(Szele Tamás/Forgókínpad) Magyarország az az ország, amihez minél közelebb állnak a szomszédai, annál távolabbinak tekinti őket. Az átlagpolgár a posztjugoszláv térség államaira lesajnálóan legyint, „ja, kérem, az Balkán…” felkiáltással, Romániát távolabbinak tekinti Eritreánál, Bulgáriát semmibe sem nézi, Ciprusról meg jó esetben hallott valamit harangozni, de leginkább összetéveszti Krétával és mindkettőt Rodosszal.

Pedig, ha körülnézünk, be kell vallanunk, legalább magunknak: az elmúlt tizenöt év Magyarországot is a Balkánra helyezte. Lehet, hogy földrajzilag nem mozdult az ország, de viszonyait tekintve annál balkánibb lett, a Kusturica-filmek bája nélkül. Épp ezért érdemes kicsit körülnéznünk a Balkánon, hogy fölmérjük, milyen politikai környezetben élünk. Mert messze Mississippi, messze ide London, messze Moszkva, Peking és Washington, de Belgrád, Banja Luka, Pozsony vagy Bukarest közel van, még ha a közönség gőgösebb része nem szereti is ezt észrevenni. A mai körképet a G4Media.ro elemzése alapján állítottam össze – akkor hát lássuk, milyen a közvetlen politikai környezetünk!?

Röviden? Borzalmas. Bosznia, Szerbia, Bulgária, Ciprus, Montenegró vagy Magyarország is a politikai, akár a nemzetbiztonsági válság különböző szakaszaiban jár.

Közös bennük az ultrakonzervatív, ultranacionalista és antimodernista ideológiájukon kívül az is, hogy az illiberális rezsimek (Magyarország, Szerbia főleg pedig Oroszország) következetesen támogatják őket. Mi Oroszország célja ebben a régióban? Egyetlen: hogy minél több Kreml-barát kormányt támogasson és juttasson hatalomra. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Trump-adminisztráció támogatja az olyan pártokat, mint az AfD vagy az olyan jelölteket, mint Călin Georgescu, a fő érdek az Európai Uniót megosztó és politikailag Moszkva támogatásától függő autoriter kormányok támogatása és hatalmuk kiterjesztése.

Bosznia-Hercegovina – a puskaporos hordó

Bosznia-Hercegovinában a legkritikusabb a helyzet. A múlt hónapban egy bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte a szerb régió oroszbarát elnökét, Milorad Dodikot, és hat évre eltiltotta a politikai tevékenységtől. Dodik elutasította az ítéletet, a szerbiai regionális parlament pedig megtiltotta az országos rendőrség és igazságszolgáltatás belépését a területére.

Bár első pillantásra úgy látszik, hogy a boszniai helyzet a megoldatlan belső problémák következménye, közelebbről megvizsgálva a külső befolyás egyértelművé válik. Az ultranacionalista szerb vezető, Milorad Dodik szoros szövetségese Alexander Vučić szerb elnöknek és Orbán Viktor magyar államfőnek. Mi több, Oroszország nyíltan beavatkozik a boszniai belpolitikába azzal, hogy támogatja a szerb szeparatista frakciót. Vučić és Orbán Oroszországgal együtt élesen bírálta a Dodik elleni jogi lépéseket. Orbán a Reuters szerint odáig ment, hogy „politikai boszorkányüldözésnek” nevezte a lépéseket. Magyarország békefenntartó csapatokon keresztül próbált bekapcsolódni ebbe a politikai egyenletbe.

A helyzet különösen súlyos, mivel a boszniai béke amúgy is törékeny. Ez a fajta retorika, párosulva Szerbia, Magyar- és Oroszország külső támogatásával (és az ország fejletlenségével), nagyon is reális kockázat a konfliktus kiújulására.

Jugoszlávia felbomlásával 1992–95 között Bosznia a 20. század talán legvéresebb konfliktusának helyszínévé vált. A függetlenségi nyilatkozattal (1992) a szerbek (a köztársaság északi részén élő többség) Radovan Karadžić vezetésével kikiáltották függetlenségüket, és megalakították a Boszniai Szerb Köztársaságot (Republika Srpska), a köztársaságon belüli nagyfokú autonómiával. Emellett offenzívát indítottak dél felé azzal a céllal, hogy minél nagyobb területet foglaljanak el, függetlenül a lakosság etnikai összetételétől.

Bár kezdetben egységesen léptek fel a szerbek ellen, a boszniai horvátok viszont fellázadtak a szarajevói boszniai kormány ellen, létrehozva a Bosznia-Hercegovinai Köztársaságot. A háború tehát háromoldalú és rendkívül véres volt. Minden fél háborús bűnöket követett el, a civil területek szándékos célba vételétől kezdve az etnikai tisztogatásokon át a koncentrációs táborokig, sőt mészárlásokig. Mivel azonban több (Belgrád által szállított) katonai felszereléshez jutott hozzá, a Szerb Köztársaság hadserege (Ratko Mladić tábornok vezetésével) több bűncselekményt is követett el. A legemblematikusabb az 1995-i srebrenicai mészárlás maradt. Erre akkor került sor, amikor a szerbek behatoltak Srebrenicába, az ENSZ által védett enklávéba, és szisztematikusan megöltek több ezer civil férfit és tizenéves fiút, majd elűzték a lakosság többi részét (25 000 nőt, gyermeket és idős embert).

Az ENSZ kudarcot vallott ezeknek a bűncselekményeknek a megakadályozásában, ami a Nyugatot közvetlen cselekvésre késztette. Az USA nyomására a horvát és bosnyák erők egyesültek a szerbek ellen. A NATO légi támogatásával sikerült legyőzniük a Republika Srpska hadseregét. A konfliktus formálisan a daytoni megállapodással (1995) ért véget, és Bosznia országhatárai a volt jugoszláv szövetségi köztársaság közigazgatási határai maradtak. Az állam azonban föderációként szerveződött, nagyon gyenge központi hatalommal. Gyakorlatilag a három fő etnikai csoport (horvátok, bosnyákok és szerbek) mindegyike külön elnököt választott. Az állam továbbá Bosznia-Hercegovinai Föderációra és a Szerb Köztársaságra oszlik. A centralizmus egyes elemei azonban megmaradtak, mint például a központi bank, a főképviselő (békeküldött) és mindenekelőtt az etnikumközi hadsereg.

A helyzet 2022-ben kezdett megváltozni, amikor Milorad Dodikot újraválasztották a Republika Srpska elnökévé (ezt a tisztséget korábban 2010–18 között töltötte be), és a BBC szerint, bár (politikai karrierjének kezdete, 1998 óta) etnonacionalista és szeparatista retorikát folytatott, az utóbbi években a helyzet romlott. Így 2022-től napjainkig folyamatosan olyan törvényeket fogadott el, amelyek eltávolítják a Szerb Köztársaságot a szövetségi struktúráktól.

Dodikot 2023-ban felfüggesztették Christian Schmidt főképviselő megsértése miatt. Ő azonban nem volt hajlandó megjelenni a szarajevói bíróságon, azt követelve, hogy a tárgyalást a Szerb Köztársaság fővárosában, Banja Lukában folytassák le. Így a per a mai napig húzódik. Ugyanabban az évben Dodikot és családját az Egyesült Államok korrupció miatt szankciókkal sújtotta, Németország pedig bejelentette, hogy leállítja a Szerb Köztársaságban folyó infrastrukturális projektjeit. 2025 februárjában a szarajevói városi bíróság Dodikot egy év börtönbüntetésre ítélte, és hat évre eltiltotta a közhivatalok betöltésétől.

Montenegró – nagyhatalmi érdekek összecsapása

Montenegró kényes helyzetben van, mióta 2006-ban elnyerte függetlenségét Szerbiától. Egyrészt a NATO tagja, és az EU tagságára is pályázik, de Oroszország erősen érintett az apró balkáni országban, és az utolsó pillanatig megpróbálta kisiklatni a NATO-tagságot. Ráadásul Montenegró megpróbált kínai befektetőket vonzani. Ennek eredményeként Montenegró kínai támogatással megkezdte a 165 kilométeres Bar Boljare autópálya építését. Miután azonban 2021-re csak 41 kilométernyi autópálya készült el, Peking követelte a kölcsönök visszafizetését. Az EU és az Egyesült Államok pénzügyi támogatására volt szükség ahhoz, hogy az ország visszafizethesse a GDP egyharmadát meghaladó adósságát – írja a The Diplomat. Ez a helyzet jól mutatja az állam geopolitikai helyzetét.

A montenegrói feszültségek kérdése némileg tükrözi a boszniai helyzetet. Konkrétan: 2023 óta az országot egy koalíciós kormány irányítja, amelynek tagja a szélsőséges NSD párt. A Szabad Európa szerint Dodik SNSD-jéhez hasonlóan az NSD párt is a szerb sovinizmust hirdeti. Nem meglepő, hogy az NSD vezetője, Andrija Mandić szoros kapcsolatban áll Dodikkal, és támogatja a Kreml értelmezését az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Politikailag azonban sokkal árnyaltabbak voltak a tettei. 2022-ben ellenezte az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. Azonban 2024-ben beleegyezett abba, hogy montenegrói tisztek részt vegyenek az ukrán hadsereg kiképzésében – írja a Vjesti.

Mandić 2024-ben bizalmatlansági szavazással nézett szembe. Jelenleg az Európa-párti Szociáldemokrata Párt (DSP) vezette ellenzék továbbra is blokkolja a törvénykezdeményezéseket. A Balkan Insight szerint ezt a visszalépést az okozta, hogy a kormány december 17-én nyugdíjazott egy alkotmánybírót. Az ellenzék ezt „alkotmányos puccsnak” minősítette.

A jelenlegi politikai helyzet különösen bonyolult a kormány és az ellenzék közötti mély szakadék miatt. Ami még rosszabb, hogy ezek a konfliktusok az ország EU-hoz való csatlakozását is akadályozhatják.

Bulgária – krónikus instabilitás

A 2004 óta a NATO, 2007 óta pedig az Európai Unió tagja Bulgária az elmúlt években törékeny politikai helyzetben volt. Bár sikerült jobban kordában tartania az inflációt, mint Romániának, 2021–24 között hét kormányváltás történt: 2017–21 között a jobbközép GERB párt uralta a politikai palettát. Különböző korrupciós botrányok sorozatos előrehozott választásokba sodorták az országot. A Wilson Center elemzése szerint 2021 óta kialakult egy olyan minta, amelyben a GERB-ellenes koalíciók többséget szereztek, de nem tudtak stabil kormányt alakítani. Így az előrehozott választások ciklikusan ismétlik önmagukat.

A helyzet szempontjából releváns a Kosztadin Kosztadinov vezette „Reneszánsz” (Възраждане) szélsőjobboldali párt. A Szabad Európa szerint az ultranacionalista körökben elért eredményei 2011 óta kerültek a nyilvánosság elé, amikor részt vett a katunițai etnikai zavargásokban. Ezek konkrétan a roma közösség elleni szervezett támadásokból álltak, válaszul arra, hogy a roma közösség vezetőinek családtagjai állítólag meggyilkoltak egy fiatal bolgár férfit.

Retorikája irredenta, azt az elképzelést erőlteti, hogy Bulgáriának Macedóniát és a Bugevac régiót (Besszarábia egykori partvidékét, amely ma Ukrajna határán fekszik) kellene annektálnia. Üdvözölte Trump politikáját, amely Kanada, Grönland és a Panama-csatorna bekebelezésére irányul – írja a Novinite bolgár hírügynökség. Nyilván, ha eddig nem lett volna egyértelmű: a bolgár politikus az Európai Unió és a NATO kritikusa

Kosztadinov Romániában is megfordult. George Simion meghívására március 1-jén részt vett a Călin Georgescut támogató tüntetésen. Kostandinov a Victoriei téren a következő beszédet tartotta:

„Üdvözletem, szabad Románia! Szeretném megköszönni George Simionnak, hogy meghívott, hogy ma eljöjjek Călin Georgescut támogatni. Lenyűgöz, amit látok, mert egy nép közd a szemeim előtt a szabadságáért. Örülök, hogy ma itt lehetek, hogy köszönthessem Románia leendő elnökét, Călin Georgescut. Nem ez az első alkalom, hogy Románia példát mutat egész Európának azzal, ahogyan egy nép megharcol a szabadságáért. Ma önök egész Európa szabadságáért és demokráciájáért harcolnak, mert nem csak Romániában zajlanak letartóztatások. Letartóztatják a hazafiakat Bulgáriában, letartóztatják Görögországban, letartóztatják Romániában, letartóztatják egész Európában, mert vannak, akik félnek a szabadságtól. Szabadság, szabadság, szabadság!”

E retorika ellenére Bulgáriában valamivel stabilabbnak tűnik a helyzet. A Novinite szerint a Reneszánsz párt jelenleg a harmadik helyen áll. A kormányok változékonysága azonban azt bizonyítja, hogy a szélsőségek térnyerésének veszélye nagyon is valós.

Ciprus – a kivétel

Az Európai Unió különleges tagja, Ciprus jelenleg az egyetlen olyan ország, amely nem ellenőrzi teljes területét. Miután 1960-ban elnyerte függetlenségét, Ciprus 14 évig föderációként működött. A többségi görög és a török közösség (a sziget fő kisebbsége) közötti feszültség továbbra is megmaradt. A görögök a hatalom monopóliumát és akár a Görögországgal való egyesülést is szerették volna elérni, a törökök hevesen ellenezték az ilyen elképzeléseket. 1964-ben a törökök kiléptek a politikai hatalommegosztási megállapodásokból, és a török területek ENSZ-védelem alá kerültek – számol be a BBC. 1974-ben az athéni katonai diktatúra által támogatott puccs egy unióbarát rezsimet segített hatalomra. Ez török invázióhoz vezetett a sziget északi részén (ahol a török lakosság koncentrálódott). Ezáltal Ciprus egy független, egy törökök által megszállt és egy britek által ellenőrzött pufferzónára oszlott. A helyzet tovább súlyosbodott, amikor Észak-Ciprus az 1980-as években kikiáltotta függetlenségét.

Az újraegyesítésre irányuló erőfeszítések (például a 2004-i Annan-terv) kudarcot vallottak, és Ciprus továbbra is megosztott, a Ciprusi Török Köztársaság pedig a mai napig nem elismert állam.

Ciprus és Oroszország kapcsolata összetett. Egyrészt Ciprus számos orosz üzletembert vonzott. Különösen 2004 óta használják a szigetet kiskapuként, hogy állampolgárságot és ezáltal európai uniós útlevelet szerezzenek. Ahogy a The Guardian megjegyzi, az orosz mágnások szívesen fektettek be Cipruson, hogy állampolgárságot szerezzenek. 2013–17 között Ciprus mintegy 4 milliárd eurót tett zsebre az „aranyvízum” révén.

Az uniós intézkedéseknek köszönhetően azonban sikerült megfékezni ezt a jelenséget. Ráadásul 2022 februárjától minden nagyobb ciprusi politikai párt elítélte az Ukrajna elleni orosz inváziót – állítja a KEW. Másrészt egy 2023. novemberi vizsgálat kimutatta, hogy a ciprusi adóparadicsomot számos orosz cég használta az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók kijátszására.

Ugyanakkor Ciprus a 2024-i európai parlamenti választásokon a független EP-képviselőt, Fidias Panayiotout küldte az Európai Parlamentbe. Megválasztásakor nem hivatásos politikus, hanem influencer volt. Az ő példája különösen érdekes, hiszen a Politico szerint őt azzal vádolták, hogy Moszkva kottájából játszik. Közösségi médiaoldalain (főként az Instagramon, az X-en és a TikTokon) Donald Trump politikai programját népszerűsítette (mindenekelőtt Ukrajnával kapcsolatban), szélsőséges politikusokkal készített interjúkat (például Cristian Terheșsel) vagy ellenezte az uniós szabályozási kezdeményezéseket (például a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt). Sőt, a Tik Tokon végzett tevékenysége miatt azzal vádolta meg Nicu Ștefănuță, az Európai Parlament alelnöke, hogy álhíreket terjesztett.

De Fidias inkább kivétel, mint szabály.

Ciprus tehát kivételes helyzete ellenére viszonylag stabil politikai környezettel rendelkezik. Ugyanez azonban nem mondható el a sziget gazdaságára gyakorolt folyamatos orosz befolyásról. Meg kell azonban jegyezni, hogy az EU intézkedéseket hozott és hoz az orosz befolyás ellen az országban.

Illiberális rendszerek nyomás alatt: Magyarország, Szerbia, Szlovákia…

Európa illiberális politikai rendszerei is nehezen tudják megtartani választóikat.

Szerbiában az oroszbarát Aleksandar Vučić elnök rezsimjét egyre több támadás éri. Az újvidéki vasútállomás tetejének beomlása – a baleset 25 halálos áldozatot követelt – után a közvélemény dühe a szerb elnök ellen irányult. Az állomást nemrégiben kínai beruházásból újították fel, így az eset rávilágított a kormányon belüli korrupció mértékére. A diákok ez ellen tiltakozó mozgalma Belgrádból átterjedt az ország más egyetemi központjaira, és támogatást nyert a munkavállalók és a társadalom széles rétegei körében.

Szlovákiában is széles körű tüntetések zajlanak Robert Fico oroszbarát miniszterelnök ellen. Az Euronews szerint a miniszterelnök oroszbarát álláspontja, valamint azon kijelentései, amik szerint ki akarja léptetni az országot az EU-ból és a NATO-ból, felháborította a lakosságot. Ez EU-párti gyűlésekhez és kormányellenes tüntetésekhez vezetett Pozsonyban és más városokban.

Magyarországon némileg más a helyzet. Bár nincsenek folyamatos tüntetések, a gazdasági helyzet különösen bizonytalan. A Reuters 2025. február 5-i elemzése szerint az infláció 2022 óta folyamatosan emelkedik. Ez, valamint Magyarország alacsony születési rátája és az emelkedő árak valós veszélyt jelentenek a Fidesz-rezsim számára a következő, 2026-i választásokon.

Az összhatás

A közeli múlt eseményei megmutatták, hogy a szélsőséges formációk nagy sikereket érhetnek el. És ezek a sikerek hosszú távon hatalmas károkat okozhatnak. A legfrissebb példa erre Romániában történt. A hónap elején a központi választási iroda törölte az oroszbarát, neo-vasgárdista beállítottságú politikus, Călin Georgescu jelöltségét. A döntést az iroda aznapi ülése után sajtóközleményben hozták nyilvánosságra, amit Georgescu támogatóinak a választási iroda körül kitört tiltakozása követett. A tüntetők száma mintegy ezerre duzzadt, és a tiltakozás gyorsan elfajult: felborították a Digi 24 televíziós csatorna közvetítőkocsiját, petárdákat dobáltak a biztonsági erőkre. A tüntetők skandálták: „Esküszöm, hogy megvédem a hazámat, akár az életem árán is!”, „Călin Georgescu az elnök!”, „A csendőrség a tolvajokat védi!” stb.

A szökésben lévő zsoldos, Horațiu Potra erőszakra buzdított – Dubajból: „Ti, akik Kongóban harcoltatok, mutassátok meg, hogy valóban elszántak vagytok a demokrácia védelme érdekében, minden eszközzel!!!. Hívjátok a kollégáitokat, a barátaitokat és harcoljatok, srácok!!! Itt a hazánkért harcolunk, nem egy másik országért!!! Ti lesztek a jövendőbeli román demokratikus hadsereg magja! Ha mi nem vagyunk képesek cselekedni, akkor ki fog? Menjen ki mindenki a saját városába, menjen Bukarestbe, kaszával, kapával, vasvillával, baltával!” – írta az Adevărul. Látható tehát, hogy ezek a mozgalmak mennyire agresszívvá tudnak válni, és mennyire veszélyesek a demokráciára.

Összegezve: nincs még semmi baj, csak majdnem minden szomszéd háza ég. És a tüzet Moszkvából szítják.