Volt egyszer egy Metro újság – az alapító főszerkesztő szubjektív nekrológja

 

Az első magyar független hírújság fejléce.Megszűnése törvényszerű következménye annak, ahogy 2010 óta a kormányzó politikai elit átalakította az országot. 

(Írta: Izbéki Gábor) Engedje meg az Olvasó, hogy nekem már csak Metro újság maradjon a Metro újság, mert bár 2008-tól egy jogi vita miatt nevet kellett változtatni, belém-mibelénk, akik alapítottuk, csináltuk a lapot, az eredeti név úgy beégett, hogy ma is így emlegetjük.

Tizenkilenc évvel ezelőtt, 1997-ben még az akkori MTV külpolitikai szerkesztőségét vezettem, amikor Doktor Ferenc barátom, egy akkor kisebb kiadó vezetője előadta nekem az ingyenes hírújság ötletét, ami akkorra Stockholmban már  sikeresen gyökeret vert.

Akkoriban már változóban volt a sajtóvilág, Nyugaton már megjelentek az online újságok, bár alapjában még a régi címek uralták a piacot. Ezek az elit újságok azonban nem jutottak el a fiatal generációkhoz, a példányszámok kezdtek csökkenni, a bevételek sem alakultak a régi módon.

Ilyen a hangulatban szülték meg újító svéd újságírók 1994–95-ben a Metro ötletét, arra alapozva, hogy a munkába menő reggeli tömeg biztosan vevő lenne egy színvonalas nyomtatott hírösszefoglalóra, amit ingyen osztogatnak nekik a metróállomásokon. Ha pedig ez a lap jól fogy, sok önkéntes olvasója lesz, akkor az olvasottságot hirdetési bevételekre lehet konvertálni, ami nyereségessé teheti az üzleti modellt. Az ötlet annyira bevált, hogy 1996–97-ben már külföldön is házaltak a Metro újsággal. Előbb Prágában, majd Budapesten is sikerrel.

Jó fél év alatt raktuk össze a magyar szerkesztőséget, szinte kizárólag fiatal, a hagyományos lapkészítéssel meg nem fertőződött újságírókból, akik az új, számítógépes módszerek adta lehetőségeket kihasználva, a hírügynökségtől és a riporterektől kapott anyagokból – gyakorlatilag pár óra alatt tördelők nélkül – maguk írták-szerkesztették készre az újságot.

1998. szeptember 7-én reggel 160 000 (!) példányban jelent meg az első szám a budapesti metróállomásokon. Egy óra alatt valamennyi elfogyott. A versenytársak és a szakma nagy része leszólta az ötletet, nevetségesnek tartotta, hogy ingyenesen színvonalas lapot lehet az olvasóknak adni. Én azonban hittem benne. Hírszerkesztőként biztosra vettem, hogy bár az emberek hallgatnak rádiót, néznek tévét, sokan vesznek lapokat, mégis, ha reggel, munkába menet megkapják az előző nap híreinek összefoglalóját, kiegészítve riportokkal, egy-két háttérelemzéssel, akkor azt szívesen olvassák.

Így lett. Olyannyira, hogy hamarosan emeltük a példányszámot, majd 2001-ben a fővároson kívül, az ország nagy városaiban is terjeszteni kezdtük a Metrót. Akkor kezdődött a lap 2008-ig, a válságig tartó kiemelkedő sikerszériája.

Akkoriban a sajtóban lényegében semmilyen politikai nyomás nem létezett. Voltak, persze, kísérletek, hogy kormánypolitikusoktól szerzett pénzből vagy befolyásukat kihasználva alapítson valaki napi- vagy hetilapot, de alapvetően a piaci értékek döntöttek arról, hogy mi nyereséges és mi nem, mi kerül a piacra és mi nem. Fel sem vetődött, hogy valamilyen, akár közszolgálati, azaz állami költségvetésből finanszírozott sajtótermék kizárólagos propagandaeszközként szolgáljon, ne adj isten, azt a feladatot szánják neki, hogy költségvetési pénzeket csatornázzon magánzsebekbe, terelje az adóforintokat. 

Hozzájárult a sikerhez az is, hogy a Metro egy nemzetközi lapcsalád tagja volt. A nálunk fejlettebb országok újításai azonnal megjelentek itthon is, ami látványos előnyt kínált a Metrónak a többi napilappal szemben, például a formátum kialakításában.

A Metro hírújság volt, lényegében írott hírösszefoglaló. Kiemelném azonban, hogy a publicisztika rovathoz olyan jeles szerzők adták nevüket, mint Bolgár György, Körmendi Lajos és Görgey Gábor író, Vass Virág, Frei Tamás. A Mindentudás Egyetemének partnereként hétről hétre világhírű tudósok cikke jelent meg a lapban. A Metro is hozzájárult ahhoz, hogy itthon is ismertté vált például Barabási Albert-László, a hálózatelmélet világszerte híres újítója.

A Kossuth Kiadóval együttműködve része lett a lapnak az irodalom is, Spiró György író majd Térey János költő rendszeresen írt elemző-ismeretterjesztő cikkeket a Metróba.

És közben egy nagyon jó kis csapat voltunk. Szerettük a lapot, szerettünk együtt dolgozni, a szó jó értelmében nemcsak a munkánk, de életünk is volt a Metro.

A 2008-i válság  megnehezítette a dolgunkat, de alapvetően nem változott semmi, a gazdasági nehézségek másokat is sújtottak, abban nem volt változás, hogy a piaci érték határozta meg a sikert vagy a kudarcot.

Ezt a koncepciót változtatta meg a 2010-i kormányváltás, ami a személyem távozását is okozta. Éppen ezért az utóbbi öt év értékelésére nincs mandátumom.

Egypárt-rendszerben egy párt, a mi esetünkben még az sem, hanem a vezér határozza meg, hogy mi lehet sikeres és mi nem, minek lehet hatása a közvéleményre és minek nem. Aki és ami nem kedvezményezettje ennek a rendszernek, az nincs, az megszűnik. Ezért élt a Metro-Metropol mindössze 18 évet. Tizenhárom évig volt igazi újság, három évig kedvezményezett, majd az utolsó két évben megszűnésre ítélt pária.

Elvérzett a hatalom harcmezején.