Négy évtizeddel ezelőtt, 1985 nyarán a Svájci Államszövetség külügyminisztériumának meghívására riportúton jártam ebben az utánozhatatlanul gyönyörű, kiválóan szervezett alpesi országban. Élményeimről, találkozásaimon, beszélgetéseim során szerzett tapasztalataimról bőségesen írtam az egykoron félhivatalos kormánylapnak számított Magyar Hírlapban. Beszámolóim egy részét adom itt közre; a többi a Magyar Hírlap képes mellékletében jelent meg a Svájci specialitások című cikksorozatomban. (A nyitó képen: a genfi nemzetközi övezet egy része: az Ökumenikus Világszövetség, a Meteorológiai Világ- szervezet, a Vöröskereszt, a GATT és az ENSZ épülettömbjei.)

– Huszonhét és fél személyes intézet a miénk – mondja Max Nyffeler (a bal oldali képen; foto: schallplattenkritik.de), a Pro Helvetia svájci kulturális alapítvány sajtó- és tájékoztatási szolgálatának a vezetője Zürichben. – Béralapunk még csak lenne, de létszámstop van, több munkatársat nem vehetünk föl egyelőre. Munkánk viszont mindegyre gyarapodik, tevékenységi körünk is bővül. Néhány hét múlva megnyílik az alapítvány első külföldi kirendeltsége, a párizsi intézetünk …

– Máris egy kérdés: szándékoznak másutt is hasonlót nyitni?

– A Pro Helvetia immár belépett a meglett férfikorba, hisz’ 1939-ben alapították az igazi svájci kulturális örökség védelmében az akkoriban egyre hangosabbá és erőszakosabbá váló „népi német” kulturális imperializmus ellensúlyozására. Szerencsére, napjainkban ettől a veszélytől már nem kell tartanunk, nyugodtan munkálkodhatunk eredeti, az alapítólevelünkben meghatározott céljaink megvalósításán: a kulturális identitásunk erősítésén, az alkotó energiák fölszabadításán, a belföldi, tehát hazai kulturális értékek cseréjén, valamint a külfölddel folytatott kulturális párbeszéd szélesítésén.

– Ez utóbbinak része a párizsi intézet megnyitása, miután történelmi sajátosságaink folytán mindig is iránytű volt a svájci gondolkodók, művészek számára a francia szellemiség és a belőle kibontakozó európai gondolatiság és egyetemesség. Kérdésére válaszolva annyit mondhatok, hogy a párizsi tapasztalatok majd megmutatják, célszerű-e másutt is megvetni a lábunkat?

– Alapítványunkat felkérték – és erre szerfölött büszkék vagyunk –, hogy a Pro Helvetia néhány prominens tagja vegyen részt az ősszel Budapesten sorra kerülő Európai Kulturális Fórumon. Ennél nagyszerűbb alkalmat el sem lehet képzelni a külfölddel folytatandó sokoldalú kulturális párbeszédre.

– És ha már magyar vonatkozást említettem, elmondom még: jövőre közös könyvkiállítást rendezünk svájci és magyar könyvkiadók és könyvkereskedők részvételével.

– A Pro Helvetia céljai között említette a belföldi kulturális értékek cseréjét. Miért van erre szükség?

– A tipikus svájci föderalizmusnak, az országhatárainkon belül beszélt német, francia, olasz, rétoromán nyelveknek és dialektusoknak, a földrajzi tagolódásnak megfelelően egész sor – hogy is nevezzem? – kiskultúra alakult ki hazánkban. És bár a múlt évtizedekben a nyomtatott sajtónak, a könyvkiadásnak, a rádiónak, a tévének, a filmnek köszönhetően kézzelfogható és mindennapos közelségbe kerültek egymással a Jura, Közép-Svájc, az Alpok és a dél-alpesi völgyek lakói, sajátos kulturális értékeik kölcsönös megismertetésében és megőrzésében (!), sok még a teendőnk. Huszonhét és fél személyes intézményünk talán még csak győzné a szervezéssel, de semmire se’ jutnánk anyagi és erkölcsi támogatás nélkül. A Pro Helvetia évről évre tetemesebb központi pénzjuttatásban részesül: 1979-ben 5,5, az idén már 12,6 millió frankot szavazott meg a berni szövetségi parlament; jövőre előreláthatólag 16 millió frankkal gazdálkodhatunk. És persze azzal a hatalmas erkölcsi-szellemi energiával is, amellyel az alapítványi tanács tagjai, a nemzetközi tekintélynek örvendő írók, festőik, szobrászok, zeneművészek, újságírók, publicisták erősítenek bennünket.

A kép forrása: www.20min.ch.jpg

Továbbra is Pro Helvetia, azaz Svájcért.

„Nyakunkba zúdul a havas eső, mire földet érünk” – mondja a sisakjára erősített mikrofonba Schöni főhadnagy, ifjú helikopter-pilótánk, miközben leszállásra alkalmas helyet keres az 1500–2000 méteres „dombokat” borító fenyvesek között. Schwyzertütsch– olasz keveréknyelven, időnként angol kifejezéseket is beiktatva, tájékoztatja az irányító központot, hogy megtalálta a kijelölt katonai alakulatot. Az emmentáli sajt szülőföldjén, Svájc kellős közepén, Luzerntól mintegy 30 kilométerre lehetünk. Azon a vidéken, ahol majd’ 700 esztendővel ezelőtt, a monda szerint 1291. augusztus 1-jén örök szövetséget kötöttek egymással az őskantonok, Uri, Schwyz és Unterwalden képviselői.

Csupaablak Aloiette-típusú helikopterünkből kilépve ismerkedünk a svájci „nyárral”: nulla fok körüli a hőmérséklet, havas eső, cipőt lehúzó latyak. Hanspeter Schmid, az 55. gyalogos lövészzászlóalj századosa (civilben német–francia szakos tanár a szomszédos Aarau kanton egyik községében) jobb híján egy Pinzgauer – Steyr-Daimler-Puch katonai terepjáró – ponyvája alá tessékeli a „légből kapott” vendégeket.

Csúszós hegyi ösvényen kapaszkodik, erőlködik fölfelé a terepjáró. Volánjánál egy civilben is gépkocsivezető katona. Kis kápolnánál fékez a Pinzgauer. Ragyogó kék ég, napfény, csak hideg van. Allen Fischer százados (ugyancsak aargaui, egy magánbank jogi szakértője) javasolja, hogy hallgassuk meg a parancsnoki eligazítást, és nézzük meg, milyen ügyesek a pár hétre katonai gyakorlóruhába bújt svájci milicisták. Lehetnek hatan-nyolcan; szakaszparancsnokuk ismerteti velük a feladatot, a hegyoldalban megbúvó „ellenség” aknatűzzel való megsemmisítését. Két karón fénykép is mutatja a piros körrel jelölt célokat. Kétszer is meg kell „védeni” a rajztáblányi fotót, mert a közelben legelésző teheneknek ugyancsak tetszik: meg-megnyalogatják, mígnem az egyik katona elzavarja őket.

Tűzparancs, tompa puffanások a szemközti hegyoldalon, távcsővel ellenőrzik a 33/72 típusú, 8,1 centiméter kaliberű aknavető lövedékeinek a becsapódását. Jól céloztak az egység lövészei: négy másodpercenként leadott lövéseik közül csak kettő nem talált célba.

Miközben az aknavetősök előbbre nyomulnak, az ország határai felé űzve az „ellenséget”, Christian Kurth, a szövetségi hadügyminisztérium tájékoztató szolgálatának vezető munkatársa elmondja:

– Országunk alkotmánya szerint minden 20–50 év közötti férfi hadköteles; a tisztek 55 éves korukig szolgálnak. A nők önkéntes alapon vállalhatnak katonai szolgálatot. A svájci nem hivatásos hadsereg: itt egy egész nép áll fegyverben, amikor is a polgárjogokkal és -kötelezettségekkel egyidejűleg a katonai kötelezettségeknek – lényegében az egész aktív életen át – eleget tesz.

A svájci fiatalok húszévesen vonulnak be újoncnak; 17 heti alapkiképzés után (akkor kapják meg a szakmájuknak és az igényeknek megfelelő fegyvernemi beosztást is), egészen 32 éves korukig nyolcszor vesznek részt három-háromhetes ismétlő gyakorlatokon. Ez a mostani is ilyen – hangoztatja a minisztérium beosztottja. – Utána tíz év alatt háromszor kéthetes, majd pedig egy alkalommal kéthetes kiegészítő tanfolyamra hívják be polgárainkat. Ily módon a svájci milicista, aki egyébként uniformisát, fegyverzetét, munícióját köteles otthon őrizni és karbantartani, kereken egyéves katonai szolgálatot teljesít.

– Teljes mozgósítás esetén 625 ezer svájcit szólíthatunk szolgálattételre; a tisztek száma mintegy 45 ezer, a tiszthelyetteseké 110 ezer. A különféle katonai gyakorlatokon évente 420 ezren vesznek részt; ebből kb. 40 ezer az újonc.

– Mennyit költ Svájc honvédelemre?

– Tavaly 4248 millió frankot fordítottunk erre a célra, a szövetségi kormány költségvetési kiadásainak 21 százalékát.

– A honvédelem eszközei szüntelenül korszerűsödnek, bonyolult elektronikai-műszaki berendezésekkel kell megbirkózniuk a civilkatonáknak. Hogyan képesek erre? A háromhetes gyakorlatozás aligha elegedő…

– Csakis úgy, ha a polgári életben is hasonló a szakmájuk. Tehát mérnökök, technikusok, matematikusok, vagy éppen a Swissair pilótái – mondja az 55-ösök tisztikarának ebédjén a magasabb egység egyetlen hivatásos katonája, Max Riener őrnagy.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)