Az agresszor Putyint és híveit erősítik az olyan lépések, mint Orbán, az Európai Unió különutas viselkedése, továbbá a szemünk előtt formálódik Azerbajdzsán, Törökország, Szerbia, Magyarország és Oroszország szövetsége – figyelmeztet Scott Younger, a Glasgow-i Egyetem nemzetközi elnökségének kancellárja, aki rendszeresen publikál Oroszországról. (A nyitó képhez: Putyin „ujjlenyomata” Ukrajnában; kép: szabadeuropa.hu.)

– Moszkva ismét támadásba lendült, minden napra jut egy-egy drámai esemény, ami ismét kijeviek életét követeli, miközben Putyin az ukrán erőműveket, gátakat, általában az ország infrastruktúráját támadja. Milyen stratégiaváltás következett be, milyen fordulat várható?

Dr. J. Scott Youngert kérdezem, a Glasgow-i Egyetem nemzetközi elnökségének kancellárját, aki a Közel-Keleti és Balkán Tanulmányok Intézetének igazgatósági tagja is, és rendszeresen publikál Oroszországról a médiában és a szaksajtóban.

– Amit most látunk, az annak a következménye, hogy Moszkva képtelen elegendő katonát küldeni az ukrán frontra, és ezért kényszerült átfogó légitámadásra, mert különben nem halad előre. Nem beszélve arról, hogy megvédeni sem képes a már ukrán földön állomásozó katonáit. Putyin számára elsődleges az erő bizonyítása.

– Már a The Washington Post is arról ír hosszan, hogy gyakorlatilag képtelen kivitelezni a tartalékosok mozgósítását, pedig eredetileg csak 300 000 katonát akartak behívni. Hol vannak akkor az 1 millió újonc behívástól?

– Nem kétséges, messze elmarad Putyin a tervtől. Mi ennek az oka? A képlet világos, az emberek többsége nem akar harcolni, ezért a Kreml kénytelen elítélteket kihozni a börtönből és szabadulást ígérni nekik, ha legalább hat hónapot szolgálnak a fronton. Ez önmagában sokkolta a világot, és persze az oroszokat is. A behívó elől tömegesen menekülnek külföldre a hadra foghatók. Ami azt is jelenti egyben, hogy egyszerűen nem maradt képzett katonai erő, számuk pedig nem gyarapszik, de folyamatosan csökken. Emiatt folyamodtak a kamikaze dróntámadásokhoz.

– Láthatóan gyorsan veszít Putyin a népszerűségéből a saját hazájában is, ami feltételezhetően a mozgósítás sikertelenségével magyarázható – a többi között.

– Így van, de nem lélegezhetünk fel. Sajnos, olyan lojális emberek vannak még mindig a közvetlen környezetében, akik nem merik megmondani neki, mi történik a valóságban. Nem merik megmondani az igazat. Pedig nem kérdéses, hogy mennie kellene, és minél előbb. De erre egyelőre még remény sincs a közeli jövőben. Az ugyebár már látható, hogy Recep Tayip Erdogan, a NATO-tag (!) Törökország elnöke szövetségre lépett Putyinnal a kevésbé eredményes helyzet ellenére is. Megállapodtak abban, hogy Európába a Török Áramlaton keresztül fognak gázt szállítani a jövőben. Eközben azt is látjuk, hogy Szerbia és Magyarország egyre szorosabb szövetséget épít ki ezen a frontvonalon. Nem tudom, hova vezet mindez Azerbajdzsán, Törökország, Szerbia, és az ugyancsak NATO-tag Magyarország (!) és Oroszország szövetsége formálódik a szemünk előtt. Mindez sajnálatos módon az Európai Uniót gyengíti – akárhogy nézzük is.

– Ha már Magyarországot említette: mit gondol Orbán Viktor legutóbbi két beszédéről? Miközben ugyanis folyamatosan a békéről és a tárgyalásokról beszél, bejelentette, hogy tulajdonképpen a háborúra kell készülnünk. Jól ítéli meg a helyzetet?

– Nem hallottam ugyan egyik megnyilatkozását sem, de az biztos, hogy az európaiak többsége a békét akarja. Szerbia is nagy bizonytalansági tényező, rajta is sok múlhat. A világ ma nem boldog. Amerika ma nem a boldogság hazája. Kína sem boldog. És mit látunk Magyarországon? Egyre több ember hagyja el az országot, mert nem boldog. Miért? Én ezt nagyon sajnálom! Egy európai viszonylatban is kis ország évről évre fogyatkozik. Orbánban bízni? A kollégáimnak is azt mondom, csak óvatosan.

– Az Európai Unió szankcionálja Iránt, mert drónokat ad el Oroszországnak és ezzel fenntartja a háborút. Nem gondolja, hogy ez még tovább élezi a helyzetet?

– Engem az aggaszt, hogy mekkora rombolást visz végbe Oroszország. Az Egyesült Államoknak és Európának az együttes védekezést kell kidolgoznia, hogy Ukrajna még sikeresebb legyen. Hiába állítja Putyin, hogy 23 drónt vetettek be, mert csak 5 ért célba – ám ennyi is nagy pusztítást okozott…

– Az önmagában sokat elárul a helyzetről, hogy a Kreml ismét Kijevet vette célba.

– Ám Ukrajnát még ez sem rettenti el. Sőt, megerősíti az ukránokat! Megszilárdítja erkölcsi hozzáállásukat, amiben nekünk, európaiaknak is segítenünk kell őket. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy miközben drónokkal támad Putyin, aközben épp az ellenkezője történik, mint amire számít, folyamatosan veszít területeket Ukrajnában.

– Ön szerint hatékonyak az Oroszország elleni szankciók? Mert Magyarországon ennek az ellenkezőjét propagálja a kormány.

– Amerikának és Európának is folytatnia kell a szankciós politikát, sőt, minél tartósabban. Az energiaválság pedig csak a háború óta létezik. A neheze azonban most jön, ahogy beáll a tél. De mindannyiunknak ki kell bírni ezt az időszakot, ez a teendőnk most. És bár úgy tudom, a magyarok többsége Orbánra hallgat, mégis azt üzenem, hogy álljanak helyt, mert az Orbánon kívüli Európa önökkel tart. Nemrég volt találkozónk az ukrán védelmi miniszterrel, amelyen kijelentettük: tartjuk az ígéretünket, segítjük Ukrajnát. Ha nem tartanánk a szavunkat, az az egész demokratikus rendszerünk számára súlyos következményekkel járna.

– Orbán akadálya az uniós közös fellépéseknek. Mit gondol, másképp alakult volna a háborús helyzet, ha egyetértését fejezi ki Brüsszelben az elmúlt időszakban?

– Minden sokkal könnyebben ment volna, segített volna az Európai Uniónak – és ekként Ukrajnának is. De hát Orbán a brazil Bolsonaróval meg az olasz Melonival és persze Trumppal szövetkezett…