Hétfőn, január 20-án esküszik fel Donald John Trump (78) a Bibliára és ezzel beiktatják az Amerikai Egyesült Államok sorrendben 47. elnökét. Mi lesz az előd, Biden elnöki öröksége? Neve ott szerepel a történelem nagyjai közt? És mire számíthatunk a következő négy évben attól, aki a győzelmét a Nagy Hazugságra (Big Lie) alapozta, hogy megússza a börtönbüntetését? Nemcsak a szavazók látják benne életük jobbra fordulását, de a kongresszus republikánusai is megadták magukat. Minderről Kyle Kondik, a Virginia Egyetem elemzője mondta el véleményét.

A képen:. Kyle Kondik. (Forrás: 29news.com.)

Nagyon jó lenne, ha meg tudná magyarázni nekünk, miért szavaztak az emberek egy elítélt bűnözőre? Azért ez elég rosszul hangzik, bárhonnan nézzük is…

A bizonytalan szavazók sokkal jobban haragudtak Joe Bidenre, mint amennyire aggódtak Donald Trump miatt, hogy mi vár rájuk –kezdiválaszát a kérdésemre Kyle Kondik, akiről tudni kell, hogy választási szakértőként az amerikai tv-k közkedvelt figurája, a Sabato Kristálygömbjének menedzsere, elemző a Virginia Egyetemen, előtte Ohio állam igazságügy-miniszterének szakpolitikai igazgatója.

– Óriási nyomás alatt kellett választaniuk a polgároknak két olyan jelölt között, aki hibás döntések sorozataként lett jelölt. Kamala Harris viszont túl későn állt rajthoz, hogy Trump akkor már több, mint 40 százalék előnyét leküzdje. Noha az emberek tisztában voltak azzal, hogy Trump demokrácia-felfogása hagy kivetnivalót, de a Biden-kormányzást végig kísérő gazdasági problémák súlyosabbaknak látszottak a választók számára.

– No, de Bidennek végül sikerült leszorítania az inflációt, és az „inflációcsökkentő törvénnyel” (Inflation Reduction Act) megalapozta az ország zöld jövőjét. Eleddig senki sem tett akkora lépést a zöld beruházások felé, mint ő.

Elég szokványos, hogy az emberek nem hálásak azért, amit értük tesznek a kormányok, mert igazából fel sem ismerik. Trumpnál sem értékelték – hisz’ nem választották újra 2020-ban –, hogy az egyik legdrasztikusabb adócsökkentést hajtotta végre az első elnöksége idején. A gyakorlat azt mutatja, a politika nem így működik. Az emberek pesszimisták lettek a gazdasági kilátásaik tekintetében. Az persze más kérdés, hogy jól ítélték-e meg a helyzetet. De ha egyszer elvesztette népszerűségét, márpedig ez történt a most távozó Biden-kormánnyal, akkor természetszerűleg nem választják újra.

– Tehát úgy gondolják az emberek és ön is, hogy Trump rendbe hozza a gazdaságot?

Az az igazság, hogy csaknem mindegy is a teljesítmény…a kérdés, hogy bíznak-e vagy sem az emberek az adott kormányban. Az biztos: tetszik nekik a bűntetővámok politikája, noha az feltehetően növeli az inflációt. Ami nem mellesleg még mindig magasabb a megszokottnál, tehát még lenne, mit lefaragni belőle. Szóval: a gazdaság strukturális problémái megmaradtak Trumpnak, úgyhogy össze kell szednie magát, ha jól akar teljesíteni.

– Ha úgy vesszük nincs vesztenivalója, hisz’ ez a 2. terminusa, semmiképpen sem tudják és fogják újraválasztani az alkotmány szerint…

Ebben igaza van: Trump valóban rendhagyó helyzetben van. Mondhatnám azt is, hogy bár csak hétfőn kezdődik az elnöksége, de máris béna kacsa ebben a tekintetben. Ám mégsem mindegy, hogy mit ér el, mert ez alapján ítélhetik meg alelnökét, J. D. Vance-t, akit feltehetően utódaként elfogadnak majd a republikánusok. Az amerikai elnökválasztások elég korán, két évvel a start után elkezdődnek, az időközi választásokkal, amikor a kongresszust és a szenátus egyharmadát lecserélik. Ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy Trump beváltja-e a hozzá fűzött reményeke. Ha veszít a népszerűségéből, akkor az alelnökének sem lesz könnyű dolga.

– Mitől tart a leginkább, ha elkezdődik a Trump-elnökség?

Talán attól, hogy Trump – legalábbis, ami kihámozható a beszédeiből – meglehetősen kiszámíthatatlan. Elhamarkodott kijelentéseket tesz, amiknek a következményeivel nem számol. Ezt tapasztaltuk négy évvel ezelőtt, január 6-án is. Nem kérdéses: rettenetes és védhetetlen, amit tett. Ugyanakkor a szavazók úgy ítélték meg, hogy talán a demokraták ennek a vizsgálatával vagy értékítéletével túlzásokba estek.

– És ha ráadásul még meg is kegyelmez a már elítélt résztvevőknek, azoknak, akik börtönbüntetésüket töltik miatta, akkor ez azt is jelenti, hogy Trump „történelmi igazságot” is szolgáltatott. Hogy van ez? Igaza lesz, hogy megostromolták a Kapitóliumot és mintha mi sem történt volna, felejtsük el? Vagy elhiszik az emberek, hogy az általa emlegetett választási csalásra ez volt a lehető legjobb válasz?

Én magam is kíváncsi vagyok, tényleg megkegyelmez-e az embereknek. Az viszont biztos, hogy most amolyan mézesheteket él át a magas népszerűségi mutatóknak köszönhetően. Mindez, feltehetően elmúlik, amint hivatalba lép. Meglepetés viszont, hogy miniszteri és vezetői posztokra megnevezett jelöltjeit minden további nélkül támogatja a szenátus, pedig voltak bőven kételyek a személyeket illetően. Legfőképp a Pentagon élére jelölt Pete Hegseth miatt.

– És nem aggasztja önt Trump antidemokratikus személete?

Mire gondol?

– Nem tűri meg a kontrollt maga felett. Láttuk ezt a kapitóliumi ostromnál. Tudjuk, hogy bosszúra készül azok ellen, akik vádat emeltek ellene, a rendkívüli ügyész, Jack Smith és az igazságügyi miniszter ellen is. Ezek mind alkotmányellenes lépések lesznek, nemde?

Az igaz, hogy olyan normákat vezethet be és olyan követelésekkel állhat elő, amelyek törvénytelenek lehetnek és még rá is kényszerítheti beosztottjait a végrehajtásukra. Viszont még mindig jogállam van nálunk, működnek az igazságszolgáltatás, a bíróságok.

– Csak nem a legfelső bíróságra gondol? Hisz’ a saját embereit ültette be oda, visszaélve hatalmával és a bírák sorra Trumpnak kedvező döntéseket hoznak…

Elismerem, ez is igaz. Merthogy tavaly valóban hoztak egy olyan döntést, amely teljes védelmet biztosít az elnök számára, bármi rosszat vagy törvénytelent tesz is. És miként az első elnöksége idején, most is bizonyos fokig veszélybe kerülhetnek a demokratikus intézmények.

– Nem gondolja, hogy az általa képviselt „Amerika az első” jelszó roppant önző szemlélet a világ országai szemében? Izolálni fogja Amerikát Trump?

Óriási a kontraszt a leköszönő és az új elnök között a szövetségesek, partnerek megítélésében. A választók szemében viszont szimpatikus ez a gondolkodás, mert úgy érzik, hogy nem kapja vissza az ország azt, amit a szövetségeseire költ. Sokak szerint nem kifizetődő ez a politika. Legyen az Grönland követelése, vagy éppen Ukrajna. Nem kapott garanciát az ország arra, hogy tetemes katonai és pénzügyi ráfordítással megoldódnak a problémák.

– Jogos talán az a félelem, hogy Amerika Trump miatt elveszíti vezető és példamutató szerepét a demokratikus világrendben?

Ezek egyre inkább vitatott kérdések. Szükség van-e a szövetségeseket támogatni, amikor például óriási kihívás Amerika számára az autokrata kínai vezetés? Nem kérdéses, hogy az eddigivel totálisan ellentétes külpolitikai szemlélet várható. Mert Trumpék úgy gondolják, Biden túl megengedő volt a szövetségesei iránt. Ő viszont hidegfejű számítások alapján szabja meg a külpolitika irányát.

– Most jelent meg az Európai Külkapcsolatok Tanácsának egy több országot felölelő közvélemény-kutatási eredménye, ami szerint épp a trumpi önző politika miatt Amerika alulmaradhat a Kínával való harcában.

Nem ismerem a felmérést.

– Vannak pozitív várakozásai a következő négy évre?

Ha a választók szempontjából nézem, akkor sokan várják az adócsökkentést, várják a migráció visszaszorítását, hiszen legfőképpen ezekre szavaztak az választók. Arra felkészülhetünk, hogy sok rendkívüli intézkedést, elnöki rendeletet fog hozni.

– Itt, Európában a demokraták számára továbbra is felfoghatatlan, hogy egy olyan elnökség veszi kezdetét, ami nemcsak kisebb hazugságokon, de az úgynevezett nagy hazugságon, a big lie-on alapul. Lásd a trumpi tételt, hogy Bidenék 2020-ban elcsalták a választásokat. Követtem a szenátusi miniszteri meghallgatásokat is, és a jelöltek múltját is megismerve, döbbenetes, hogy mások hazugságai sem számítanak. Megbocsátandók a szexuális erőszak, az alkoholizmus, az erkölcsi kihágások és kisebb-nagyobb csalások. Mi lesz itt még négy éven át?

Ezekben az években a szégyentelenség és az arcátlanság kerekedik felül, egykoron diszkvalifikált volna egy jelöltet. Trump előtt azért ilyen mértékben neme volt jellemző hazánkra ez a tisztességtelen magatartás. Még a szenátusban is félnek Trumptól, illetve a szavazóitól. Egy hónapja el kellett volna vetni a Trump által a Pentagon élére javasolt személy jelölését, de senki sem vette hozzá a bátorságot.

– Szerintem most ön is kimondta a kulcsszót: azt, hogy félnek az emberek Trumptól. Legyen az a kongresszus, legyen az a szavazó vagy külföldi hatalom. Félnek tőle. Ezen keresztül megfejthető Trump sikere?

Trump titka az, hogy tőle félnek az emberek. Egy republikánustól sem félnek annyira, mint tőle. És maguk a republikánusok is, mert nekik köszönhetik a megválasztásukat. Jó példa volt erre Joni Ernst szenátor asszony, akinek – mint veteránnak – sok kifogása volt a védelmi miniszter jelölt személyét illetően. És ő is behódolt. Elkezdett félni. Trump részéről nagy nyomás van rajta és két év múlva Trump megakadályozhatja a jelölését.

– Nem tudom, hallotta-e, hogy Orbán első emberét szankcionálta a Biden-kormány. Ön szerint visszavonhatja az eljárást a Trump-kormány?

Nézze, el tudom képzelni, hogy más álláspontra helyezkedik majd a Trump kormány, esetleg J. D. Vance leendő alelnök is befolyással lehet az eseményekre, aki Orbánt épp eléggé tiszteli ahhoz, hogy szóljon az érdekében. De ez csak spekuláció a részemről. Az biztos, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem lesznek ellenségesek Orbánnal, amilyen Biden volt, sokkal inkább támogatni fogják őt.

– Vajon milyen lesz Biden elnöki öröksége – mondjuk, négy év távlatában?

Nem hiszem, hogy elnöksége jó megítélés alá kerül, legalábbis rövid távon. Most nagyon népszerűtlen, mert nem tudta megakadályozni, hogy Trump legyen az elnök, ami négy évvel ezelőtt még sikerült neki. Ezt nem bocsátják meg az emberek. De bízom abban, hogy hosszú távon elismerik a munkáját, s azt mondják majd, nagyszerű elnök volt.