra, hogy az eltelt tíz évben példátlan megrázkódtatások tették próbára az összefogást Európában, ám a szervezet jövője attól függhet, miként reagál az új külső kihívásokra. A brit kilépés csupán az egyik nagy megpróbáltatás volt, azonkívül a pénzügyi válság létveszélybe sodorta az euró-övezetet. Majd következett a menekültáradat, amely minden másnál nagyobb fenyegetéssel járt, hiszen majdnem összeomlott Schengen, miután egyes tagállamok visszaállították a határellenőrzést a térségen belül. A következmények máig mérgezik az EU politikáját és növelik a bevándorlás-ellenes, euró-szkeptikus pártok népszerűségét.

Ezeken a vizsgákon az EU már túl van, de a stabilitás csalóka. Továbbra is harmatos a gazdasági növekedés, és bármikor megindulhat egy újabb emberáradat a Közel-Keletről. A magyar és a lengyel populista kormány miatt újabb törésvonalak keletkeznek, mert a két ország által szorgalmazott reformok Brüsszel szerint sértik a jogállami alapelveket. Egyes megfigyelők úgy vélik, ez a válság akár további tagországok kiválásához is elvezethet.

Kulcskérdés ugyanakkor, mit tesz a közösség, miután beszorult a mind magabiztosabb Kína, illetve az egyre ellenségesebb USA közé. A keleti végeken instabilitás fenyeget Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt. Washington, Peking és Moszkva, más-más úton-módon, de igyekszik kihasználni Európa megosztottságát. Ebben a helyzetben Nagy-Britanniának új együttműködési formákat kell kidolgoznia, mind saját maga, mind az EU megerősítésére, mert a gyenge Európa játékszer lehet a nagyhatalmak számára és ez Londonnak sem érdeke.

Az óceán túlpartján a világot hagyományosan mélyen elemző, így joggal relistának számító The Washington Post – ha lehet – még  árnyaltabban aggódik.

 „Véget értek a század rettenetes 10-es évei, de a következő 10 év még szörnyűbb lehet” – figyelmeztet. S a „rettenetes” dolgok közül – sajnos, természetesen – nem maradhattunk ki. „Orbán Viktor és a PiS révén illiberális vezetés jutott hatalomra a magyaroknál és a lengyeleknél. Győzött a brexit, a szélsőjobb nagyot lépett előre szinte minden európai államban. De ez csupán a világméretű irányzat része: szélsőséges demagógok visszaélnek a hatalommal az USA-ban, Brazíliában, Indiában, a Fülöp-szigeteken és másutt is. A jobb erős emberei szétverték a demokráciát az oroszoknál, a törököknél és Egyiptomban. A kínai elnök egyáltalán nem populista, de egyre nagyobb elnyomás jellemzi uralmát és ez beleilleszkedik a demokrácia-ellenes világtrendbe.”

Ami pedig a jövőt illeti: „Nem csupán a szabadság porlik szét oly sok helyen, hanem a jogállam is. Maradék állásait védelmezi a háború utáni nemzetközi rend, amely a szabadságot, a békét és a jólétet hirdeti. A szabadság reménye azért nem halt meg, hiszen vannak tiltakozások, Hongkongtól Teheránig. Csak éppen ezek egyáltalán nem hoznak eredményt, és félő, hogy a következő 10 évben megint csak a tisztességtelenség kerekedik felül. Ideértve, hogy akár még újra is választhatják Donald Trumpot. És ahogy Yascha Mounk, a neves politológus kifejtette, a populisták mindig sokkal veszedelmesebbek, ha sikerül másodszor is győzniük az urnáknál.”

És ez korántsem csak Trumpra érvényes.  

A világ talán legtekintélyesebb gazdasági lapja, a The Economist óva emlékeztet arra, hogy  „az európai civilizáció előtérbe helyezése kirekesztő. Nagy a veszély, hogy mindez rossz döntésekhez vezet, hiszen e víziók hívei úgy gondolják, hogy veszélyben van a kontinens léte… Ha nem győzik szajkózni az európai értékeket, az sovinizmusba torkolhat. Ha a politikai közép átveszi a szélsőjobbos közhelyeket, akkor ily módon azok alá a populisták alá adhatja a lovat, akiket ki akar szorítani. Az EU egyik legnagyobb vívmánya, hogy megfékezte a nacionalizmust. Ha azt most a civilizációs elmélet durva formájával helyettesítik, az nem sok jó vért szülhet. A civilizációs államok összecsapása tényleg borzalmas lehet – mondaná Huntington.”

Samuel P. Huntingtonról, a Harvard Egyetem  professzoráról van szó, aki arra a megállapításra jutott, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia fokozatos megerősödése s majdan végleges diadala határozza meg. Ehelyett a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásaira kell felkészülnünk. A nyugati civilizáció puszta fennmaradásának  pedig az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció aligha fogja átvenni a nyugati – vagy amerikai – értékeket. Ez olyan illúzió, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat – lemondva saját egyetemességének hitéről – megőrizhesse egyediségét. (Erről szóló könyve egyébként magyar nyelven is olvasható.)

A nagy tekintélyű német Der Spiegel nem kevesebbre figyelmeztet, mint arra, hogy Európa vízválasztóhoz érkezett: vagy a szabadság, egyenlőség és testvériség birodalma lesz, vagy lehúzhatja a rolót”. Macronfrancia elnök pedig pedig attól óv 2020 hajnalán: ha az EU nem világhatalomnak tekinti magát, akkor el fog tűnni.

Magyarán:  a glóbusz  bármelyik részéről nézve, tetszik, nem tetszik, olyan évtizedre kell felkészülnünk, amire még nem volt példa. Nem több, nem kevesebb, valóban a lét lehet a tét!

Európa számára különösképpen az.