Orbán árulkodó és igen ijesztő interjúja

(Szerző: Balogh S. Éva/Újnépszabadság) Orbán Viktor ma hűséges minisztereivel – Szijjártó Péterrel, Varga Judittal és Novák Katalinnal – körülvéve (tegnap és ma) részt vesz a portugáliai Portóban az Európai Tanács csúcstalálkozóján, ahol kollégáival együtt a szociális jogok európai pilléréről kellett volna tárgyalnia „a szociális partnerekkel és a civil társadalom képviselőivel”.

A 2017-ben javasolt program részletei az interneten olvashatók. A megbeszéléseken szó esett „a munkáról és a foglalkoztatásról, a készségekről és az innovációról, valamint a jóléti államról és a szociális védelemről”, amelyek közül egyik sem tartozik pontosan a miniszterelnök hatáskörébe.
A Reuters szerint Lengyel- és Magyarország nem volt hajlandó aláírni a nyilatkozattervezetet, hacsak nem veszik ki belőle a „gender equality” („nemek közötti egyenlőség”) kifejezést. Az eredeti dokumentumban az állt, hogy az EU „előmozdítja a nemek közötti egyenlőséget”, de e két ország ragaszkodása nyomán a szövegrész „növeljük a diszkrimináció elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseket, és aktívan dolgozunk a nemek közötti különbségek megszüntetésén…és az egyenlőség előmozdításán”.

Az MTI szerint Orbán Viktor még a miniszterelnöki találkozó berekesztése előtt bejelentette, hogy Magyarországnak saját munkaprogramja van, amely biztosítja a teljes foglalkoztatást, jelezve, hogy Magyarország aláírhatja ugyan a dokumentumot, de nem osztja a szociális jogok európai pillérének céljait. Orbán Viktor azt is mondta, hogy neki „keresztényként alapvető problémái vannak a genderrel”, ami „ideológiailag motivált kifejezés, amelynek pontos jelentése nem világos”. Szerinte ez „valami, ami valamiképpen a nő és a férfi közé áll”.

Mivel megúsztam Orbán szokásos péntek reggeli álinterjújának meghallgatását a Magyar Rádióban, elmerültem egy sokkal érdekesebb, valódi interjúban, amit Orbán a szlovák Postoj konzervatív napilapnak adott. Azt mondta, hogy ideje volt interjút adni egy szlovák lapnak, hiszen legutóbb 2009-ben a Týždeň című konzervatív hetilap újságíróival beszélt.

A szlovák eredetit kezdtem el ellenőrizni, ami nem volt fölösleges feladat, mert a magyar változat – és később az angol fordítás – nem tartalmazza a találkozó körülményeinek meglehetősen hosszú bevezetőjét, beleértve néhány meglehetősen éles megjegyzést Orbán Viktornak a budai Várnegyedhez kötődéséről. A szlovák újságírók felhívták a figyelmet a „túlméretezett földgömbre”, amely nyilván lenyűgözi Orbánt, mert vette a fáradságot, hogy rámutasson néhány hibára, amelyet a földgömb készítője elkövetett. Azonban „mosolyogva megjegyezte, hogy Magyarország határai elég pontosak”. Megosztotta tizenéves álmát, amikor „úgy gondolta, hogy Csehszlovákia és Magyarország közös államot hoz létre, amely 25 millió lakosával igazi közép-európai nagyhatalom lesz”. De sajnos, a kommunizmus összeomlása után Csehszlovákia szétesett, és „rájött, hogy álma illúzió volt”.

Ebből a bevezetőből megtudtuk azt is, hogy a szlovák újságírók eredetileg egy órát kaptak a miniszterelnök értékes idejéből, de a találkozójuk több mint másfél órára nyúlt. Hihetetlenül sok téma került szóba, a többi között a világjárvány, a migráció, a multikulturalizmus, Angela Merkel helye a történelemben, az EPP és Manfred Weber, a liberális és illiberális demokrácia, a magyar médiában létező korlátozások és a szlovákiai magyar kisebbség.
Mivel lehetetlen lenne itt mindezekkel a témákkal foglalkozni, úgy döntöttem, hogy ebből a hosszú interjúból három témára koncentrálok:

Az első a Fidesz beavatkozása a szlovákiai magyar pártpolitikába, katasztrofális eredménnyel.

A második a Visegrád 4, ahogy Orbán szeretné látni.

A harmadik pedig Orbán nézetei az Európai Unióról.

Tekintettel a Postoj konzervatív és kifejezetten keresztény irányultságára, kellemesen meglepett ezeknek a szlovák újságíróknak a szakmaisága. Ha Orbán azt hitte, hogy könnyű dolga lesz velük, akkor csalódnia kellett.
Itt van például néhány kemény eszmecsere a Fidesz elsöprő befolyásáról a szlovákiai magyar pártokra.  (Saját fordításomat használom.) A szlovák újságírók a Fidesz „nagyon erős dél-szlovákiai jelenlétére” hívták fel a figyelmet, és Bugár Bélát, a Most/Híd szlovák–magyar párt társelnökét „a magyar ügy elárulásával” vádolták. Idézték Bugár elutasítását, hogy „a Fidesz vazallusa legyen”.

Orbán semmitmondó válasza után a szlovák újságírók kitartottak, azt sugallva, hogy „a Most/Híd története azt mutatja: a Fidesznek nem érdeke, hogy csak egy magyar párt legyen Szlovákiában”. Bár Orbán kitartott amellett, hogy a Fidesz csak azt akarja, hogy sok magyar gyerek szülessék Szlovákiában, és sok olyan anya legyen, aki magyarul beszél a gyermekeivel, mindenféle hátsó szándék nélkül, a szlovák újságírók nem voltak hajlandóak kilépni a témából. Rámutattak, hogy voltak időszakok, amikor „az önök politikai projektjei nagy feszültséget okoztak Szlovákia és Magyarország között”, például a nemzeti személyi igazolványok és a kettős állampolgárság.

Ezek után Orbán nyilvánvalóan úgy érezte, hogy ideje egy biztonságosabb témára áttérni. Azt mondta, hogy a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek problémái másodlagosak „a régió egészének kérdéséhez” képest. Ha a térség országai nem lesznek egységesek, „akkor bajba kerülnek”. Az újságírók értetlenkedtek, nem értették, mire akar kilyukadni. Orbán, aki jelenleg a Visegrádi 4-ek szövetsége szétesésével néz szembe, egy észak–déli tengely gondolatát próbálta eladni Lengyelország és Magyarország között, amelyben Szlovákiának fontos szerepe van. Biztos vagyok benne, hogy a szlovák válasz nem melegítette meg Orbán szívét. Azt mondták, hogy „a szlovákok inkább tekintik magukat hídnak a Nyugat és a Kelet között, mint az Észak és a Dél között”. Ráadásul a lengyelek oroszellenesek, és Szlovákia nem osztja Magyarország Oroszországgal kapcsolatos nézeteit. Még Csehország is Moszkva ellen fordul a Vrbětice-ügy után.


Orbán Viktor elismerte, hogy Lengyelország geopolitikai helyzete sebezhetővé teszi az országot, de biztos benne, hogy a lengyel biztonsági igényt magyar–orosz együttműködéssel lehet párosítani. Ez a lengyel biztonság szempontjából is létfontosságú. Az újságírók értetlenül álltak, mert „Lengyelország garanciáit ma a NATO adja”, ezért érdeklődtek, hogy Orbán Viktor nem gondol-e valamilyen speciális V4-es garanciára Lengyelország számára.

A kérdezők ezután egy másik kényes témára tértek át: „Az EU-ban úgy tekintenek önre, mint olyan politikusra, aki valójában gyengíteni vagy lerombolni akarja az unió intézményeit”. Miután leírta, hogy kétségei vannak a Nyugat fennmaradásával kapcsolatban, és bízik Közép-Európa jövőjében, Orbántól megkérdezték, „hogy valójában fel akarja-e készíteni Közép-Európát az Európai Unió nélküli életre”. Elismerte, hogy sokkal pozitívabban látja Közép-Európa jövőjét, mint Nyugat-Európa sorsát. Végül az újságírók emlékeztették Orbánt, hogy Stumpf István, „az az ember, aki intellektuálisan formálta önt”, nemrég azt mondta, hogy az EU 2030-ra vagy föderációvá, nemzetállamok közösségévé válik, vagy megszűnik létezni”. Orbán bizonyára bosszantónak tartotta ezt a kérdést, mert ezzel a kijelentéssel Stumpf ellentmond mindannak, amit Orbán képvisel. Ezért nem volt hajlandó válaszolni rá. Ehelyett arról kezdett beszélni, hogy Szlovákia fontos, hiszen Közép-Európa egyetlen országa, amely az eurózónához tartozik, és „kívülről még vizsgáljuk, hogy a monetáris integráció jó-e a nemzetnek vagy sem”. Majd összeszedve magát, azt mondta, hogy 2030-ra sem lesz „európai nép”, hanem minden nemzeti csoport megmarad magyarnak, szlováknak, németnek, franciának stb. És ismét visszatért a Nyugat-Európában végbement kulturális változásokra, amelyek a stabil Európa útjában állhatnak.

A külföldieknek adott interjúi közül ezt az egyet különösen árulkodónak, és igen: ijesztőnek találtam.