Világraszóló szaporítási eredményt jelentett be a Fővárosi Állat- és Növénykert. A tojásrakó emlősök közé tartozó hangyászsünöknél ugyanis egy életerős, egészséges utód cseperedik. A világon csak nagyon kevés állatkertben foglalkoznak ezekkel az állatokkal, az pedig még ritkább, hogy szaporítani is sikerüljön őket. Ez még a hangyászsünök őshazájának számító Ausztrália állatkertjeiben is rendkívüli dolognak számít, Ausztrálián kívül pedig csak néhány alkalommal fordult elő hasonló siker. A kicsi jelenleg három hónapos, a nagyközönség egyelőre még nem láthatja.
A kép forrása: http://www.bushpea.com
A hazai állatkertek között egyedülálló, de az állatkertek világában nemzetközi szinten is figyelemre méltó és különlegesnek számító szakmai eredményt jelentett be a Fővárosi Állat- és Növénykert. Tüske, a nőstény hangyászsün ugyanis bő három hónappal ezelőtt egy tojást rakott le, amelyből másfél hét elteltével sikeresen ki is kelt a kicsi. A jövevény időközben a költőerszényt is elhagyta, és azóta is rendben fejlődik. A közönség azonban egyelőre még nem láthatja, hiszen a kicsi nagyrészt a tökéletes nyugalmat biztosító költőládában fejlődik.
A hangyászsünök rendkívül ritkán láthatók állatkertekben. Az őshazájuknak számító Ausztrálián kívül csak alig két tucat állatkertben lehet találkozni velük, Európában mindössze tizenegy helyen. Szaporodásuk még nagyobb ritkaságnak számít, a kicsik sikeres felnövekedése pedig olyan szakmai eredmény, amely még Ausztráliában is az újságok címlapjára kerül. Állatkerti szakmai körökben a hangyászsünöket a legnehezebben szaporítható állatok között tartják számon.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1910-es években is foglalkoztak hangyászsünökkel, az újabb időkben azonban 2012-ben fogtak bele ismét a tartásukba. Az akkor érkezett pár, Tüske és Böki bemutatásával elsősorban az volt a cél, hogy a tojásrakó emlősök is képviselve legyenek a városligeti intézményben. Az állatkerti szakemberek azonban titkon azt remélték, hogy talán szaporítani is sikerül majd őket.
A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, hiszen emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. A hangyászsünökön kívül az emlősök körében egyedül a kacsacsőrű emlős rak még tojásokat.
A nőstény hangyászsünök 22–24 nappal a párzás után rakják le tojásukat, amelyet a következő 10 napban ideiglenes képződményként megjelenő hasi költőerszényükben költenek ki. A tojás maga 13–17 mm átmérőjű, tehát nagyjából szőlőszemnyi, héja pedig puha és bőrszerű. A kikelő kölyök/fióka alig 0,4 gramm tömegű. Az anyaállatnak nincsenek ugyan igazi emlői, de vannak tejmirigyei, amelyek közvetlenül a szabadba nyílnak a költőerszény falában. A kicsi a mirigyek által kiválasztott tejet szívogatja. Általában 45–55 napos koráig marad a költőerszényben, akkorra már 180–250 gramm a súlya. A tüskéi azonban csak az után kezdenek el nőni, hogy kiköltözött az erszényből. Kétszáznapos korárára, amikor a tejről végleg átáll a hangyákra és termeszekre, rendszerint már 1 kg-nál is nehezebb. A hangyászsünök viszonylag hosszú életű állatok, akár 40–50 évig is élhetnek.
A pesti állatkert a hangyászsün most három hónapos kölykét a gondozókon kívül egyelőre senki nem láthatja. Az első hónapokban ugyanis különösen fontos, hogy az apróság a legteljesebb nyugalomban, zavartalanul fejlődhessen. Még az állatkerti dolgozók közül is csak a hangyászsünökhöz beosztott munkatársak láthatják őket. A nagyközönségnek így egy darabig meg kell elégednie azokkal a képekkel és filmfelvételekkel, amelyeket az allatkert hivatalos honlapján és Facebook-oldalán tett közzé.
Miféle állat a hangyászsün?
A hangyászsünök – a kacsacsőrű emlőssel együtt – a tojásrakó emlősök (Prototheria), és ezen belül a kloakások (Monotremata) egyedüli ma élő képviselői. Legfeltűnőbb sajátosságuk természetesen az, hogy az összes többi ma élő emlősállattal ellentétben nem eleven utódokat ellenek, hanem tojásokat tojnak. A tojásrakás oka egyszerűen az, hogy az ősi emlősszerű hüllők és a korai emlősök is – a hüllők többségéhez hasonlóan – eredetileg tojásokat raktak. Ám az emlősök törzsfejlődésének korai szakaszában lépésről lépésre kialakult az elevenszülés képessége, így az emlősök körében ma már ez a szaporodási mód számít általánosan elterjedtnek. A tojásrakó emlősök fejlődési iránya azonban a törzsfejlődés során már nagyon korán, még az elevenszülés megjelenése előtt különvált a többi emlősétől, így ők megmaradtak tojásrakóknak.
A tojásrakáson kívül más ősi jellegzetességeik is megmaradtak. Ilyen ősi tulajdonság például az, hogy a nyakcsigolyákhoz is bordák csatlakoznak, hogy a vállövben hollóorrcsontjuk és köztes kulcscsontjuk is van, vagy az, hogy a szaporító, az emésztő és a kiválasztó szervrendszerek közös kivezető járaton, úgynevezett kloakán keresztül nyílnak a külvilágba. Ezek az anatómiai és élettani jellegzetességek csak a hangyászsünöknél és a kacsacsőrű emlősöknél fordulnak elő, más emlősöknél egyáltalán nem. Viszont a hüllők, illetve a részben a madarak körében általánosnak számítanak.
Ősi jellegzetességeik ellenére a tojásrakó emlősök egyáltalán nem számítanak primitívnek. Mind a hangyászsünökre, mind a kacsacsőrű emlősre a különleges életmódhoz való nagyfokú alkalmazkodás jellemző.
A tojásrakó emlősök különös tulajdonságai több szempontból is foglalkoztatják a tudományt. Kezdetben ugyanis még az is vitás kérdés volt, hogy egyáltalán emlősnek számítanak-e ezek az állatok. Ez a vita azonban még a XIX. század végén eldőlt, hiszen az emlősök legfőbb jellegzetességeként azt fogadták el, hogy nőstényeik tejjel táplálják az utódokat. Ez pedig a tojásrakó emlősökre is igaz. A másik, ma sem teljesen megválaszolt kérdés az, hogy mennyire régen vált külön e furcsa állatok fejlődési iránya a többi emlősétől. A legősibb ismert kloakás csontmaradványait alsó kréta korú, 115 millió éves kőzetekben találták meg, tehát ebben az időben már létezett ez az állatcsoport. Mindez arra utal, hogy már a kloakások fejlődési iránya már az emlősök történetének legkorábbi szakaszában különvált a többi emlősétől.
Mivel a tojásrakó emlősök minden más ma élő emlősállattól jelentős mértékben különböznek, az emlősöket a tudomány ma már két fő csoportra osztja fel. Az egyikbe tartozik a tojásrakó emlősök öt ma is élő faja (négyféle hangyászsün és a kacsacsőrű emlős), a másikba pedig az összes többi emlősállat, ide értve a méhlepényes emlősök több mint ötezer, és az erszényes emlősök négyszáz körüli ma élő faját is.