Győr megyei jogú város egyik alpolgármestere (nem dr. Pergel Elzáról és nem Szeles Szabolcsról van szó, hanem egy harmadikról) legutóbbi – és feltehetően utolsó – levelezésünkkor a hivatalához abszolút méltatlan módon (ám hivatalos papíron és aláírással!) megkísérelte „kiosztani” e sorok szerzőjét szakmaiságból és etikából. Az illető (akit egyébként bírósági ítélet alapján lehet akár „f…nak” is nevezni, de én nem teszem, nem stílusom, még akkor sem, ha a győri cigánylapos peremén láttam meg a napvilágot) azt vetette az újságíró szemére a többi között, hogy quasi magánügyet tálal közügyként. (A nyitó képről: egyedülálló a győr-vizivárosi Víztükör Penthouse, itt még csak modellként, ám jó ideje már kész; forrás: http://www.vph.hu.)
Tette ezt a tisztség viselője ráadásul meglehetősen minősíthetetlen stílusban (Ehhez pusztán Georges-Louis Leclerc Buffon „Discours sur le style – Értekezés a stílusról” [1753] című akadémiai székfoglalójának szállóigévé lett egyik megállapítása „Le style c’est l’homme même.” – „A stílus maga az ember” sejlik föl emlékezetemben). De hát ezt az alpolgármester úr minden bizonnyal maga is könyv nélkül tudja, hisz’ kikövetkeztethető a magas röptű eszmefuttatásából, aminek az irodáját is köszönheti a győri városházán.)
No, de félre a „magánügyekkel”, amiért e sorok íróját oly’ nemes egyszerűséggel, hivatalához méltó stílusban (vagy mégsem?) 2021. február 25-i hivatalos levélválaszában megrótta Győr nem dr. Pergel és nem Szeles vezetéknevű alpolgármestere.
Az ám, ne titkolózzunk: miután az Infovilág fiókszerkesztősége éppen Győr-Vízivárosban rendezkedett be, a redakció vendégei szomorúan állapították meg, hogy a mutatós utca egyedi tervezésű és szépen megépített háza előtti füves területet szétgyúrták a gépkocsik, tenni kéne ellene valamit. Nos, ez volt az a „magánügy”, amiben az újságíró a hivatal segítségét kérte. Elvégre Győr tavaly ünnepelte szabad királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulóját, amihez a többi között hozzátartozik, hogy külleme megfeleljen a jubileum ünnepélyességének.
No, de hagyjuk ezt a témát, mert van újabb (ráadásul régi!), és persze a szerző már leszokott arról, hogy az önkormányzathoz merészeljen fordulni holmi közügyekkel. A győri önkormányzatot ugyanis egyáltalán nem érdekli, hogy a többi között évek óta omlik-romlik Európa egyik gyönyörűséges barokk terén az egykori végvár bástyájának támaszkodó iker-háztömb. Nem érdekli, hogy minősíthetetlen állapotba süllyedt a csaknem szomszédos Napóleon-ház, és az sem, hogy évekkel a hivatalosan közölt határidő után sem sikerült megnyitni az Apátúr-házat (a múzeumot), hogy a várost naggyá tevő 19/20. századi polgármester, Zechmeister Károly nevét viselő utca házairól évek óta hullik a vakolat… Különben Győr gyönyörű város: mindenekelőtt madártávlatból.
Térjünk csak vissza a már említett Vízivárosba! Társas- és családi házak sokasága épült ott, Győr talán legjobb levegőjű részén az utóbbi jó két évtizedben. Becslés szerint tízezernél többen laknak ott, Révfalu és Bácsa városrész között. És ennek a (legyen csak) tízezer embernek húsz év óta mindössze egyetlen, jól felszerelt, kora reggeltől estig nyitva tartó élelmiszer- (és részben iparcikk-)boltja van. Írjuk le a nevét is, hisz’ így ismerik az ott élők: a Penny.
Ha ez a bolt bármi okból rövidebb-hosszabb időre bezár, akár megállhat az élet. Nem lenne kifogásolható, ha ebben a városrészben lenne még legalább három-négy hasonló nagyságú és hasonló választékot kínáló bolt.
De nincs. Miként patika sincs a városrészben, és nincs semminemű más szolgáltató (pl. Patyolat) sem. És óvoda meg bölcsőde sincs, meg a városban megtelepedett autógyár nevét viselő iskola is távol van, és bár a városrészt elérik a helyi járatok, ám a buszok szigorúan fél óránként közlekednek. Ennélfogva a személyautó-forgalom – levegőjavító céllal – már-már megközelíti a pesti Nagykörútét…
Kezdettől helyben élő vízivárosiaktól tudható, amióta csak létezik a városrész, polgármesterek, alpolgármesterek és a városházára bejáratos más tisztségviselők számtalanszor megígérték a győri Víziváros kereskedelmi és szolgáltatóipari, oktatási és művelődési célú fejlesztését.
Ám az ígéret csak szó maradt, a szó meg elszállt, pusztán a keserűség és a tehetetlenség munkál az ott élőkben. Ráadásul még egy régi (értsd: kommunista!) házszámtábla sincs a környéken, amit mérgükben leverhetnének a győri Vízivárosban élők…