A 17 éves fiú három kislányt – hat, hét és kilencévest – késelt halálra az északnyugati brit fürdővároskában, Southportban egy tánciskolai foglalkozáson. A tanárnő, a gyerekeket védve, súlyosan megsérült, de túlélte a merényletet. Tízen megsebesültek, kórházi kezelésre szorultak. A tragédia nyomán migránsellenes tüntetések törtek ki az Egyesült Királyság számos városában, és még mindig tartanak…

A médiában egyre gyakrabban hol rasszista, hol náci jelzővel is illetik azokat, akik a bevándorlókat – orbáni szóhasználattal: migránsokat – teszik felelőssé az ilyen és hasonló történtekért. Az elkövetőről rögtön a gyilkosság után azt kezdték el terjeszteni, hogy Ruandából menekült és csónakon érkezett Nagy-Britanniába. Félrevezető információ volt. Még Nigel Farage – a brexit, Nagy-Britannia EU-ból kilépésének eszmeharcosa, volt uniós parlamenti képviselő – is beszállt a dezinformációs kampányba. Axel Rudakubanaról, az elkövetőről azonban tudni kell, hogy bár ruandai szülők gyermeke, de a wales-i Cardiffban született.

A legalább 30 helyen fellángolt brutális támadások során táglával, a szétvert bevándorlási hivatalok törmelékeivel dobálták a rendőröket, akik csak védekeztek, nem támadtak, igyekeztek visszaszorítani a felajzott csőcseléket. Autókat, még rendőrségi furgont is felborítottak és felgyújtottak. Pusztítottak, törtek-zúztak, hergelték egymást és provokálták a rendőrséget.

Napokba tellett, mire a brit társadalom józan fele feleszmélt, és félve ugyan, de kimerészkedett az utcákra és ellentüntetésbe kezdett. Számuk napról napra nő, és mára már többszöröse a csőcseléknek. Eddig több mint 500 embert tartóztattak le, 100-nál több esetben emeltek vádat és 2-4 évi börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal már le is zártak jó pár esetet. Keir Starmer, a Labour Párt nemrég megválasztott kormányfője – mint egykori ügyész, gyorsított eljárással mielőbb véget akar vetni az utcai zavargásoknak, és könyörtelenséget ígért, de mindig hozzátette, a törvények tiszteletben tartásával.

Tudható már, mi volt a Cardiffban született és Southportba költözött merénylő szándéka? – kérdem Thom Brooks történész-politológust, a világ egyik legjobb egyetemének számító Durham Egyetem professzorát (jobb odali kép).

– Nem, még mindig nem közöltek erről a hivatalos szervek semmit. Terrorista cselekmény gyanúját is sokan felvetették, de az feltehetően kizárható. Eddig még annyi sem szivárgott ki, hogy mit tud róluk a közösség, ahol ez a fiú élt.

– A félretájékoztató kampány viszont megtette a hatását: országszerte randalíroznak az utcákon. Van valamilyen friss információ a merénylőről? Ráadásul – bár börtönben marad ugyan, de a tegnap elkezdett tárgyalást október végére elnapolták.

Az biztos, hogy a fiú brit születésű, és családja 2013-ban költözött Southportba. Tehát nem tavaly érkezett csónakkal Nagy-Britaniába, mint ahogy ezt terjesztik róla, és nem volt a rendőrség figyelmének középpontjában sem. Nem muzulmán, hanem keresztény. Hivatalosan már vádat is emeltek ellene. Ráadásul először más név jelent meg a médiában és a közösségi médiában, holott 18 év alatt nem is szabadna megnevezni a merénylőt. Mindezek ellenére továbbra is országszerte téves információkat terjesztenek róla.

– Mivel magyarázható akkor az, hogy a merénylet után utcai lázadások törtek ki és még most is tartanak óriási károkat okozva, emiatt rendőrök tízezreit kellett a közterületre vezényelni?

Ezek a tiltakozók azt mondják, hogy a bűnözők csónakokon érkeznek az országba. Megölik a mi gyerekeinket. Láthatóan nem zavarja őket, hogy nem igaz, amit mondanak. Üzletekbe törnek be, randalíroznak. Higgye el, kisszámú, szervezett közösségről van szó, tagjai mozgását is koordinálják, de nem ők képviselik a népet, a többséget és a britek mentalitását. Épp ma láttam közvélemény-kutatási eredményt erről, hogy az igen nagy többség szerint semmi sem bizonyítja tettük helyességét. Sőt… És egyáltalán nem számítottak arra, hogy a kormányfő, aki ugyebár maga is ügyészként dolgozott, ilyen gyorsan és hatékonyan intézkedik. Tucatnyi embert már el is ítéltek, több mint 500-an kerültek börtönbe és a randalírozókat évekre kivonhatják a forgalomból.

– Mi a helyzet a csőcselékkel Durhamben, ahol ön él, dolgozik?

Az elmúlt két napra terveztek itt is rongálást, fel is iratkoztam a tüntetés utáni utcai takarításra, de meglepetésünkre, mégsem mertek előjönni. Úgyhogy engem sem hívtak takarítani. Persze, sajnos, ettől függetlenül szerintem még folytatódnak ezek a lázadások

– Mit akarnak elérni? Követelnek bármit is?

– Nekem úgy tűnik föl, nincs semmi, amit el akarnának érni. Egyszerűen visszaélnek a helyzettel, és terjesztik az álhíreket.

– Radikális pártnak tartja a Farage-féle, most éppen Reformnak hívott pártot?

Szerintem az ő pártja nagyon széles tábort alkot, de ennek az elmúlt 14 év is a magyarázata. A konzervatívokban nagyon sokan csalódtak, mert nem váltották valóra, amit ígértek. Ezért sokan hajlanak most a Reform párt felé. Ne feledjük, hogy David Cameron épp Nigel Farage-zsal szemben veszítette el a választást a brexit-szavazáskor.

– Nem gondolja, hogy a Munkáspárt 14 év utáni óriási győzelme elleni tiltakozás is benne van a szélsőjobb randalírozásában?

Nem érzékelem ezt. Farage, ugyebár, azt mondja, hogy zéró migráns. A konzervatív párt kormányközi szerződés alapján Ruandába küldte drága pénzért repülővel az illegális bevándorlókat. A Munkáspárt egyiket sem mondja és teszi. Mert mindez képtelenség; mindig is szították a bevándorlókkal szembeni ellenséges hangulatot. Ennek kell most véget vetni. A jelenlegi kormány most mindent igyekszik korrigálni. Évekbe tellett mire a bevándorlók papírjait elintézték, ezért sok a munka nélkül tengődő és elégedetlen bevándorló, akit hotelekben szállásolnak el.  Miközben el is kell tartani őket. Tehát a befogadás és ügyintézés folyamatát most nagyon felgyorsítja az új kormány.

– Elon Musk is beszólt önöknek, látva az utcán történteket, azt írta ki az X-re: „a polgárháború elkerülhetetlen”.

Ez egyáltalán nem igaz. Én inkább azért aggódom, hogy egy ilyen ember, akinek több millió követője van – bevallom: én nem követem – nem fogja fel, mit csinál. A kormány nagyon jól teszi, hogy nem vesz tudomást egy olyan ember véleményéről, aki nem brit és nem él itt.

– Az önök lakhatási minisztere nyilatkozta, hogy a késelési bűnesetek aránya 10 év alatt 89%-kal nőtt. Több mint 50 ezernél tart az esetek száma. Mi kellene ahhoz, ön szerint, hogy ezt megállítsák?

Ígéretet kaptunk a minisztertől, hogy sokkal több pengére, a vágó- és szúróeszközök még szélesebb körére terjesztik ki a tilalmat, ami most csak a 3 hüvelyknél, azaz 7,6 cm-nél hosszabb vágóeszközökre vonatkozik. Az utcai igazoltatásokat sem tartom elvetendőnek. Ma 4 évet kap az, aki kést hord magánál.

Elena Vacchelli (a bal oldali képen) maga is bevándorló, a londoni Greenwich Egyetem szociológia-tanszékének dékánja. Örömmel újságolja, hogy beszélgetésünk napján két tüntetést is tervezett a csőcselék és egyik sem valósult meg. Teát használnak a gyors intézkedések és felelősségre vonások.

– Mint szociológust kérdezem, kik az ellentüntetők?

Akik szolidaritást vállalnak az iszlamofóbia miatt szenvedő muzulmánokkal, legyen az afgán vagy szíriai, bangladeshi. Akik együttéreznek a szétvert üzletek tulajdonosaival, és akik nem félnek. Mert bizony sokan nem mertek most idegenként az utcán mutatkozni. Akik pedig randalíroznak, azok között sok a képzetlen, északi fehér munkás, és mindent bevesznek, amit mondanak nekik a közösségi és egyéb médián keresztül, ahol migránsellenességgel hergelik őket.

– A BBC-n viszont láttam egy újságírót, akihez fenyegetően közelített egy maszkba burkolózott tüntető és azt kiabálta, szabad Palesztinát…

Ebben igaza van, sok mindenki belesodródik –, így a politika is – ebbe a káoszba. Sajnálatos.

– De mintha megint ott lenne az ország, mint a brexit idején, amikor alapvetően a bevándorlók ellen tiltakozván lépett ki az ország az EU-ból.

A mérgező és gyűlöletkeltő retorika még itt van velünk. Tomy Robinson és az Angol Védelmi Liga, az IDL a már nem létező szélsőjobboldali szervezet mérgező politikája még nyomokban látható. Nigel Farage-ra – ne feledjük! – négymillióan szavaztak. És miután elkülönült közösségekben élnek a bevándorlók, ez társadalmi és gazdasági problémák forrása. Az európai bevándorlók egy része is tart a migránsoktól. Sok a tennivaló az új kormányban, ami őszintén igyekszik változtatni a közhangulaton.

– Nem csoda, hogy ilyen feliratokat is láttunk az ellentüntetőknél: ne a migránsok, a szélsőjobb húzzon el az országból!  

Ahol én lakom, ott is félnek az emberek. Tegnap én is ellentüntető voltam, mert nagyon fontos a szolidaritás kifejezése, annak tudatosítása, hogy ezek az emberek, ha hagyják őket, akkor dolgoznak, adót fizetnek. Nem őket kell felelőssé tenni azért, mert esik szét a rendszer. A lakosságnak nagyjából a tizede friss bevándorló, ebből kb. 3 millió az európai. De ne felejtsük, hogy évszázadok óta élnek itt bevándorlók generációi, akik a társadalom hasznos tagjai, ők is hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez. Ők is segítik az újonnan érkezőket, élelmet adnak nekik, önkénteskednek. Értékes emberek.

– És akkor most nem akarom összehasonlítani a magyar kormány idegengyűlöletével és migránsellenességével…

Tudom. Ezért is fontos az ön munkája. Erről beszélnünk kell. Én olasz vagyok és az én országomban is ugyanez zajlik. Pedig meg kellene értetni az emberekkel, hogy a befogadás és a soknemzetiségű politika csak gazdagítja a társadalmat.