A tudósítás hozzáteszi, hogy a vezető jobboldali újságíró egykor bűzlő ürüléknek nevezte a zsidókat. Azt is megemlíti, hogy Trumpot nem csak az eseményre összegyűlt, mintegy 100 fős csoport támogatja Magyarországon, Orbán Viktor pl. sietve gratulált a megválasztáskor.
A The Daily Telegraph vezércikke arra figyelmeztet, hogy Trump Amerikát helyezi mindenek elé, de nem szabad megfeledkeznie a világ többi részéről. Beiktatásakor kérlelhetetlen beszédet tartott és ez megdöbbentette azokat, akik azt gondolták, hogy most majd felhagy a kampányban használt nyelvezettel, és inkább a sebeket gyógyítja majd. Csakhogy nem így történt. Csak felerősödtek nála a protekcionista, az ország lakosságának érdekeit előtérbe helyező hajlamok. A kívülállók számára nyugtalanító volt, ami elhangzott, mert az a köldöknéző, befelé forduló Amerikát harangozta be.
A demokratikus világ szegényebb és veszélyesebb lesz, ha az Egyesült Államok feladja sok évtizedes felelősségét és elkötelezettségét. Ráadásul nagy visszhangot kelt a földkerekségen, hogy Trump ostorozta elődeit, akik szerinte profi politikus létükre csak magukkal és barátaikkal törődnek, de nem tesznek semmit azokért, akik hatalomra segítették őket. Az ígérte, hogy mostantól a nép irányítja majd az országot. – Négy év múlva nagyon sok csalódott ember lesz a tengerentúlon, ha kiderül, hogy ezek is csak üres szavak.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy véli, fennáll a veszély, hogy az új amerikai elnök példakép lesz, de attól isten óvjon mindenkit! A szerző, a lap egyik kiadója emlékezetet arra, hogy aki már hallotta szónokolni Trump terminátort az Egyesült Államokról, az azt gondolhatta, hogy valamelyik tekintélyelvű, csődöt mondott afrikai vagy ázsiai rezsimről beszél, ahol a fővárosban egy kicsiny csoport a nép rovására megszedi magát, a polgárokra viszont nyomort szabadít rá. Nem úgy nyilvánult meg, mint aki meg akarja szelídíteni az indulatokat, sokkal inkább vádlóként jelent meg. Az derült ki, hogy ő olyasvalaki, aki úgy gondolja, hogy nem kell együttműködnie a többi alkotmányos intézménnyel. Klasszikus néptribunként lépett fel, aki azt hiszi, hogy ő a nép, és nem kétséges, hogy isten e szövetség mellett áll. De miként képzelheti ez a narcisztikus alak, hogy képes egyesíteni Amerikát, amikor a beiktatási beszédével, csak még jobban beverte az éket? A politikust minden elődjétől jobban megkülönbözteti a nacionalista hangvétel, az az ő alapelve.
Ha sikeres lesz, az kapóra jön Európában azoknak, akik fel akarják adni a parlamentáris demokráciát, és az erős emberek felé fordulnak, mivel azok ismét nagyságot, dicsőséget és ragyogást ígérnek a nemzetnek. Csak körbe kell nézni a Trump-toronyban, és máris érthető, hogy Putyin miért lát benne rokonlelket, akivel jó egyezséget lehet kötni. Félő azonban, hogy az általa életre keltett kísértetek, akkor sem tűnnek el, ha az elnök hamar kudarcot vall. Ő nem az, aki beismeri a hibáit. Hibás lesz az elit, és mindenféle hazai és külföldi sötét erő. A politikus leginkább az összeesküvés-elméletet érti, már ha képes bármiféle teóriát felfogni. A kérdés Európában az, hogy Trump bevonulása a Fehér Házba egyesíti-e a széttagolt földrészt, vagy azoknak ad lendületet, akik minden baj megoldását a nemzeti külön útban látják? De ki gondolja, hogy a soron következő választásokon fel lehet tartóztatni azokat, akik mindent egyszerűsítenek, csábítanak és uszítanak? Az egész világon nehéz és bizonytalan idők jönnek. Jaj nekünk, ha a trumpizmus iskolát teremt!
Koblenzben tartott tanácskozásukon az unió nélküli nacionalista Európa vezetőjeként léptek fel 9 jobboldali-populista párt első emberei – adja tudtul a Die Welt. Első ízben szerepelt együtt Le Pen és a német AfD főnök asszonya. A „Szabadságot Európának!” című rendezvényen a felszólalók nem győzték pocskondiázni az EU-t. A Front National elnöke pl. zsarnoksággal vádolta meg Junckert és tomboló tapsot kapott. Számára Merkel menekültpolitikája katasztrofális, a migrációs hullámot a nagyipar követeli, mert nincs elég munkaerő. De persze a népet nem kérdezték meg róla. Német kolléganője pedig kijelentette, hogy az unió rabság, a nemzeteknek le kell vetniük a bilincset. És akkor megvalósul a hazák Európája. A lap kitér arra, hogy Koblenzben igazából évindító zajlott, miután most egy sor választás következik, amelyek átalakíthatják az egész világ politikai térképét. Hollandiában pl. vezet a közvélemény-kutatásokban Wilders pártja. Le Pen bejuthat az elnökválasztás 2. fordulójába és úgy tetszik, hogy az AfD simán becsúszik a Bundestagba. A helyszín bejáratánál egyébként ezrek tüntettek a csúcskonferencia ellen, köztük Sigmar Gabriel alkancellár.

