Politikai bátorságra vall a fekete–zöld osztrák koalíció

A Der Spiegel arra figyelmeztet, hogy Európa vízválasztóhoz érkezett: vagy a szabadság, egyenlőség és testvériség birodalma lesz, vagy lehúzhatja a rolót. Egyben idézi a francia elnököt, aki nemrég kijelentette: ha az EU nem világhatalomnak tekinti magát, akkor el fog tűnni.

Az egykori nagy remények mindenesetre elszálltak, sőt, immár be kell vallani, hogy az unió kudarcot vallott politikai programként. Ursula von der Leyen feladata most az, hogy elhárítsa a létveszélyt, betemesse az észak–déli, kelet–nyugati törésvonalat, megálljt parancsoljon a nacionalizmus, a populizmus és a tekintélyelvűség felemelkedésének. Egyelőre azonban nem látható, miként tudna szembeszállni a földrész azokkal az erőkkel, amelyek belülről próbálják szétfeszíteni. Sőt, egyre csökken a bizakodás, hogy a tagállamok közös választ tudnak találni a nagy kihívásokra. A brexit a szétesés drámai jelképe. A mély ellentéteket a pénzügyi, illetve menekültválság hozta felszínre, és már régóta mindennapos valóság a többsebességes Európa. A demokrácia sikeréhez az egységes piac és a közös valuta mellett az kellene, hogy létrejöjjön az egyenrangú polgárok uniója, de attól messze vagyunk. A nemzetek gazdagsága és hatalma eltérő, ennek megfelelően rangsor alakult ki az EU-ban, márpedig az ellentétes az alapelvekkel. A politikai álomból tőkés, helyenként neoliberális piaci, kereskedelmi és üzleti modell lett. Ily módon lehet, hogy fel kell adni az egyre szorosabb unió rémképét, már ha nem akarjuk, hogy a kiábrándulás dühbe és gyűlöletbe csapjon át. Európa ereje abban áll, hogy képes összeegyeztetni a különféle, sőt, egymással ellentétes érdekeket. A brit kilépés azonban rossz előjel. Itt nem segít a több EU, mert ha mindenre az unió a válasz, így Putyinra, Hszire és Trumpra, akkor igazából semmire sem jó. Valójában az a feladata, hogy megvédje az ember kikezdhetetlen méltóságát, amit az említett tekintélyelvű vezetők és sokan mások módszeresen kikezdenek. A földrésznek erre az értékre építve kell meghatároznia önmagát az emberi jogok megsértésével, a pluralizmus-ellenes, protofasiszta fundamentalistákkal szemben, hogy az éber emberség otthona legyen egy mind barbárabb világban.

Horvátországban átrendezheti az erőviszonyokat az elnökválasztás holnapi, 2. fordulóján, hogy az emberek jó része fel van háborodva a korrupció miatt, illetve azt akarja, hogy az ország lépjen be az euró-övezetbe, valamint a schengeni rendszerbe – írja a Bloomberg. Ily módon nehéz helyzetbe sodródott a hivatalban lévő államfő, aki főként azokra igyekszik támaszkodni, akik azt szeretnék, ha a szintén konzervatív-párti miniszterelnök arra a nacionalista vonalra állna rá, ami például Magyar- és Lengyelországot jellemzi a térségben. Grabar Kitarovics az első menetben a 2. helyre szorult a korábbi kormányfő, Milanovics mögött, aki a középbalt képviseli és elutasítja a szélsőségességet, és most is az élen áll a felmérésekben 7 százalékos előnnyel. Ha ő győz, az gondot okozhat a kabinet számára, miközben az ország éppen most vette át az unió soros elnökségét, ráadásul általános választások közelednek.

Grabar Kitarovics népszerűségének sokat ártott, hogy karácsony előtt üdvözölte a zágrábi polgármestert, aki ellen pedig vesztegetési vádak vetődtek fel, miközben a kormányfő azon van, hogy visszaszorítsa a hatalmas mértékű korrupciót. Egyúttal szeretné megnyirbálni a burjánzó bürokráciát és gátat vetne a tömeges kivándorlásnak is. Így, ha ellenzéki elnököt kap a feje fölé, amire jók a kilátások, az csak tetézi gondjait.

A konzervatív Die Welt úgy látja, hogy a régi-új osztrák kancellár alighanem központi szerepet tölt majd be Európában. Mértékadó figurának számít a Néppártban, kitűnő a kapcsolata a Visegrádi Csoporttal, amely mind inkább tüske a köröm alatt az EU brüsszeli hívei számára. Ennélfogva segítenie kell, hogy helyreálljon a híd Kelet felé. Elsősorban Lengyelországgal kell keresnie a párbeszéd lehetőségét. De a sorsa odahaza dől el. Ám van esély arra, hogy be tudja bizonyítani: sikeresen kormányozhatnak a konzervatívok és a zöldek. A remény neve jelenleg Bécs, és nem Párizs, London vagy Washington. A továbbiakban az elemzés azt tanácsolja a német politikának, hogy az vegyen példát Ausztriáról, miután ott kellő bátorságot és vezetési képességet tanúsítva rendhagyó szövetség jött létre a konzervatívok és a zöldek között. Persze nincs szó arról, hogy az új koalíció modellül szolgálna az egész EU számára, viszont nagyon is mutathatja a követendő utat Németországnak. Annál is inkább, mert nyilvánvalóan új fejlődési szakaszába lép a szociális piacgazdaság, így a politikai döntéseknél előtérbe kerül a környezet, az erőforrások szűkössége, az ökológiai felelősség. Nagy kérdés, hogy az ÖVP és a zöldek képesek lesznek-e megszólítani a polgári középtől jobbra, illetve balra álló rétegeket. Továbbá: miként alakul a jobboldali-nemzeti FPÖ támogatottsága, és meg tudják-e őrizni 2. helyüket a szociáldemokraták vagy netán a margóra szorulnak. Az osztrák kísérlet azonban semmiképpen sem lehet lélegzetvételnyi szünet az unió számára. Délen továbbra is nagyok a gazdasági gondok. Keleten a polgárok leginkább azt akarják, hogy jövedelmük utolérje a nyugati szintet. E két régióban egészen mások a célok, és még sok-sok uniós támogatás, illetve több évtized kell, amíg eljutnak az ökoszociális piacgazdaság igényéig. Persze az új osztrák kormánynak egyelőre bizonyítania kell, miközben a világgazdasági kilátások nem éppen jók. Azonkívül a programnak vannak gyengéi. Így túlságosan összpontosít a migrációra, de hát Kurz kancellár szeretné kifogni a szelet a Szabadságpárt vitorlájából. Azon van, hogy érzelmek és tévképzetek helyett tényekre alapozódjék a vita.

Fekete és zöld

A divatvilág megoszlik azt illetően, hogy e két szín mennyire passzol egymáshoz. A válasz nagyrészt attól függ, pontosan milyen is az a zöld. A fekete ugyebár nem nagyon tud többféle lenni – és itt most nem a szürke árnyalatairól beszélünk. A politikában mindenesetre eldőlt a kérdés: igen, lehetséges olyan, hogy fekete–zöld-koalíció, legalábbis Ausztriában, ahol fekete színnel a konzervatív, jobbközép irányzatú, kereszténydemokrata szellemiségű Osztrák Néppártot szokták jelölni. E párt vezetője a mindössze 33 éves Sebastian Kurz, aki a Zöldekkel kötött megállapodás révén ismét kancellár lehet. Ebben az életkorban imponáló teljesítmény, ha az ember elmondhatja magáról, hogy már visszatér a kormányfői bársonyszékbe.

Nem tudható, mennyire találhat majd követőkre más országokban az osztrák példa. Németországban mindenesetre sokan tartják elképzelhetőnek a hagyományőrző, megállapodott polgári elit és a környezet megóvására összpontosító, kezdetben igencsak fésületlen és zabolátlan, de azért érzékelhetően konszolidálódó friss erő koalícióját. Az erre való nyitottságot nyilván növeli a légkör felmelegedése, a fenyegető klímaváltozás, aminek láttán a tőkemegtérülés legádázabb híveinek is be kell látniuk, valamennyit csökkenteni kell a profitrátán, ha ez az ára annak, hogy ne tikkadjon ki a Föld.

Ebben az értelemben van létjogosultsága annak az állításnak, hogy a zöld nem más, mint az új vörös. Amikor teret nyert az a felismerés, hogy a munkás munkaerejét nem lehet a végtelenségig kiszipolyozni, és szükség van széles körű jólétet biztosító szolgáltató államra, akkor csúcspontra jutott a szociáldemokrácia. Ha most ráébredünk arra, hogy a természetet sem lehet büntetlenül kifosztani, akkor a zöld domináns színné válhat a progresszió térfelén, és a környezet védelmezői akár nagykoalíciót is köthetnek a polgári jobboldal reálisan gondolkodó részével.

Kárpáti János jegyzete a Klubrádió január 3-i Esti gyors című műsorában hangzott el.

Ausztria hihetetlenül sokat profitált az unió keleti nyitásából, az új tagállamok egyaránt szolgáltak piacként, befektetési célpontként és a munkaerő utánpótlás forrásaként, ám utóbbi szempontból lassan kimerülnek a tartalékok – írja a Der Standard. Az osztrák gazdaságnak mindinkább Észak-Afrikában, illetve a Közel-Keleten kell utánpótlást toboroznia. Ezt állapította meg a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet legújabb elemzése. Emlékeztet arra, hogy a csúcsidőszakban, 2011–14 között évente 30–40 ezer kelet-európai jelent meg az osztrák munkaerőpiacon, ami megdobta a munkanélküliséget, éppen akkor, amikor tetőzött a földrészen a gazdasági válság. De az újonnan érkezők többnyire azokat a migránsokat szorították ki, akik már régebben az országban voltak. Viszont ennélfogva a legtöbb esetben nem nyomták le a béreket. A tanulság az, hogy a munkaerő beáramlása hosszú távon egyáltalán nem káros; sokkal nagyobb hatása van a foglalkoztatásra a digitalizálásnak. Ráadásul a keleti szomszédok gazdasága jön fel, a bérkülönbség csökken a Nyugathoz képest. A lakosság öregszik, és akik már el akarták hagyni országukat, azok már megtették. Ily módon a migráció egyre inkább észak-déli irányba tolódik el.

Széles körű fellépést sürget a Financial Times kommentárja az ismét fellángoló antiszemitizmussal szemben, mert úgy ítéli meg, hogy a pluralizmust éri támadás ily módon. Hangsúlyozza, hogy olyan feladat ez, amelyet nem lehet a kormányokra, illetve vallási szervezetekre hagyni, az egyszerű embereknek is kell venniük belőle a részüket. Annál is inkább, mert egyre gyakoribbak az ilyen incidensek, beleértve, hogy Franciaországban két éve meggyilkoltak egy idős, a holokausztot túlélt asszonyt. Azonkívül a Rágalomellenes Liga azt mutatta ki, hogy a magyarok, lengyelek és dél-afrikaiak jórésze egyetért a megállapítással, amely szerint túl nagy a zsidó befolyás a gazdaságban, illetve hogy a zsidók túl sokat lamentálnak azon, mi történt velük a holokauszt idején. Riasztó eredményeket tapasztaltak olyan helyeken is, mint Belgium, Dánia, Német-, Olasz- és Spanyolország.

Az említett közvélemény-kutatás azt állapította meg, hogy az emberek kétharmada nem hallott a második világháború alatti zsidóüldözésekről, vagy nem hisz az arról szóló beszámolóknak. Ezért sürgősen felül kell vizsgálni az oktatást, mert az rendben van, hogy a diákok megtanulják: nem számít a faj, csakhogy a másik oldalon a közösségi médiában lépten-nyomon beleütköznek összeesküvés-elméletekbe. De semmiképpen sem szabad csendben maradni, mert tévedés az, hogy a kiállás csak felszítja a gyűlöletet. Mert csupán egyetlen faj van: az emberi, és abba mindannyian beletartozunk.

(A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.)