(Szerző: Bedő J. István) A Zsidó Művészeti Napok (röviden: ZsiMü) nulladik napján, vagyis még a tényleges (május 19-i) nyitókoncert előtt mutatkozott be a The Arab-Jewish Orchestra (AJO) az Óbudai Társaskörben. A zenekar létrejötte (2002) nem egyedi újdonság, hiszen a zenekedvelők régóta ismerik Daniel Barenboim világsikerű kezdeményezését, a zsidó és arab szimfonikus zenészekből 1999-ben megteremtett, Nyugat–Keleti Dívány Zenekart. Túl azon, hogy Barenboim folyton frissülő csapata nagyszerű hangversenyeket ad világszerte, már létezésével is az együttélést, a békét, a zene összekötő erejét hirdeti. (Kép: Vajda Tamás)
Hasonló céllal született meg néhány évvel később ez a zenekar, azzal a számottevő a különbséggel, hogy az európai kamarazenekari felépítésbe (vonósok, fafúvósok) beleillesztettek néhány közel-keleti, illetve tipikusan arab népi hangszert is (arab lant vagyis úd, furulya, cserépdob), hogy ezzel zeneileg is érzékeletessék a közös jelenlétet.
Ennek megfelelően az összhatás is crossover jellegű, ugyanis a melódiát nem kizárólag a vonóskar vezeti fel (illetve kíséri az énekszólót), hanem beleszól improvizációival a lant, a fuvolás időnként a sivatagi éj hangulatát sugalló, sápadtabb hangszínű furulyát szólaltatja meg, és a ritmust mindvégig a cserépdob adja.
A zenei választék vegyes gyümölcstál jellegű: színes és ígéretes, kicsit furcsa, de rokonszenvvel fogadható. A zenekart vezető és vezénylő Nizar Elkhater a műsorban keresztmetszetet adott a fiatal zenészek zenei gyökereiből: arab, drúz, marokkói, egyiptomi, izraeli, zsidó zene került bele, sőt még két saját szerzeménye is.
Zenéről nehéz szóban beszámolni, de nem lehetetlen. A zenekarhoz két énekes szólista is csatlakozott, Akram Odeh és Lidor Mesika. A hangfajukat azért érdemes megemlíteni, mert Odeh arab, valószínűleg szerelmes dalokat adott elő, Mesika ismert európai melódiákat. Odeh (bariton) gyakran élt dalaiban a (hangszeres tremolónak megfelelő) melizmákkal, ettől a hangzás karakteresen közel-keleti lett – európai füllel igazán szét sem választható, hogy melyik nép zenéje. Itt szembesülhettünk azzal, amire korábban sosem gondoltam, hogy – eltérően az európai szórakoztató zene fejlődésétől – Keleten a dalok hosszát nem korlátozta a hanglemezek háromperces korlátja, ezért aztán valamennyit autentikus hosszúságban élvezhettük ki.
Lidor Mesika (basszbariton) Figaro belépőjét énekelte olaszul a Melis György-féle előadástól elkényeztetett magyar közönségnek, később Carlos Gardel korszakteremtő tangóját – a Por una Cabeza igazi argentin tűzzel és hangbeli szenvedéllyel szólt, az instrumentális közjátékot pedig a lant adta.
Külön említeném Nizar Elkhater két saját szerzeményét: Concertinója annyira európai, hogy a zongoraszóló is (a kiváló Hanan Becher) és az egész mű is tisztelgés Mozart előtt, néha a dallamai, motívumai átvételével vagy felidézésével, máskor csak a stílusával. Ezzel emlékeztet a Rondo Veneziano (Gian Piero Reverberi, 1990 körüli) játékos zenei potpourrijára. A másik művének (a-moll valcer) ihletője Sosztakovics keringője volt – Elkhater maga is felhívta rá a figyelmet, nehogy félreértsük az inspiráló kölcsönzést –, kellemes, kicsit európai asztali muzsika…
Nem tudnám pontosan széjjelválasztani, hogy a zenekar szerzeményeire az európai muzsika hatott-e inkább (hiszen tangóritmusok, meg a Carmen Habanerájának ritmikája sejlett fel az olykor filmzenei hatású szerzeményekben) vagy éppen a közel-keleti dallamok és játékstílus termékenyítette meg emezeket. De a zenekar pontosan játszott, és sikeresen mutatkozott be Magyarországon.
A koncert az Izraeli Nagykövetség támogatásával valósult meg.