Ma 62 évvel ezelőtt a berliniek egy megosztott városban ébredtek. 1961. augusztus 13-án éjjel az NDK nép- és határőrsége megkezdte a berlini fal leendő nyomvonala mentén az aszfalt felszedését, barikádok felállítását és szögesdrótakadályok felhúzását. És mindezt alig két hónappal Walter Ulbricht híres biztosítékát követően: „Senki sem szándékozik falat építeni”. (A nyitó képhez: az 1944. január 14-én született Peter Fechter valószínűleg a berlini fal legismertebb áldozata. Mindössze 18 éves volt, amikor 1962. augusztus 17-én az NDK határőrei lelőtték, miközben megpróbált átkelni a frissen fölhúzott berlini falon. Órákig tartott haláltusája, miközben sokáig senki sem segített rajta, megrázta a világot. Talán ezért vált szimbólummá, mert arcot adott a fal áldozatainak.)
A következő 38 évben legalább 140 ember halt meg a berlini falnál. A pontos szám a mai napig vitatott. És ezek a számok nem tartalmazzák azt a sok áldozatot, aki a fal életükre gyakorolt hatása miatt öngyilkosságot követett el. Ma Berlinben a fal minden áldozatáról megemlékeznek.
Az évforduló alkalmából Dieter Dombrowski, az NDK Áldozatok Szövetségének vezetője az RND tudósítójának, Markus Deckernek adott interjújában óva intett attól, hogy az NSZEP (=[kelet-]Német Szocialista Egységpárt – a szerk. megj.)-diktatúra áldozataira való megemlékezés puszta rituálévá és így rutinná váljék.
