Veszélyes játékba kezdett Orbán – EU-t gyengítő trollkodás Trumpra kacsintva

Bő egy hete vette át a soros elnökséget az EU-ban az Orbán-kormány, ezt az időszakot értékelte elemzésében a Political Capital: „Az EU-elnökség eddigi mérlege: lojális együttműködés helyett súlyemelő trollkodás. (A nyitó képen: Orbán 13. találkozója Putyinnal.)

Saját frakció és „békemisszió” mint játék és színpadi füst a magyar közönségnek. Patrióták Európáért = ID 2.0 – potensebb, AfD-mentes, de továbbra is oroszbarát és szélsőjobb. „Békemisszió”: az EU-t gyengítő, valóságtorzító trollkodás, Trumpra kacsintva. Szemben a szövetségesekkel, szemben a nemzeti érdekkel.

Az EU-elnökség eddigi mérlege: lojális együttműködés helyett súlyemelő trollkodás. 

Az EU-elnökség első hete bizonyította azt, amit már az elnökség MEGA-szlogenje (Make Europe Great Again/Tegyük újra naggyá Európát!) is jelzett: az elnökséggel járó figyelmet és szimbolikus erőt a magyar kormány az európai mainstreammel (fő irányvonallal) szembeni gúnyolódásra és provokációra használja, hogy megemelje saját súlyát, felhangosítsa üzeneteit, és gesztusokat tegyen nemzetközi szövetségesei, elsősorban Donald Trump felé.

Saját frakció és „békemisszió” mint játék és színpadi füst a magyar közönségnek. 

Az EP-választás megint nem úgy alakult, ahogy Orbán Viktor várta, de a soros elnökség kezdetéhez időzített nemzetközi politikai offenzíva eddig eredményesnek látszik, legalábbis belpolitikai szempontból. Miután Brüsszel elfoglalása meghiúsult, a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója pedig kikosarazta – miközben fő politikai ellenfele, Magyar Péter könnyed léptekkel vonult be a legerősebb frakcióba, az Európai Néppártba –, Orbán saját frakciót alapított, legalábbis látszólag. Közben „békemisszióra” indult, amivel sikeres és elismert európai vezetőnek és világpolitikai szereplőnek igyekszik mutatni magát a magyar közvélemény, elsősorban a fideszes szavazók előtt.

(„Értem, bátyuska, megoldom…”)

Patrióták Európáért = ID 2.0 – potensebb, AfD-mentes, de továbbra is oroszbarát és szélsőjobb. 

A július 8-án, rögtön az Európai Parlament (EP) harmadik legnagyobb frakciójaként megalakult új csoport valóban siker Orbán számára, hiszen a Fidesz egy potens, európai pártokat felvonultató csoport második legnagyobb erejévé vált. Bár a csoport alapkövét Herbert Kickllel és Andrej Babissal közösen tette le Orbán, az nem jöhetett volna létre a Marine Le Pennel történt előzetes megegyezés nélkül. A frakció lényegében az eddigi Identitás és Demokrácia (ID) újracímkézése, amit az AfD kiebrudalása mellett megkönnyít a Fidesz és a cseh ANO részvétele. A cél egyrészt levakarni az ID-re ráégett vállalhatatlan, szélsőséges és toxikus bélyeget, kitörni az ID-vel szemben kialakított politikai karanténból, másrészt potens (reménybeli) miniszter- és államelnököket adó csoportként befolyást és beleszólást kivívni az európai színtéren. A Patrióták ugyanakkor várhatóan tovább viszik majd az ID oroszbarát irányultságát, amelyet békenarratívába csomagolnak majd. Bár befolyásuk az EP-ben valószínűleg korlátozott marad, az Európai Tanácsban és az Európai Unió Tanácsában nőhet majd a következő években, ami észrevehetően növeli az orosz befolyás kockázatát.

„Békemisszió”: az EU-t gyengítő, valóságtorzító trollkodás, Trumpra kacsintva. (Foto: Euractiv.)

A magyar kormány szándékosan mossa össze az EU-elnökséget és a miniszterelnök békemissziónak nevezett diplomáciai PR-akcióját. Mivel az ő céljaikat, azaz az EU gyengítését is szolgálja, autoriter partnerei örömmel belemennek a játékba. Bár mindannyian tisztában vannak vele, hogy Orbán csak Magyarországot képviseli ezeken a találkozókon, aki súlyából és oroszbarát politikájából adódóan sem tudja előmozdítani a béke ügyét, mindannyiuk számára előnyös eljátszani, hogy az EU képviselője látogatott el hozzájuk. A belföldi közönségnek szóló játék mellett az akció célja saját és Putyin-barát szövetségesei mozgásterének bővítése, illetve legfőképp Trump figyelmének és szimpátiájának fenntartása, erősítése. Ahogy a MEGA-szlogen, úgy a béketeremtés szándéka is gesztus Trump felé: egyrészt az ő énjét simogató üzenet, másrészt politikájának gyakorlati támogatása, hiszen egybevág a volt (és Orbán reményei szerint leendő) elnök deklarált céljával.

Szemben a szövetségesekkel, szemben a nemzeti érdekkel. 

Bár az elmúlt egy hét fejleményei nem zárják ki, hogy a magyar EU-elnökség tisztességes közvetítő lesz a tagállamok és az intézmények között a praktikus és gyakorlati ügyekben, a szimbolikus ügyekben borítékolhatók a konfliktusok a továbbra is várható troll-szerep, valamint a magyar és a többségi uniós álláspont közötti eltérések miatt. A magyar elnökség súlyos szimbolikus károkat okozhat az EU-nak, belülről bomlasztva a szervezetet, amiben partnerei lesznek a Patrióták frakcióban ülő szövetségesek is. Az EU-elnökséggel járó figyelmet és szimbolikus szerepet pedig Orbán a NATO gyengítésére is felhasználhatja, amire a Newsweekben megjelent véleménycikke is utal.

Amellett, hogy mindez – rövid távú politikai haszonszerzéstől vezérelve – szembemegy az alapvető nemzeti érdekkel, olyan országok malmára hajtja a vizet, mint az Európa biztonságát fenyegető Oroszország és a stratégiai versenytárs, Kína.