(Szerző: M. Lengyel László) Minden szökőév januárjának végén, februárjának elején előásom magamból az okleveles amerikanistát, és elkezdem közelről figyelni az amerikai elnökválasztási folyamat ágait-bogait, amíg november első hétfőjét követő kedden megesik maga a szavazás, és ennek nyomán kiderül, hogy a következő négy évben, a következő év január 20-tó ki irányítja a világ legnagyobb politikai és katonai hatalmát. (A nyitó képhez: „Jól választott az amerikaiak többsége?” / foto: dw.com)
Mire beiktatják az új elnököt, rendre megjelenik Avar Jánosnak, a magyar amerikanisták doyenjének aktuális könyve, amely lényegében felül is írja az addigi egyéves szellemi fáradozásaimat, hiszen mindenben és mindenről pontosan eligazít.
Az idén nem így alakult. Ennek oka persze a négy évvel ezelőtti folyamatokban és történésekben keresendő, amikor Avar bravúrosan megírta a Madame President című könyvét, majd amikor kiderül Hillary Clinton győztes vesztessége, némi kiegészítéssel és egy borítóváltással „Hillary. Az elveszett elnökség” címmel jelent meg a könyv. Nyilván az eredetileg reméltnél kisebb piaci siker lett, és nyilván sebet hagyott Avar elemzői lelkében.
Az idén tehát nincs Avar-könyv, de van egy könyv egy Evan Osnos nevű (bevallom, eddig általan nem ismert), a The New Yorker című lap szerkesztőségében pallérozódott, és Joe Biden megválasztott elnökkel évtizedek óta különlegesen jó, mondhatni bensőséges és bizalmi viszonyt ápoló amerikai újságírótól.
És mégis, számomra legalább annyira Avar János könyve ez is, mint az eddig körülírt, Carterről, Reaganről, a Kennedyekről szóló többi. Először is, 33 oldalnyi bevezetőt írt hozzá a mester, és jól tette, mert egyrész felkeltette az érdeklődést (amire szükség is lesz a továbbiakban), másrészt megalapozta, értelmezhetővé, a nem beavatottak számára is fontossá, egyszersmind emészthetővé tette a tartalmat. Ráadásul Avar Katalinnal együtt ő a fordító, és a fordításról, akarva-akaratlanul sok mindent el kell még majd mondanunk. Vagyis ez egy majdnem Avar-könyv.
Márpedig Avar nem titkolja, hogy a világpolitika iránt érdeklődő közönségnek ahhoz a többségéhez tartozik, amelyik gyűlöli Donald Trumpot, a nárcisztikus és egoista „félőrültet”, aki csak azért nem tudott jóvátehetetlen károkat okozni, mert a gazdaság tőle függetlenül is „jól teljesített”, mert a globalizált világot már Washington sem tudja négy év alatt felforgatni, és mert az amerikai elnök sem tehet meg akármit, annyira még működnek a demokratikus intézményrendszer alkatrészei. Az mindenesetre hangsúlyt kap a magyar kiadás címében is, hogy Joe Biden a normalitás embere (az előszóban meg az, hogy ő az anti-Trump), miközben az eredeti cím ennél sokkal tárgyilagosabb.
Senkinek ne legyenek illúziói: ahogy az amerikai kisebbségeket és alsóbb osztályokat megcélzó, magyarra átültetett Old Spice reklám sem tud igazán működni nálunk, ezzel a könyvvel is meg kell birkózni. Legfeljebb 200 ezer embernek íródott a csaknem 330 milliós lakosságú Egyesült Államokban, Magyarországon jó, ha tízezer ember figyelmére számíthat, és ez sokkal jobb arány! Nem tudjuk meg a könyvből, hogy milyen elnök lesz Joe Biden, de hogy milyet remélhetünk, azt nagyon is. És ebből a legfontosabb: Washingtonban újra fontos lesz a külpolitika.
Eligazít bennünket valamelyest ez a könyv „a baráti egybesült államok” néhány számunkra alig érthető gondjában. Ilyen a „polikai korrektség”, az antirasszizmus, a genderkérdések, a nemi kisebbségek és sok más hasonlók problematikája. Ebben a körben a legizgalmasabb számomra az, hogy a valaha volt legidősebb elnök, aki az első szenátusi választását még azzal nyerte meg, hogy a „régi gondnok elfuserálta a dolgokat”, ma már ki meri mondani, hogy a kései születés kegyelme nem jelent többet, mint azt, hogy az ifjú nemzedékek még nem követték el azokat a hibákat, amelyeket elődeik kénytelenek voltak elkövetni, még nem kényszerültek olyan kompromisszumokra, mint az előttük járók, még nem tévedtek el a politikai korrektség sűrű dzsungelében, de majd eljön az ő idejük is. Mert valóban, ma a választott tisztségeket viselők átlagéletkora messze magasabb, mint a lakosság, a választók korfája. Vagyis az Egyesült Államokban igenis létezik a politikát uraló gerontokrácia.
És itt válik fontosság a fordítók értő szóhasználata. Náluk nincs olyan a magyarban értelmezhetetlen kifejezés, mint az „afroamerikai”, felvállalják a fekete és a színesbőrű kifejezéseket. Jól is teszik, mert annak van értelme, hogy Obama az első színesbőrű elnök, de annak nincs, hogy ő az első afroamerikai, hiszen Obama legalább annyira fehér, mint amennyire fekete, és eleve feketének nyilvánítani maga volna a rasszizmus.
Nekem kifejezetten tetszik, hogy a magyarba áterőszakolt „hezitál” helyett bátran használják a régebbi és bevett vacillált, bár a habozik (valamit megtenni) még szebb volna. A szerkesztő vagy a korrektor, de elsősorban a szerkesztő munkájával kapcsolatban lehetnek kérdéseink. Az egyik leggyakrabban használt földrajzi elnevezés a Vietnam, csakhogy itt következetesen Vietnámot (ékezettel) olvashatunk. Jó, így ejtjük, de minden számomra hozzáférhető atlaszban, szótárban (még a folyamatosan frissülő online akadémiai tanácsadóban is) Vietnam a „hivatalos” forma. Az arab neveknél többnyire ékezetes á az a, ez helyes is lehet, de ha akár ugyanazon oldalon belül hol Máliki, hol Maliki az írás, az már zavaró.
Maga a könyv a magyar olvasó számára nem könnyű olvasmány. Nagyon kell ismerni az amerikai (bel)politikát, annak szereplőit, központi kérdéseit. A VI. fejezettől kezdve viszont nagyon olvasmányossá válik, és ez kitart a végéig. Nem tudjuk meg, hogy milyen elnök lesz Joe Biden, de azt nagyon is, hogy mit remélhetünk tőle. És ami ennél is fontosabb: egész biztos, hogy Joe Biden koránál, annál a ténynél, hogy Donald Trumpot váltotta le, meg amiatt, hogy igazán a normalitást képviselő Demokrata Pártba beágyazódott elnök lesz, ebből fakadóan a legjobb szellemi erőkre lesz kénytelen támaszkodni, így vagy úgy történelmi elnöke lesz az Egyesült Államoknak.
És mindaddig, amíg ő lesz az elnök, ez a könyv nélkülözhetetlen lesz azoknak a folyamatoknak a megértéséhez, amelyeket az ő nevéhez fogunk kötni. Mert Biden nem lesz báb. A könyvben ott áll az is: senki nem lehet az Egyesült Államok elnöke, akinek nincs vasakarata.
Evan Osnos: Joe Biden. A normalitás embere. Kossuth Kiadó, Budapest, 2020.