Cikkünk szerzőjét külpolitikai újságíróként jegyezte a szakma, ám a Népszabadság „Utazás” mellékletében is rendre felbukkantak írásai – és nem csupán a nagyvilág nevezetességeiről. Alábbi soraival 2008. június 6-án igyekezett kedvet teremteni a legnagyobb példányszámú napilap olvasónak egy nem megszokott balatoni kiránduláshoz. (A nyitó képen: Kálmán Imre siófoki szobra; forrás: Győrffy Árpád, balatontipp.hu)

Talán a dél-balatoni levegő vagy a siófoki mikroklíma a „felelős” azért, hogy e környéken varázslatos melódiákat komponáló, illetve azokat diadalra vivő emberek élték ifjú korukat. Hiszen mi egyébbel magyarázható, hogy a helyi vasútállomás tőszomszédságában, egymástól kőhajításnyira áll az a két ház, amelyben Feleki Kamill, illetve Kálmán Imre (a bal odali képen)gyerekeskedett.

Az operettszerző egykori lakóépületében a hálás utókor múzeumot rendezett be. Az időjárás itt sem mindig alkalmas a strandolásra, s ilyenkor egy-egy borúsabb napon nagyszerű program lehet a látogatás a múzeumban, amelynek emeletén képzőművészeti kiállításokat tartanak. A földszint azonban egyértelműen Kálmáné, aki itt született, 1882. október 24-én. Apja, Koppstein Károly, módos gabonakereskedő és vállalkozó volt, aki azonban 1896-ban tönkrement, és családjával távozásra kényszerült Siófokról. Az a szűk másfél évtized azonban elegendőnek bizonyult az ifjú Imrének arra, hogy szinte repülőrajtot vegyen a muzsika magaslatai irányába.

A kiállításon – ahol diszkrét háttérzeneként ismert Kálmán-melódiákat hallgathat a látogató – az első szobában áll a zeneszerző zongorája, amelyet tizenhat éves korában az összegyűjtött pénzéből vásárolt, és soha nem is akart eladni, végül özvegye adományozta a múzeumnak. Eredeti darab a petróleumlámpás csillár is, alatta számtalan tabló és régi fénykép idéz föl egy páratlan zeneszerzői karriert. Ugyanitt áll a carrarai márványból készült mellszobra, E. D. Minnazoli párizsi mester alkotása 1953-ból, Kálmán halálának esztendejéből.

Kálmán Imre siófoki szobra.

Budapest és Bécs vetélkedett az ősbemutatókért, később Kálmán maga is a császárvárosba költözött, ám a fasizmus előretörésével (Németországban már 1934-ben betiltották darabjait) az önkéntes száműzetést választja. Előbb Svédországban majd Amerikában élt, 1951-ben Párizsba települt át (ott megkapta a Becsületrendet is), végső nyugvóhelyéül pedig Bécset jelölte ki.

Minderről az 1987-ben megnyílt siófoki Kálmán Imre Múzeum gazdagon dokumentálva számol be, a régi bemutatók műsorai, plakátjai New Yorktól Moszkváig idézik fel a magyar operettkirály világsikereit. Mert Kálmán nemcsak magyarul levelezett hazai barátaival egész életében, de zenéjét is – amellyel mintegy felfrissítette a nagy hagyományú bécsi operettet – magyar dallamvilág szövi át.

Az emlékházban legszebb dallamai CD-n megvásárolhatók. A múzeumlátogatás mellett érdemes még felkeresni az állomás előtti Millenniumi Parkban a zeneszerző romantikus kialakítású, hegesztett szobrát, Varga Imre 1997-ben felavatott alkotását, így téve teljessé a siófoki Kálmán-élményt.

A múzeum a Kálmán Imre sétány 5. szám alatt található. Telefon: 06 84 311 287. Nyitva: hétfő kivételével 10–17 óráig. Belépődíj: 300 forint (16 évvel ezelőtt, e cikk megjelenésekor).

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)