Üzenetek a világnak az Orbán–Putyin-csúcsról

A most orosz hírügynökségként működő (egykori szovjet) TASZSZ fogalmazta meg, mintegy a sokadik, ezúttal budapesti Orbán–Putyin-találkozó summázataként, hogy a magyar miniszterelnök hangsúlyozta, a NATO és az EU tagjaként Magyarország folytatni fogja együttműködését Oroszországgal politikai szinten („The prime minister stressed that as a member of NATO and the EU, Hungary will continue cooperating with Russia at the political level.”)  [A nyitó kép forrása: ARD/Wien]

Szó szerint még mindig a TASZSZ-tól: „Magyarország érdekelt a NATO és az Orosz Föderáció kapcsolatainak fejlesztésében. Történelmi és politikai tapasztalatunk tanúsítja, hogy ha feszültség van Európa nyugati és keleti része között, Magyarország mindig veszít” („…Hungary is interested in the improvement of relations between NATO and the Russian Federation. Our historical and political experience shows that if there is tension between the western and eastern parts of Europe, Hungary always loses…”)

Aligha véletlenül, sajátos pávatáncként Nyugat és Kelet között, éppen a látogatás napján Matolcsy György jegybankelnök ennél is tovább ment: mintha azt mondaná, irány Eurázsia.

Első alkalommal az idén Budapesten megrendezett Eurázsia-fórum konferencián nem kevesebbet vizionált a Magyar Nemzeti Bank első embere, mint azt, hogy az euró utat nyitott az államok szorosabb együttműködésére. Ez pedig megítélése szerint azt jelenti, hogy elkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik. Ennél részletesebben: az atlanti korszak után egy olyan új, „több száz éves korszak előtt” állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség. Magyarország élen jár a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kiépítésében, az európai országok közül elsőként csatlakozott az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez – magyarázta. Úgy értékelte a jövőt, hogy miután az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét. Ebből pedig – nem mellékesen – az is következik, hogy „a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd”.

Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanezen a konferencián, közvetlenül Putyin érkezése előtt gyakorlatilag ugyanezt „ragozta”. „A kioktatás, lenézés, leckéztetés időszakát le kell zárni, le kell vetni a politikai korrektség béklyóját, és pragmatikus alapokra kell helyezni a Kelet és Nyugat együttműködését”. Szijjártó szerint „mi nem azért érvelünk emellett, mert az oroszok kémei vagyunk – nevetséges inzultusok ezek nyugati barátaink részéről –, hanem azért, mert ez az érdekünk. Mi itt Közép-Európában megtanultuk a leckét: ha Kelet és Nyugat között konfliktus volt, mi mindig vesztettünk. Éppen ezért érdekünk az, hogy a Kelet és Nyugat együttműködjék, mi pedig a híd szerepét töltsük be. Más szavakkal: „Régebben lenézve mondták Magyarországra, hogy a legkeletibb nyugati és a legnyugatibb keleti ország Európában. Mára ez dicséretnek számít”. Mégpedig egy olyan új helyzetben, amikor egyáltalán nem túlzás egy új világrend létrejöttéről beszélni: hosszú időn keresztül felbonthatatlannak hitt szövetségek bomlottak fel, régi barátságok szűntek meg, és olyan új barátságok jöttek létre, amelyekről korábban nem is gondolkodhattunk volna. Ennek az új világrendnek két fő szereplője emelkedik ki: az egyik az USA a másik Kína. 2007-ben a világ tőkekifektetéseinek 77 százaléka Nyugatról érkezett, mára ez már csak 30 százalék. Szijjártó szerint „együttműködés tehát zajlik a Kelet és Nyugat között”.

A kérdések kérdése: mi pedig ebben az együttműködésben kívánjuk betölteni „a híd szerepét”?  

Orbán Viktor Putyinnal közös sajtóértekezletén az Európa versenyképessége szempontjából fontos keleti nyersanyag és munkaerő bőségét emlegette és úgy fogalmazott: „Egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát… Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is fontos az orosz–magyar politikai együttműködés”, aminek kiemelkedő elemei, ebben a sorrendben a keresztény közösségek védelme, a migráció tekintetében, valamint a NATO és Oroszország közötti együttműködés javulásában.

Más szavakkal, bővebben is óvatosabban is: a magyar politika célja az, hogy minden nagyhatalom érdekelt legyen a sikerében, különösen azok, amelyek regionális szempontból döntő befolyást gyakorolnak az életére. Ebbe illeszkedik a magyar–orosz együttműködés is úgy, hogy Magyarország „természetesen a NATO-nak és az EU-nak is tagja, és az is marad”.

Mintha ez lenne az Orbán–Putyin-csúcs legfontosabb üzenete.