Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarország Zrt. kötelezettségvállalását, amely szerint a távközlési cég visszatéríti a 2012. november 1.–2014. május 1. között RED VitaMAX tarifára váltott előfizetőinek az előző díjcsomagjukból származó, a tarifaváltás alkalmával törölt egyenlegeiket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálta, hogy a Vodafone megsértette-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseit RED VitaMAX tarifát népszerűsítő hirdetéseivel. Utóbbiak ugyanis nem tették egyértelművé, hogy az átlagosnál jóval rövidebb, mindössze 30 napos egyenleg-felhasználási időszak nemcsak az áttérést követő feltöltésekre, hanem a felhalmozott, fennmaradt egyenlegekre is vonatkozik. A cég az eljárásban vállalta, hogy visszatéríti a korábbi egyenlegből fennmaradt, törölt összeget mindazon ügyfeleinek, akiket az említett szabály miatt hátrány ért, ha az meghaladja a 100 Ft-ot, és az érintett jelenleg is az előfizetője.
A GVH – jogsértés vagy annak hiánya megállapítása nélkül – elfogadta a kötelezettségvállalást, mert úgy értékelte, hogy az teljes mértékben kompenzálhatja a kárt szenvedett fogyasztók ésszerűen vállalható körét. A hatóság úgy találta, hogy a vállalás elfogadható a cég által javasolt szűkítésekkel együtt is.
Jogsértés megállapítása hiányában a GVH bírságot sem szabott ki. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/15/2018.