(Józsa Márta/klubradio.hu jegyzete) Kivel él együtt és mióta? Milyen ingatlana, illetve háromszázezer forintot meghaladó ingósága van? Melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel? Mit gondolnak róla szomszédok?
Az idézett mondatok egy kérdőívből származnak, minden bizonnyal azt gondolnánk, hogy titkosszolgáknak, kémeknek, esetleg politikai csúcsvezetőknek, netán tábornokoknak kell vállalniuk azt, hogy a hatóság számára ennyire átláthatóak legyenek, csökkentvén a nemzetbiztonsági kockázatot. Nos, nagy a tévedés. most éppen a gyermekvédelmi dolgozóknak kell ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kötelezően válaszolniuk.
A papírokat július tizedikén kapták kézhez, egy hónap állt rendelkezésre a kitöltésükhöz, augusztus kilencedike, péntek volt a leadási határidő. Alapos indok esetén – gondolom, ha valaki nem tud megnyugtató választ adni arra, hogy melyik bárban koktélozza el napi rendszerességgel a havi százkilencvenezres fizuját – kaphat két hét haladékot a válaszra. Ha ezt nem teszi meg, akkor fel is út, le is út, veheti a kalapját, azonnali hatállyal és végkielégítés nélkül ott kell hagynia az állását a gyermekvédelmi intézményben, a nevelőotthonban, ha pedig eddig nevelőszülő volt, akkor eresztheti szélnek gyerekeket. Legalább minden tizedik gyermekvédelmi szakember és nevelőszülő ezt tervezi.
A magyarázat egyszerű, a kormány pénz és szakemberek biztosítása helyett ettől a papírtól reméli, hogy megszűnnek a gyermekbántalmazások, a probléma kipipálva. Ha egy nevelőszülő nem szeretné, ha a rendőrség zaklatná a szomszédait, hogy információkat szerezzen róla, meg hogy bármikor bekukkanthasson a Nagy Testvér a spájzába, hátha talál ott egy-két sört, akkor így járt. Zaciba teheti a háromszázezer forintot meghaladó ingóságát, el is felejtheti azt bevallani, mint némely gondterhelt honatya egy-két budai villát, és irány a nizzai yachtkikötő.
Na, de mi legyen a gyerekekkel, akik ily módon már sikeresen meg lettek védve a húszéves Suzukiban dölyfölő nevelőszüleiktől? Arról szólnak a szakmai pletykák – amiket szokás szerint senki sem cáfol, senki sem erősít meg – hogy majd gyorstalpalón átképzett katonák folytatják a gondozásukat szeretettel. Így legalább az amúgy is az életet nehéz málhával kezdő kölkök iskolásan érezhetik magukat otthon, és otthonosan az iskolákban is, hiszen egy nemrégiben elfogadott törvény szerint bármely ötvenöt év feletti katonát alkalmazni kell a tankerületekben, még akkor is, ha nincs pedagógusvégzettsége.
Ideje a gyermekvédelmi törvényt kadétvédelemire átnevezni, és akkor nem is kell tovább gondolkozni. Hogy Weöres Sándorhoz forduljak, mert más abszurdat most nem akarok idézni: „Jobbra át, balra át, én masírozok legelöl, temetjük a nagymamát.”