Sokan nem hisznek a csodákban, holott még ma is léteznek. Ezt próbáltam bemutatni éppen három évtizeddel ezelőtt a szép napokat s néhány évet megért Képes Európa (1995. 32. szám) című, nagy példányszámú magazin olvasóinak, amikor olyan személyekről írtam, akik önnön szorgalmukkal, leleményükkel (és nem valamiféle miniszterelnöki kapcsolat/közelség által) boldogultak, léptek akár példára ösztönző életútra. (A nyitó képen a majna-frankfurti Messeturm/Vásártorony; forrás: www.fr.de.)
Mosogatófiúból milliárdos. A szerencsével párosuló kitartó szorgalom esetenként pompás karrierek alapja. Mint például Peter Dussmanné, aki napjainkban az egymilliárd német márkás forgalmat lebonyolító Pedus takarító, őrző-védő, beteggondozó cég főnöke. Dussmann ott kezdte harminc esztendővel ezelőtt, ahol újonnan belépő ifjú munkatársai manapság: 24 évesen idegenek otthonának takarítását vállalta ötmárkás órabérért. Akkoriban semmi csodálni- és kivetnivaló nem volt abban, hogy férfi létére „takarítónő-nek” állt, ez a tevékenység ugyanis beleillett az akkori idők szolíd társadalmi forradalmába. Vállalkozókedve jó vállalkozói érzékkel párosult: olyan háziasszonyokat keresett, akik szívesen segítenének neki – óránként három márkáért. Egy év alatt 30 alkalmazottra tett szert és 20 ezer márka forgalmat bonyolított le.
Ma nyolc országban 30 ezer munkatársa van, és az ő cége őrzi a többi között az amerikai Arizona állambeli Phoenix atomerőművet, a bécsi központi temetőt. Forgalma egymilliárd márkára rúg, villája van Malibun, saját gépén röpköd a világban. Nős, lánya 12 éves. Gyakran mondja: „Nekem senki sem tud újat mutatni, kipróbáltam minden koszos munkát.”
Karrier kölcsönből. A weimari Dagmar Alberti 19 évesen kirakatrendezőként kezdte pályafutását. Ma ugyanott, Goethe és Schiller városában övé a legnagyobb reklámügynökség. Negyven állandó megbízója évi 1,4 millió márka forgalmat hoz a 33 éves Dagmar asszony vállalkozásának.
A sikerhez vezető első lépést 1989-ben, a berlini fal leomlása után tette meg: 4000 márkát kért kölcsön egy nyugati barátjától, számítógépet, nyomtatót vett rajta. Kiszemelt otthon néhány reményesnek látszó vállalatot, fölajánlotta, hogy prospektust, hirdetést tervez nekik. Tavaly már ő lett „az év vállalkozónője”. Mindent egyre tett föl, sikerrel kockáztatott. A starthoz kapott 4000 márkát persze már réges-rég visszafizette. A magánéletéről: elvált, lányát egyedül neveli. Filozófiája: Fél siker, ha a munkádban kedved leled.
Égbe érő élet. Kifutófiúként kezdte a ma 54 éves Helmut Jahn. A Nürnberg melletti Zirndorfban élő férfi napjainkban a világ egyik legsikeresebb építésze, olyan felhőkarcolókat tervez, mint a majna-frankfurti Messeturm. Cégének központja Chicagóban van, 80 építészt foglalkoztat. Igazi mosogatófiú-karrier: építészdiplomájának megszerzése után, 26 évesen az Egyesült Államokba ment. A chicagói építészsztár, Murhpy irodájába került, segített a nagyoknak, rajzokat cipelt, dokumentációkat tartott rendben. Negyvenhárom esztendős volt, amikor megvette főnöke cégét. Most az ő irodája tervezi és építi a Sony berlini központját; 1,2 milliárd márkás megbízatás.
Magánéletéről: nős, egy fia van, Chicagóban egy felhőkarcoló tetejére épített házban lakik. – Életbölcsességét ekként foglalja össze: „Mindig legyen egy álmod. Gyerekkoromban szobámból csak a zirndorfi templom tornyát láttam. Lehet, hogy most éppen én vagyok ez a torony…”
Arcokat ad. Sokáig kereste helyét az életben, míg följutott a csúcsra a legnagyobb berlini modellügynökség főnöke. A rostocki matróz fia, Joachim Zielesch (40) két félévet hallgatott az állatorvos-tudományi egyetemen, majd három évig tanult színészetet. Kisebb szerepekhez is jutott vidéki színházakban, havi 700 NDK-márkát keresett.
Véletlenül indult el a karrier meredek kaptatóján. Felesége, Gundula asszony ötletére divatbemutatók megszervezésére vállalkozott – még az NDK-s időkben. A két országrész egyesülése után új arcokat vitt a szakmába, brandenburgi, lengyel és más modelleket. Napjainkban 370 fiatal nő és férfi kiközvetítésével foglalkozik – van, akit napi 10 ezer márkáért ad el. Még mindig bérlakásban él, igaz, otthona ötszobás, amit három gyerekével együtt használ. 700-as BMW-vel jár, telefon, fax az ágya mellett. Jelszava: minden fillért be kell fektetni. Emellett, persze, bizonyára valamennyit félre is tett…
Csakazértis-alkat. A 39 éves Peter Schwenkow a legnagyobb hangversenyrendező Berlinben. Huszonhárom évesen kölcsönpénzzel kezdte a pályáját. Még csak szakmája sem volt akkoriban, csupán állása: plakátragasztó volt egy koncertügynökségnél. Hétezer márkával kezdte önálló életét, irodája a konyha, az asztalon telefonnal. Botránnyal és 10 ezer márkás adóssággal végződött az első vállalkozása. Peter Gabriel slágerénekesnek szervezett hangversenyt, de elmosta az eső. Ezután mindenki más föladta volna, csak ő nem. Napjainkban 250 munkatárssal dolgozik, éves forgalma 150 millió márka. Gyönyörű villában lakik a Grunewald kertvárosban, Sylt szigetén hétvégi háza van. 500-as Mecedesszel jár.
Életbölcsessége: Csak nem föladni! Ha szarba esel is, állj föl és csináld tovább, amit eltökéltél. – Terve: megveszi a berlini Schiller színházat és musical-színpaddá alakítja át.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)