Konferenciát rendezett tegnap a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A Cenzúrázott sajtószabadság, avagy célkeresztben a független újságírás című rendezvényen újságírók, lapszerkesztők előadásai, hozzászólásai hangoztak el, amelyek arra ösztönözték a szervezetet, hogy felhívással forduljon a nyilvánossághoz. Az alábbiakban olvasható MÚOSZ-nyilatkozat azt – az eddig is vallott – felismerést erősíti meg, hogy a hazai médiakörnyezetben szükséges az összefogás, az együttműködés.

„Magyarországon az Alaptörvény védi a szabad tájékoztatást, a szabad sajtót. A gyakorlatban azonban gyakran korlátokba ütközik az információszerzés, bíróságnak kell kikényszerítenie a közérdekű adatok nyilvánosságát. Perek, lejárató kampányok fenyegetik az újságokat, és végső eszközként még lehallgatás is előfordul.

Ezért a 128 éves Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében összefogást kezdeményezünk a szakma védelmében. Felhívunk minden olyan független szerkesztőséget, újságírót, akinek fontos az etikus, független, szakmai alapon működő média, és aki tenni is akar azért, hogy a nehezedő hazai politikai környezetben korlátok nélkül dolgozhasson a független sajtó, hogy tagságával erősítse szakmai szervezetünket. A MÚOSZ vállalja a szükséges integráló szerepet.”

A bal oldali képhez: Dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárnak minden kormányülés után volt mersze és ideje a sajtó elé állni, hogy beszámoljon a kabinet munkájáról és őszintén válaszoljon az újságírók kérdéseire. (Foto: archív.)

A konferenciát megnyitó Kocsi Ilona MÚOSZ-elnök azt hangsúlyozta, hogy nem érvényesülnek az Alaptörvényben lefektetett, a sajtó szabadságáról és sokszínűségéről szóló garanciák. Éppen ellenkezőleg: a gyakorlatban az alapelvek gyakori megsértését tapasztaljuk – a kormányzat részéről. A tájékoztatókra nem engedik be a nem közvetlenül, bizonyíthatóan kormányzati szolgálatban álló újságírókat, kizárják őket valamilyen indokkal (vagy éppen indok nélkül) a különféle fontos rendezvényekről. Az sem ritka, hogy maga a kormányfő perli be a lapokat, ha nem tetszik neki egy-egy híradás vagy lapszemle. Kocsi Ilona szerint a független újságírás ma nehezebb körülményekkel küszködik, mint korábban bármikor.

Ám a rossz feltételek ellenére mégis léteznek, olvasottak ezek az orgánumok, az oknyomozó sajtómunkások fontos és elképesztően visszataszító ügyeket tárnak fel. Érdemes azonban ismételten felhívni a figyelmet arra a sok-sok támadásra, ellehetetlenítési kísérletre, ami veszélyezteti a hazai független újságírást – mondta bevezetőjében a MÚOSZ elnöke.

Ki akar ilyen „sajtószabadságot”?

A konferenciáról ITT olvashatnak bővebben az érdeklődők. A tanácskozásról készült felvétel is rövidesen hozzáférhető lesz a MÚOSZ YouTube-csatornáján.

Érdemes itt, az Infovilágban is felhívni a figyelmet néhány elhangzott előadásra, illetve hozzászólásra. Amikor a független szerkesztőségekre nehezedő növekvő nyomásról volt szó, külön hangsúlyt kaptak az alantas módszerek: astigmatizálás, az oktalan és hamis indítékú sajtóperek, a lehallgatások, és nem utolsó sorban technikai atombombának számító, korántsem olcsó DDoS (túlterheléses) támadások, amelyek a 2000-ben alapított Infovilág hírportált olyannyira megrongálták, hogy máig nem sikerült teljesen helyreállítani az elpusztított, ezernél több hírt, tudósítást, riportot és fényképfelvételt. Figyelmet érdemel, hogy a német közszolgálati rádió, a Deutsche Welle már évekkel ezelőtt beszámolt a magyar független sajtót fenyegető veszélyekről.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Urbán Ágnes a „médiapiacot foglyul ejtő eszközökről” beszélt részletesen. Közöttük a legmeghatározóbb az a körülmény, hogy kormányközeli befektetők vásárolták fel a külföldi befektetőktől az érdekeltségeik jó részét, ezáltal politikai befektetők léptek a piacra.

Ugyancsak piactorzító hatású, hogy az állami hirdetések zömét a kormányközeli média kapja meg. Újabban a digitális platformokon is – főként a Facebookon és a Google-on – sokat költ a kormányoldal.

Ami a médiahatóság ténykedését illeti: ez a szervezet jórészt arra törekszik, hogy a pálya mind jobban lejtsen a kormánypártoknak. Ez markánsan kitapintható a rádiós frekvenciapályázatok kezelésében. „A független helyi rádiók jóformán eltűntek, és gyakran csak egyetlen pályázó akad valamely frekvenciára, hiszen a szereplők jól tudják, hogy nem érdemes indulniuk, mert előre ki van osztva a piac” – fogalmazott Urbán Ágnes.

A médiaügynökségek között is monopolhelyzet alakult ki, aminek legszembetűnőbb jele, hogy nemrég Mészáros Lőrinc – nevetségesen alacsony áron – többségi részesedést szerzett a tévécsatornák reklámfelületeit értékesítő Atmedia Csoportban.

Bodoky Tamás, az atlatszo.hu illetve Uj Péter, a www.444.hu   főszerkesztője a szerkesztőségeiket ellehetetlenítő praktikákról számolt be. Újabban a Szuverenitásvédelmi Hivatal indított vizsgálatot az Átlátszó portálnál, azt gyanítva, hogy külföldről pénzelik a szerkesztőséget. Uj Péter ehhez azt fűzte hozzá, hogy „ha a hatalom elkészít magának valamilyen fegyvert, azt használni is fogja”.

Roznár Gyöngyi, a Szombathelyen alapított nyugat.hu főszerkesztője a vidéki emberek tájékozódási szokásait taglalta. Mint mondta, a megyei napilapok – például a Vas Népe – mindmáig „erős brandek”, ám amióta a KESMA/ Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány bekebelezte, alkalmassá

vált a kormánypropaganda terjesztésére. Az önkormányzati lapokat pedig médiacentrumokba tömörítették, a helyi közigazgatás befolyása alatt állnak, finanszírozásuk átláthatatlan. A helyi rádiók Szombathelyről is eltűntek, a térségben csak a kormány által ellenőrzött országos adók sugározhatnak.

A független újságírók afféle „forradalmi ellenállók”, ám a nehezedő körülmények között sok energiájukat emészti föl, hogy hitelesek maradjanak, megtartsák a szakma etikai normáit – fejtegette Roznár Gyöngyi.

A konferencia utolsó „felvonásaként” Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média, Németh Péter, a Népszava, Szalay Dániel, a Media1 és Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője próbált választ találni arra a kérdésre, hogy milyen jövő vár a független sajtóra Magyarországon. Léteznek-e eszközök a hatalmi arrogancia megállítására?