A történelem gyakran ismétli önmagát, bár másodszorra általában komédia az, ami elsőre tragédia volt – kezdi örökérvényű művét, A tanút Bacsó Péter egy Marxnak tulajdonított, de állítólag általa kitalált idézettel.

Ma, ha akadnak éppen bátor művészek, nyilván álbibliai szövegekkel operálnak – ahány kurzus, annyi szokás. Bacsónál szerepel Gogolákné. Virág elvtárs – aki halhatatlan, ma is itt él közöttünk –, bár ma már nem elvtárs. Kikéri magának. Vitéz és lófő esetleg. Az elvtársság lekopott róla. És aki arra emlékezteti, hogy egykor az volt, annak csak annyit felel, hogy kuss, most jövök a templomból.

Igaz, fordítva vet keresztet és ostyából csak a citromosat szereti, de ő a rendszer alapja. Az állami megrendelések sztárja, akinek élete nagy pillanata lesz, ha Kötcsén is picit hasznossá teheti magát. Korunk vitéz Virág ura, nem emlékszik ugyan A tanúra, de azt tudja, hogy ez a szoknya kurta. „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának. Nincs erre nekünk szükségünk”.

Vitéz Virág úr egy budai sportpályán megtiltotta, hogy az urak felső nélkül, a hölgyek meg olyan felsőben fussanak, amely nem takarja a hasukat és a vállukat teljes egészében. Ha a nap okozta súlyos veszélyek ellen hozta volna rendeletét, minden tiszteletem az övé lenne. A nap nem játék.

De nem, lófő Virág vitéz a szeméremsértéseket akarja megelőzni, mert mit szól a serdületlen fiatalság, ha egy fedetlen vállat, ne adj isten egy kivillanó köldököt lát. Más kérdés, hogy akkor az olimpiai közvetítéseket is be kellene tiltani a rúdugrástól a futáson át a strandröplabdáig. Na, ezt aztán igazán – de ne szaladjunk ennyire előre. Ezt majd csak a budapesti olimpián, ahol nem lesz semmi buzulás a megnyitón és fedetlen vállacska a pályán.

Ezenkívül a könnyen hevülő ifjúságot ki kell tiltani a strandokról, tópartokról. Vagy esetleg kötelezni a lányokat, asszonyokat, hogy burkában menjenek csak fürdőzni. És uraim, tessék olyan felsőtestet is takaró strandruhát szerezni, amelyet nagyapáink hordtak. A nyugat ópiuma a mi ellenségünk.

Amúgy ez az egész történet szót sem érdemel, amikor a költségvetési hiány akkora, hogy a fal adja a másikat, az Iványi Gáborék iskoláiba járó és onnan piti bosszú által kihajított gyerek jó részéből valószínűleg hajléktalan, munkanélküli, fél- és egész analfabéta lesz, miközben a nagy egyházak stadionra, luxusirodákra, szép szállodákra és nagy kocsikra költik az adófizetői pénzeket. Hiába, szemesnek áll a világ.

Csak annyiban érdekes ez az öltözködési rendelet, hogy minden konzervatív diktatúrában akadnak erkölcscsőszök, akik ilyenkor felhevülnek, eljött az ő idejük. Majd ők megmondják, ki mit hordhat.  Így kezdték a tálibok is, és tessék, milyen szép eredményeket érnek ma már el a divatot illetően.

De: ahol a tiltás, ott a lázadás. A magyar miniszterelnök, akinek fájdalom, de testalkata ideálisnak nem mondható, gyakran fényképezteti magát ingujjban kibomlott nyakkendővel – nincs neki takargatnivalója, le a divatdiktátorokkal. Szorgos szövetségese ebben a külügyminiszter, aki a minap különgépéről leszállva, végigvonulva az elé siető főrangú urak és diplomaták közt, rövid pólóban, rövidnadrágocskában cammogott befelé a VIP-váróba. A mellette álló notabilitások, talpig fekete burnuszban, öltönyben – biztos meg is jegyezték, hogy milyen szerencsés az az ország, amelynek ilyen a külügyminisztere. Bátor, merész és fittyet hány a felesleges, öltözködési szabályoknak.

Egyébként meg: Le a melltartóval, le a nyakkendővel, le a cipővel! Éljen a szabadság! Persze azt, hogy kié, majd mi megmondjuk.