Harmincöt esztendővel ezelőtt, 1989. augusztusában javában tartott az akkor még létezett Német Demokratikus Köztársaság polgárainak magyarországi „üdülése”, ami az igen nagy többségnek nem volt más, mint menekülés a legszelídebb diktatúrának nevezett Magyarországra, majd pedig – számítván Budapest és Kelet-Berlin majdani megállapodására – tovább Nyugat-Németországba. A kelet-németországi, a honeckeri diktatúrában szerfölött kiéleződött közállapotok (amik aztán egy éven belül Németország két felének – a II. világháborúban győztes nagyhatalmak beleegyezésével – egyesüléséhez vezettek) miatt mindenekelőtt Magyarországra érkezett, összességében sok tízezer NDK-állampolgár nem volt hajlandó hazája politikai vezetésének ígérgetése ellenére sem hazatérni, mert elviselhetetlennek tartotta az otthoni állapotokat, a csöndes diktatúrát és az alattomos rendőrállamot. A magyar politikai és állami vezetés – a nyugatnémettel együtt – kereste a tömeges menekülésre a megoldást, amit persze hetekkel később meg is talált. A keletnémet exodus egyik „pillanatát” igyekeztem összefoglalni a 1989. augusztus 16-i számában:

– Magyarul, németül egyaránt megjelent, elhangzott a lapokban, a rádióban az NDK budapesti nagykövetsége konzuli osztályának a felhívása, amely szerint semminemű hátrányos következménnyel sem kell számolniuk azoknak az NDK-állampolgároknak, akik most az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodnak. Mi több, az NDK konzuli osztálya várja is tanácsadásra az érdeklődő állampolgárait. Hányan jelentkeztek tegnap, a munkaidő befejeztéig az NDK budapesti külképviseletén a felhívásra?

A Magyar Hírlap munkatársának a kérdéseire Wolfram Küstner, a nagykövetség sajtóattaséja válaszolt:

– Először is köszönjük a magyar sajtónak, rádiónak, hogy helyet adott a közleményünknek. Ami a kérdés lényegét illeti: a probléma igen kényes, ezért ne kívánjon konkrét választ.

– Ha netán – éppen az önök fölhívására – lennének hazatérő állampolgáraik, véleménye szerint megkapnák-e az engedélyt az NDK végleges elhagyására?

– Engedje meg, hogy válaszul az NDK külügyminisztériuma helyettes szóvivőjét idézzem, aki kijelentette: miként minden jogállamban, akként az NDK-ban is törvények szabályozzák az utazást, a kiutazást, beleértve a családegyesítést is. Ezek a törvények minden állampolgárunkra egyaránt és egyformán vonatkoznak.

Küstner úr kollégája, Martin Eberts, az NSZK budapesti nagykövetségének sajtóattaséja ugyancsak a menekültügy kényes voltára hivatkozott, amikor megkíséreltem megtudni:

– Ismeretes, hogy a berlini állandó képviseletükön tartózkodó NDK-állampolgárok közül jó néhányan – hallgatva az ottani vezető diplomaták szavára – eltávoztak, hazamentek. Mi újság a budapesti külképviseleten? Volt-e, aki meggondolta magát?

– Kérem, értsen meg bennünket, ha most nem adok, nem adhatok tájékoztatást. A magyar féllel történt megállapodásunk is köt bennünket, szeretnénk az ügyet a lehető legemberségesebben elintézni, s ilyen esetekben a szűkszavúság a célravezető.

A nyugatnémet sajtóattasétól azt is szerettem volna megtudni, hogy milyen eredménnyel tárgyalt magyar testvérszervezetével az NSZK Vöröskeresztjének tegnap kora délután Budapestre érkezett küldöttsége. Mint kiderült, a diplomata a kérdező újságírótól értesült a küldöttség budapesti tartózkodásáról. Végül is dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkár-helyettese válaszolt a Magyar Hírlapnak:

– Csak szűkszavú lehetek, miután sajtóközleményről nem állapodtunk meg a nyugatnémet Vöröskereszt magas rangú tárgyalóküldöttségével. A megbeszélések szerdán is folytatódnak. A témái: együttműködés, a román és az NDK-beli menekültek ügye, ellátásuk.

– Folytatja-e a Magyar Vöröskereszt a hazánkban tartózkodó, rászoruló NDK-állampolgárok élelmezését?

– Igen, amennyire szerény lehetőségeinkből erre telik. Itt kívánom megjegyezni: bekapcsolódott e humanitárius segítségnyújtásba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)