A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy negyvenhárom éves férfival szemben, aki az általa vezetett autóval 2019 februárjában az M1-es autópályán a szalagkorlátnak csapódott; a járműből két utas kirepült és a helyszínen életét vesztette.

A vádlott 2019 februárjában 21 óra körül indult el otthonából, majd az ország több településéről gyűjtött utasokat, akiket Ausztriába kívánt fuvarozni. Éjszaka 2 óra körül érkezett az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár térségébe, kocsijában négy utassal.

A vádlott a belső sávban haladva, lanyhuló figyelme miatt először balra, a szalagkorlát felé tért ki, majd jobbra rántotta a kormányt, amitől járműve 90–100 km-es sebességgel a külső forgalmi sávon és a leállósávon keresztül a külső szalagkorlátnak ütközött. Ettől az anyósülésen és a jobb hátsó ülésen utazó, biztonsági övet nem használó 60 éves és 63 éves utasok a járműből kirepültek, és olyan súlyosan sérültek, hogy a helyszínen meghaltak.

Az ütközéstől a jármű visszaperdült a forgalmi sávokra, ahol a vádlott és két másik utasa ki tudott szállni, majd a magára hagyott járműbe még rövid idő alatt három személygépkocsi ütközött. A balesetben a vádlott és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott terhére rótt halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés – írta a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójában dr. Takács Péter főügyész.