Viharos hetek, ezermilliós károk

Csaknem tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok nyomán. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben akár az ezermillió forintot is elérheti a kifizetések összege – közölte lapunkkal a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A múlt heti szélviharok pusztításai nyomán az észak-dunántúli megyéktől kezdve Békésig és Hajdú-Biharig érkeztek nagyszámú kárbejelentések a biztosítókhoz. A lakossági bejelentések mellett nagy számban és nagy kárösszeget megjelölve futottak be értesítések ipari létesítmények, illetve középületek megrongálódásáról. Az eddig összesen mintegy 9500 bejelentés nyomán a várható kárösszeg elérheti az ezermillió forintot.

Az évnek ebben a szakában mind a kárbejelentések száma, mind pedig a várható kárösszeg szokatlanul nagynak számít. Tekintettel arra, hogy a következő napokban is nagy erejű szélviharokra kell felkészülni az ország több térségében, az idei február biztosítási szempontból előreláthatólag felzárkózik majd a hagyományos május–augusztusi viharszezon által okozott károkhoz.

A tavalyi május–augusztusi viharmérleg körülbelül 4100 millió forint kárkifizetéssel zárult mintegy százezer, egyéni és társasházak részéről  érkezett bejelentés nyomán. – Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.

A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, akár e-mailen is. Néhány biztosító a gyors és kényelmes kárrendezés végett online kárbejelentési lehetőséget is kialakított a honlapján, sőt, akár élő videós kárbejelentésre is van már lehetőség némelyiküknél. A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket. Kis összegű, lezárt károk esetén számítani lehet a néhány napon belüli kifizetésekre.

A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után ellenőrizzék a biztosítást: elegendő-e a szerződéses összeg a helyreállításra, az ingóságok pótlására egy-egy nagy kár esetén.