Ez a jegyzet nem a színházról szól, különösen nem a Nemzeti Színháznak nevezett fideszes lerakatról, nem is Vidnyánszkyról, sőt még csak Udvaros Dorottyáról sem.

A mi világunkról annál inkább – hiszen a színház maga az egész világ, ahogy korábban egy jeles színpadi szerző már valami effélét megfogalmazott.

Mint az közismert, egyelőre nem adott szerződést a magyar színházi világot fideszizáló helyi érdekeltségű III. Richárd Udvaros Dorottyának. Lehet, hogy még ad és most csak megmutatja, ki az úr a házban, lehet, hogy nem ad, hogy megmutassa, ki az úr a házban. Megteheti.

Most I. Vidnyánszkyt idézem: „Nem is tudok egyébbel szórakozni,/Mint hogy a napon nézem árnyamat/És csúfságomat magam magyarázom:/Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,/Hogy eltöltsem e csevegő időt -/Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”.

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.

Udvaros Dorottya kiállt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE elzabrálása ellen. Most emelje fel a kezét a korosztályomból az, aki nem volt szerelmes Udvaros Dorottyába! (Legalábbis hétfőn, szerdán, pénteken, mert kedden, csütörtökön, szombaton Básti Juliba voltunk szerelmesek. És akkor még ott a vasárnap!) Kossuth-díj, a Nemzet Színésze ehhez képest smafu. 

Sőt, Udvaros azon nagyon kevés színész közé tartozott, aki nem tett egyből hűségnyilatkozatot Vidnyánszky mellett, amikor annak a darabjában két színész súlyosan megsérült. (Azóta is le vannak ám sz*rva a fővezérigazgató úr által, kártérítés, segítség, hogylét iránti érdeklődés nuku. Pereskedjenek csak, ha annyira akarnak valamit.)

Szóval Udvaros úgy viselkedett az elmúlt években, ahogy a nemzet egyik méltán legünnepeltebb színészétől ezt elvárjuk. Nem ugrált barikádokon, nem vállalt különösebb véleményformáló szerepet – bár talán néha ezt is megtehette volna, jobban nem tudnák már kirúgni –, de megszólalt, amikor nagyon illett, hogy ne kelljen csalódnunk a hétfői, szerdai, pénteki szerelmünkben. S azt is tudta, hogy van kockázat – okos asszony –, mert amikor valaki megkérdezte tőle az SZFE melletti kiállása idején, hogy nem fél-e a bosszútól, azt felelte: „Nem hiszem, hogy ez bátorság, vagy gyávaság kérdése. (…)  De a tudást, a tapasztalást, a szellemi eredményeket féltő gonddal kell őriznünk”.

Egyben tévedett. Ma az erő, a rombolás, a hatalmi tobzódás, amúgy errefelé nem ritka korát éljük. A tudásnak, a tapasztalatnak, a szellemi eredményeknek hány hadosztálya van? Ugyan már! Most percemberkék dáridója tart. Igaz, elég hosszú perc ez.

„Én mindig ugyanilyen harcos voltam. Soha nem gondoltam azt, hogy a színházcsinálás csupán kellemes elmesélése történeteknek” – szerepel a már idézett Népszava-interjúban. És tény, azok az elődei, akik nemcsak nagy színészek voltak, hanem igaz emberek is, mint Bajor Gizi vagy Gobbi Hilda – sokan mesélhetnének azokról a hatalomba megtehetségesültekről, akiknek egy kis rendcsinálás és statuálás fontosabb volt, mint a tudás, a tapasztalat, a tehetség.

(Zárójel: Vidnyánszky, állítja több hozzáértő, valamikor tehetséges volt. Ma már nem tudja megbocsátani, hogy egykoron a magyarországi liberális értelmiség karolta fel és segítette. Aztán hatalomba került, s megtehetségtelenült. Maradt neki a gazemberszerep, amit szemmel láthatóan élvezettel, nagy átéléssel alakít. Bensőből adja a figurát, ami rászáradt, mint szamárra a fül. Zárójel vége.)

Udvaros Dorottya ma bármely színház dísze és büszkesége lehetne. Valóban. Alföldi szégyenteljes kiebrudalása után talán sokan várták tőle, hogy szolidaritást vállaljon vele. Megértem, ha legalábbis a nyilvánosság előtt ezt nem tette. Hihette azt, hogy a színpadról nagyobb hatást tud elérni és a többi. De a hála nem politikai kategória. A nemzeti színházi fiókduce már rég nem színházat csinál, hanem politikát.

Nyilván, most Udvaros csuklóztatásával azt gondolja, jó lecke lesz ez mindenkinek, hogy kuss legyen itt, maximum hódolat illet, nem bírálat.

De engem a tagadás ősi szelleme vezérel. Ezért más a következtetésem. A tanulság talán az is, hogy Udvaros jobban jár, ha távozik, mert abban a hazug világban már neki sem lehetnek őszinte pillanatai. (Mi, szerető nézők, a közönség még jobban járunk, mert újra lesz olyan hely, ahová biztosan bemegyünk őt megnézni.)

Tudom, színpad, fény, taps, csekkek a hó végén. De gondoljon arra, hogy hány hétfő, szerda, péntek van, amelyben ő marad nekünk!