Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép – a tulajdonságok, amik már-már mitológiai jelképpé emelték a római legionáriusokat, akik nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. Kik álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? (A nyitó képhez: légiósok menetgyakorlaton.)

Ezt a különleges témát és a mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm is október 8-án és 15-én (vasárnap) 21 órától a Viasat History műsorán (előzetese ITT). Kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek – a közeli múlt ásatási eredményeiből kiderül: szórakoztak, torzsalkodtak és akár még családot is alapítottak, csak titokban…

Ha egy fiatal férfi legionáriusnak állt, azzal 25 évre elkötelezte magát a Római Birodalomnak, és nem mellesleg a bőrét vitte vásárra. Cserébe viszont megbecsülést és stabil fizetést/zsoldot kapott, no meg a kaland, a csaták és a dicsőség ígéretét. A birodalom első két évszázada, a Pax Romana idején a háborúk kockázata viszonylag alacsony volt, de a 7500 km hosszú határt meg kellett védeni. Augustus császár idején a római hadsereg 300 000 fős volt; legionáriusokra békeidőben is nagy szükség volt.

Nem állhatott be bárki a seregbe: a jelentkezőknek kemény próbákon kellett átesniük, kiszűrték a kevésbé izmosakat és kifogásolható erkölcsűeket. Aki viszont átment a vizsgán, arra embert próbáló kiképzés várt, majd jó eséllyel kivezényelték a Birodalom határvidékére egy távoli erődítménybe.

Vindolanda – az ásatások alapján rekonstruált kép.

Az egyik ilyen erődítmény Vindolanda Észak-Angliában, amit Hadrianus fala mentén húztak fel, és ami három évszázadon keresztül római fennhatóság alá tartozott. Ezen a helyen számos ásatás folyt, és az évek során több mint 2000 fából készült, tintával teleírt táblát – otthonról küldött leveleket – találtak. A levélírók, mindenekelőtt hozzátartozók a határ mentén állomásozó katonák hogyléte felől érdeklődtek, csomagot is mellékeltek a levélhez: használati tárgyakat, ruházatot, zoknit, alsónadrágot stb.  is csomagolhattak az otthoniak, akik ezek szerint nem veszítették el teljesen a kapcsolatot a legionáriusnak állt ifjakkal.

Egy római katona 1200 szeszterciuszt, azaz mai pénzben mérve nagyjából 350 000 Ft-ot keresett évente, amelyből levonták a felszerelése és az élelme árát (fejenként akár napi egy kilogramm kenyeret és rengeteg húst fogyasztottak). Az erődítmények körül számos kisváros prosperált az ellátmányok gyártásából, piacok fenntartásából, no meg a katonák szórakoztatásából üzemeltetett tavernákból és fürdőkből.  

A katonák minden nap edzettek, gyakorolták a hosszú gyaloglásokat is, méghozzá teljes menetfelszerelésben, ami nem ritkán 40 kilogrammot nyomott. Egy ilyen gyakorlat során a légió 6-8 km/órás sebességgel trappolta végig a napi menetet, ami akár 30 kilométerre is rúghatott – mindezt szandálban, amit viszont úgy alakítottak ki, hogy mindenféle terepen használható legyen. Nagyjából 5500 kalóriát égettek el egy ilyen edzésen, szóval a fizikumuk valószínűleg az atlétákhoz hasonlított.

Bár a katonáknak tilos volt házasodni, de ettől még lehettek kapcsolataik, sőt akár gyerekeik is! Hivatalossá mindez azonban csak a 25 éves szolgálati idő leteltével válhatott, addig a párokat csak „megtűrték” (ám saját lakhelyet kaptak az erődítményeken belül). Leletek szerint a katonák háziállatokat – kutyákat és macskákat – is tartottak, kisebb oltárokat emeltek és istenekhez imádkoztak, hogy óvják meg őket. A légió tehát közel sem az a lelketlen hadigépezet volt, ahogy általában ábrázolni szokás: a legionáriusok is emberek voltak vágyakkal, félelmekkel, kapcsolatokkal.

Egyszerre voltak harcosok és családapák, és valószínűleg egy idő után ők is „vágták a centit”, számolták a napokat a 25 éves szolgálatukból, hogy amikor az letelt, akkor a mundért hátrahagyva a családjuknak élhessenek.