Újra felfedezett „Düh”

Philip Roth 29. regénye a Düh. A 85 esztendősen, 2018-ban elhunyt író óriási életművet hagyott hátra, ám 34. könyve után, 2012-ben bejelentette, hogy jó fél évszázad után abbahagyja az írást. (A nyitó képen a Düh-ből készült film egy jelenete.)

Philip Roth 2010-ben. (A kép forrása: Reuters/Eric Thayer/File Photo)

A BBC 2014-ben kétrészes dokumentumfilmet forgatott róla, amelyben bejelentette, hogy utoljára jelent meg a televízió képernyőjén. 2018 januárjában a The New York Times-nak adott interjúban megerősítette: nem akar visszatérni az íráshoz, helyette inkább az amerikai és a modernkori európai történelemről szóló műveket olvas.

A filmen is látható Düh annak a késői záró szakasznak a darabja, amely a Kiégéssel és Nemezissel együtt méltó módon búcsúzik az írástól egy olyan korban, amikor Roth szerint már nem sokáig lesz regény. Na, jó azért még egy darabig biztosan, legfeljebb többnyire e-könyveket fogunk olvasni, bár szerencsére még itt van a papír alapú könyv is, és a filmnézés sem képes helyettesíteni az olvasás élvezetét. Az újabb nemzedékekben is felnövekszik az a „deviáns” csoport, amelyik rendületlenül olvas. Aki meg jóban van a szépirodalommal, akinek fontos a regény, az Philip Roth nélkül szegényebb lenne számtalan élménnyel, gondolattal.

Hitvallását így fogalmazta meg: „…könyvet írni annyi, mint problémákat megoldani. Nem az érdekli az embert, hogy hova helyezze magát, sem a díjak vagy a kritikák vagy más ilyesmi. Ez az utolsó, ami a fejében megfordul, a munka az, ami kitölti gondolatait.” És az író, ha jól végzi munkáját, ha olyan áldott tehetség, akkor a kétszereplős játszma az olvasóval nagy találkozássá válik műve által.

A személyes olvasói titkom, hogy bár rajongásig szeretem Philip Roth könyveit, a Düh kimaradt ez ideig, így hát a 21. Század Kiadó újra új kiadása vitt el az 1951-i amerikai vidékre, hogy megismerjem Marcus Messner útkeresését.    

A mészáros fia, aki inkább elhagyja Newark-öt, az ottani főiskolát, és távol a családi otthontól meg az apa nyomasztó aggodalmaitól felnőtt, önálló és szabad akar lenni. Ohio-ig szalad, hogy a Winesburg-i Egyetem vidéki, prüdériával, vallásos mázzal csinosra fazonírozott úgynevezett hagyományokat tisztelő–őrző kampuszán próbáljon beilleszkedni. Ne feledjük, 1951-ben járunk! Amerika nyakig a koreai háborúban, így az apa irracionális félelmei, hogy elveszíti a fiát, a közeli világháborús emlékekkel, traumákkal nem is olyan megmagyarázhatatlanok. Marcus is tudja, a tanulás, az iskola mentheti meg a besorozás rémétől. A lényeg, hogy legyen az az iskola jó messzire otthonról, és majd ő megmutatja. A zsidó hagyományokat őrző, ízig-vérig kispolgári miliőből a fellélegzés reményével útra kelő fiú persze ezernyi lelki terhét cipeli, de elszánt. A kitörési kísérlet nem egyszerű: szembe találkozván a kampusz világában az osztálykülönbségek éles törésvonalaival, a bigott vallásossággal, a szexuális prüdériával, a hagyománytisztelet köntösében megjelenő hierarchikus viszonyokkal, az első szexuális kaland traumájával. Az elszántság lassan erősödik dühvé.

Marcus jogásznak tanul, évfolyamelső akar lenni, s közben dolgozik is, mert tudja, hogy a szüleinek milyen nagy teher a taníttatása… Ám egy varázslatosan szép lány összekuszálja az életét. Hibát hibára halmoz – dühödt előadást tart dékánjának az ateizmusról és Russellről, s nem tud elszakadni a lánytól, aki maga a veszedelem…
A Düh egy fiatalember formálódásának történetét írja le az élet rémisztő véletlenjei és bizarr akadályai közepette. A tapasztalatlanság, a balgaság, az intellektuális ellenszegülés, a szexuális fölfedezés, a bátorság, a melléfogás története ez.

A karcsú könyvben jó előre látható a végkifejlet. Pszichológiailag megalapozódik, társadalmilag felépül, mondhatni törvényszerű, hogy a legnagyobb félelmek valósággá legyenek. Nagyon mély és többszörösen összetett problémákat mutat be Roth, aki igazán kritikusan szemléli az 1950-es évek Amerikáját, ám mélyen pacifista könyve nem keni a társadalomra Marcus kisiklását, nem hagy kétséget a felől, hogy az egyén felelőssége komoly súllyal szerepel a bekövetkező tragédiában, hiszen minden döntésnek következménye van.

Elgondolkodtató könyv, ami hosszú ideig befészkeli magát az olvasó fejébe. Bár lelkileg igencsak megterhelő olvasmány, egy szuszra elolvasható, és mindenképpen megér egy próbát azoknak is, akik eddig nem ismerték Roth regényeit, amelyek között igazi kortárs irodalmi sarokkövek vannak.

Hosszú évekig várta az irodalmi élet és olvasók hada, hogy jut neki egy Nobel-díj. Ez nem jött össze, de nem amiatt kell őt ismerni, hogy miféle díjak elismerések érték, hanem mert művei által új távlatok nyílhatnak gondolkodásunkban a világról és benne önmagunkról is.