Április negyedike csak ma köszöntött ránk, de mint arról az egész világ értesült, az Egyesült Államokban már tegnapelőtt megünnepelték a felszabadulás napját (Liberation Day) az elnök vámtarifa-listájának a közzétételével, aminek nyomán zuhanórepülést produkált a tőzsde.

Donald Trump magatartása egyébként is heves reakciókat gerjeszt széles körben. Így például Cory Booker, New Jersey állam demokrata párti szenátora 25 órán át szónokolt megszakítás nélkül a Kapitóliumon, és ostorozta az országot válságba taszító elnököt, az általa előidézett gazdasági káoszt, a tömeges elbocsátásokat, illetve a kormányzat egyéb önkényes lépéseit. A londoni The Guardian a rekord hosszúságú beszédnek azt a vonatkozását is kiemelte, hogy a férfi több mint egy álló napon át nem ment ki a toalettre. Egy munkatársa arról biztosította a médiát, hogy Booker nem viselt pelenkát. Annak árán tudta visszatartani a vizeletét, hogy előzőleg napokon át koplalt, és tudatosan dehidrálta magát.

A lap ugyanakkor megszólaltatja Rena Malik urológust, aki szerint a szenátor helyesen tenné, ha sürgősen szakorvoshoz fordulna. Úgy véli, ez nem normális dolog, alighanem valami baj van a veseműködésével. Egy másik orvos kifejti a The Guardiannek, hogy egy egészséges felnőtt szervezete naponta 8 deci és 2 liter közötti mennyiségben választ ki vizeletet. Ennyit most a Donald Trump által közzétett vámtarifa-számoszlopokról. A világsajtó másik vezető témája, igen, Orbán Viktor, annak okán, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásához időzítve a magyar kormány bejelentette: az ország felmondja a Nemzetközi Büntetőbíróságot – angol rövidítéssel: az ICC-t – megalapító római statútumot.

Az EurActiv brüsszeli hírportál kiemeli, hogy ezzel Magyarország válik az egyetlen olyan európai uniós országgá, amely nem részese a 2002-ben létrejött, alapvetően a háborús, illetve az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai ítélkező fórum döntéseit magukra nézve kötelezően elfogadó államok csoportjának. Mint ismeretes, a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogató parancsot adott ki Netanjahu ellen, a gázai fegyveres konfliktus során történtekre hivatkozva. A portál emlékeztet arra, hogy

Orbán fenntartás nélkül támogatja a Gázában tanúsított durva izraeli magatartást,

amit az Izrael ellen 2023. október 7-én a Hamász vezetésével végrehajtott példátlan támadás okozott. Magyarország többször megakadályozta olyan EU-határozatok elfogadását, amelyek tűzszünetet sürgettek, illetve felszólították Izraelt, hogy legyen tekintettel a palesztin civil lakosságra.

A dpa német hírügynökség, amelynek a budapesti tudósítását a fél német sajtó, így a müncheni Süddeutsche Zeitung is átvette, a „kemény” és „vitatott” jelzőt használja a Gázai övezetben tanúsított izraeli magatartásra. A beszámoló arra is kitér, hogy eddig csak a Fülöp-szigetek és Burundi mondta fel a Nemzetközi Büntetőbíróságban való részvételt, és hogy az erről szóló budapesti szándékbejelentés csak egy év elteltével hatályosul, így

Magyarországot továbbra is nemzetközi jogi kötelezettség terheli az izraeli kormányfő letartóztatására

– sőt, a kilépés előtt indult ügyekben később is fennáll a statútumból távozó ország együttműködési kötelezettsége a hágai testülettel. Az ICC szóvivője emlékeztette is Magyarországot erre a kötelezettségére, de – mint arra a dpa rámutat – a bíróság szankcionálási lehetőségei felettébb korlátozottak. Utal a hírügynökség arra is, hogy Magyarország Netanjahut illetően nem tekinthető egyedi esetnek az EU-n belül sem, abban az értelemben, hogy Francia-, Olasz- és Lengyelország is jelezte: nem fog eleget tenni az elfogatási parancsnak. Friedrich Merz, a leendő német kancellár azt közölte, hogy meg fogja hívni Németországba az izraeli miniszterelnököt.

A dpa szerint Orbán és Netanjahu jó kapcsolatát megalapozza, hogy hasonló nézeteket vallanak: lehetőleg korlátlan kormányzati hatalomra, a hatalommegosztásból fakadó akadályok kiiktatására törekednek, a független bíróságot, a nyílt társadalmat, a kritikus médiát pedig politikai ambícióikat hátráltaó tényezőnek tekintik.

A L’Express című francia hetilapnak az AFP hírügynökség alapján készített összeállítása a két vezető közös sajtóértekezletéből hangsúlyosan kiemeli azt, hogy Netanjahu bátornak és elvszerűnek nevezte vendéglátójának az ICC-ből kilépő döntését.

Végül röviden arról, hogy az EUObserver című brüsszeli hírportál felületén Luke Bacigalupo Belgrádban tevékenykedő politológus kommentárban tör lándzsát amellett, hogy

az Európai Uniónak szakítania kell Aleksandar Vučić szerb elnökkel, fel kell ismernie, hogy ő már nem képes stabilitást biztosítani országában. Ha az EU fontosabbnak tartja a demokráciát, mint a lítiumot, akkor változtatnia kell álláspontján – utal a szerző az akkumulátor-gyártáshoz használt, Szerbiában bőségesen rendelkezésre álló ritkafémre.