Legalább háromszázmillió földlakó használja valamelyik szláv nyelvet, több mint a fele cirill betűkkel ír-olvas. Már csak ezért is megfontolandó e nyelvek valamelyikének ismerete, jóllehet az orosz–ukrán háború nem kedvez ennek az óhajnak. Azonban békésebb időkben a kapcsolatok felfrissítése, a világirodalom e szegmensének ismerte kívánatossá, vagy éppen szükségessé teszi a témában történő elmélyülést. Így volt ez 2008-ban is, amikor szerzőnk a Népszabadság két lapszámában (augusztus 28-án és szeptember 18-án) igyekezett érveket felsorakoztatni e gondolatok igazsága mellett… (A nyitó képjez: Cirill és Metód, egy kivételes szent testvérpár, Európa társvédőszentjei; forrása: zarandok.ma)
– És a tanár úr ezt érti?!…
A diákcsoport szent borzadállyal nézett tanárára, aki – dacára annak, hogy németszakos – el tudta olvasni a hadtörténeti múzeumban kiállított, orosz nyelvű plakátot. A harmincas évei közepén járó pedagógus még tanult oroszul, a cirill betűket kiböngészte, nagyjából meg is értette a háborús falragaszt.
A rendszerváltás óta teljesen visszaszorult orosz nyelvi képzés hiánya egyre inkább és egyre kellemetlenebbül tapasztalható Magyarországon, ahol jelenleg az idegen nyelveket tanulók mindössze egy százaléka igyekszik elsajátítani Pugacsov, Puskin és Putyin nyelvét. Európában csak Albániában rosszabb az arány. Az eléggé megdöbbentő adatról Ivan Bojcov, a budapesti Orosz Kulturális Központ nyelvtanára tájékoztatta lapunkat. Mindamellett bizakodó. Mint elmondta, az utóbbi három évben megháromszorozódott azok száma, akik a pesti, Andrássy úti székházukban orosz nyelvet tanulni jelentkeztek. Akadnak közöttük, akik régi ismereteik „feltupírozását” szeretnék elérni, másokat ennél konkrétabb motívumok mozgatnak: munkahelyükön kell az orosztudás. Az idegenforgalomban pedig azért van rá szükség, mert évről évre több oroszul beszélő turista érkezik hozzánk.
Oroszország minden eddiginél nagyobb súlyt fektet a nyelvoktatásra, képzési és anyagi támogatást nyújt hozzá. Tavaly, az orosz nyelv nemzetközi évében világot átfogó kampányt indítottak, az idén Európában három országot választottak ki arra, hogy az orosz kultúrát népszerűsítsék: Bulgáriát, Francia- és Magyarországot. Hazánkban szeptember 29–október 4. között rendezik meg az orosz nyelv hetét, amelyre szaktekintélyekből álló, népes delegáció érkezik Moszkvából. Az előadások Budapesten, továbbá Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán, Szombathelyen és Szegeden lesznek.
…hogy ne járjunk csehül
Amikor a hatvanas évek vége felé már könnyebben lehetett külföldre utazni – elsősorban „szocialista barátainkhoz” – országútjainkon is megszaporodtak a CS-jelzésű személyautók. A belőlük hallható érdeklődés „szlávul” vagy németül, de sokszor magyarul hangzott el – a magyarul kérdezősködők alapvetően az akkori Csehszlovákia keleti-déli, azaz szlovák oldaláról jöttek hozzánk. Ebből aztán megszületett az aktuális jópofaság: „a szlovák az a cseh, aki tud magyarul…”
Az országjelzés szerinti megkülönböztetés ma már egyszerű. Míg a Morava folyón inneni SK Szlovákiát tünteti fel, a cseheket a CZ jelzi 1993-i válásuk óta. Az utóbbi esetben tehát már nemigen lehet arra számítani, hogy valaki magyarul kérdez a volán mögül – bár ez sem zárható ki egészen, figyelembe véve, hogy a második világháború után, a Beneš-dekrétumok nyomán több tízezer felvidéki magyart a cseh és morva országrészekbe sodort a történelem forgószele.
A kölcsönös érintkezésre maradnak tehát a világnyelvek – ha csak egy magyar nem veszi a fáradságot, és nem szánja rá magát Jaroslav Hašek és Karel Gott anyanyelvének tanulmányozására. Ennek közvetlen haszna az lehet, hogy cseh partnerünk baráti gesztusként értékeli erőfeszítésünket, és hasonlóval viszonozza, beszélgessünk itt vagy őnáluk. (Hiszen mi is örülünk, ha egy külföldi „beszélni kicsi magyar”.) Az idegen nyelvek iránt érdeklődőknek valódi csemege belefeledkezni e bő ezer esztendeje folyamatosan alakuló, formálódó nyugati szláv nyelv, vagyis a cseh rejtelmeibe, amelynek első írásos emlékei a XIII. századból maradtak az utókorra.
A csehet a Labe (Elba) és a Morava között mintegy tízmillióan vallják anyanyelvüknek, de a világon sokfelé található kisebb-nagyobb cseh közösség, a legtöbb talán Szlovákiában, köszönhetően a bő hetvenéves állami együttélésnek. A két szomszéd nyelve igen közel áll egymáshoz, a kívülállónak jóval nehezebb őket megkülönböztetni, mint az ugyancsak nyugati szláv lengyelt az övéktől. Miközben a csehet is igyekeztek megújítói modernizálni, számos eleme jól tükrözi hosszú fejlődését. Ilyen például az összes szláv nyelvben létező hím-, nő- és semlegesnem, amibe a cseheknek sikerült néhány rafinált buktatót elhelyezniük. A nőnemű szavakat a szláv nyelvekben általában az „a” végződés jellemzi, ami viszont a csehben esetenként e-re formálódott (Marie, polície, televize stb.). Ilyen esetekben a melléknév jelenthet tisztázási lehetőséget – ha a jelző nem végződik ní-re, mert akkor nemcsak hogy nem jelzi a nemet, de, nőnemben nem is ragozható. Így azután ember legyen a talpán, aki orosznyelv-tudása alapján rögtön rájön, hogy a cseheknél például a „hlavní ulice” (főutca) – nőnemű.
A szláv rokonság sok esetben segít a nyelvcsalád többi tagjának megértésében, máskor azonban éppen zavaró körülmény lehet. Így például az egykori kommunista folyóirat, a Život strany (Pártélet) címe oroszul szó szerint azt jelenti: az ország hasa. Vagy ha az egykori Varsói Szerződés közös hadgyakorlatainak végén rendezett díszszemlén cseh tábornok vezényelt, az általa elkurjantott „Pozor!” (Figyelem!) parancsra a megjelent szovjet katonák rendszerint nem tudták elnyomni a nevetésüket, lévén ennek a szónak oroszul „szégyen, gyalázat” a jelentése. A rosszmájú csehszlovák tévések pedig – különösen 1968 után – igyekeztek a parádék helyszíni közvetítésének képsoraiba belekomponálni a mosolygó vagy éppen röhögő szovjet főtiszteket
Csehország, különösen az „arany város”, a száztornyú Prága feltétlenül kirándulásra, látogatásra érdemes. És ha a vendég előzőleg a nyelvbe is belekóstolt, az máris segítheti a cégtáblák alapján a különböző sörözők és más, felettébb hasznos célpontok iránti tájékozódását, és nem csak cukrászdába tér be, mert annak felirata(„Cukrárna”) legalább ismerős. Persze, ha fagylaltozni szeretne, jó, ha előtte gyakorolja a „zmrzlina” szó kiejtését, nehogy a csinos fagylaltárus leányka megpukkadjon a kacagástól.
