1994 nyarán interjút készített Michal Kováč szlovák államfővel szerzőnk, akit – a Népszabadság akkori pozsonyi tudósítóját – hosszabb beszélgetésen fogadta a politikus. A helyszín az ideiglenes elnöki iroda volt, az egykori Prímás-palotában (a végleges hivatalt egy év múlva adták át). A terjedelmes nyilatkozat ismertetése a legnagyobb példányszámú hazai napilap 1994. július 6-i számában jelent meg. (A nyitó képhez: a szlovák főváros látképe.)

A magyar-szlovák kiegyezést is hazája érdekei között tartja számon Michal Kovác, a Szlovák Köztársaság elnöke, aki hosszabb beszélgetésen fogadta lapunk pozsonyi tudósitóját.

Elnök úr, nemrég Amerikában járva arra bátorította az üzletembereket, hogy fektessék be tőkéjüket Szlovákiában. Nem javítaná ennek esélyeit, ha közösen ajánlanánk ilyen lehetőségeket?

– Ha azt kutatjuk, hogy egy amerikai beruházónak miért nagyobb a bizalma Magyarország és miért kevesebb Szlovákia iránt, több okot is találunk. Nekik nincsenek kétségeik például aziránt, hogy Magyarország merre tart: keletre-e vagy nyugatra, a piacgazdaság vagy pedig holmi zavaros elképzelések irányába, egyszóval, hogy milyen rendszert kíván megvalósítani. Szlovákiával szemben viszont kétségek vetődtek fel: mit is akar voltaképpen? Valamilyen harmadik utat, amelyben lelassul a privatizáció, vagy komolyan fel kíván építeni egy piacgazdaságot? Csakugyan csatlakozni óhajt-e az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz? Ehhez jöttek még bizonyos félelmek a szlovák–magyar viszony feszültségére vonatkozó hírek hallatán. Figyelemre méltó, hogy a fenntartások nem Magyarországgal, hanem csupán Szlovákiával szemben hangzottak el. De továbbmegyek: az óceánon túlról nézve a jugoszláv konfliktus e térség számottevő veszélyforrása, ám ez mégsem csökkenti a bizalmat a vele határos Magyarország iránt. Ezek elgondolkodtató tények, de azt se feledjük el, hogy a Szlovák Köztársaság mindössze néhány hónapja független ország. 1989-ben Csehszlovákiába jöttek beruházók, de többnyire megálltak Prágában, az általuk hozott tőkéből hozzánk már kevesebb jutott. A helyzetet összegezve így felelek kérdésére: országaink viszonyának javulása, a regionális együttműködés valóban növeli a vonzerőt, megkönnyítheti, hogy a külföldi beruházók döntése számunkra kedvező legyen.

– Még az előző szlovák kormány idejében a magyar befolyás növelésének eszközeként igyekeztek feltüntetni a Kárpátok-eurorégió gondolatát, holott e régió természetes központja Kassa, amely pályázik is erre a szerepre. Valamiféle magyarfóbiából eredő görcsnek látszik ez, miként az is, hogy problematikus a már novemberben elkészült három új határátkelőhely megnyitása. De arra sincs válasz, hogy mikor épülhet újjá a már-már jelképes jelentőségű egykori híd Esztergom és Párkány között. Önnek mint államfőnek módjában áll-e ezeknek a görcsöknek az oldása? Ha igen, melyek az elképzelései?

– Úgy látom, ezeknek a görcsöknek a feloldása lényegében már megtörtént – folytatta Michal Kováč. – Hiszen, mint tudja, a mostani (Jozef Moravčík vezette – a szerző megjegyzése) koalíciós kormány a megalakulását követően tárgyalni kezdett az itteni magyar parlamenti pártokkal. Nem állítanám, hogy az én korábbi módszereimet vették át (hiszen nekem sem volt minden helyzetre kidolgozott receptem), de a hozzáállásomat minden bizonnyal igen. Ennek lényege pedig, hogy párbeszéd szükséges, meg kell szabadulni az előítéletektől, nyugodt problémamegoldásra van szükség. Természetesen vannak még nyitott kérdések, de a rendezéshez kedvező légkör alakul ki itt, Szlovákián belül, de országaink között is. Ez reményt ad arra, hogy az ön által említett, esetenként művi úton létrehozott feszültségeket feloldjuk. Konkrétan nem ismerem, hogy a műszakilag előkészített létesítmények átadását, működését mennyiben akadályozta a politikai akarat hiánya, de biztos vagyok benne, hogy – mint, például, a határátkelőhelyeknél – ahol nincs szükség már további kiadásokra, ott rövidesen megoldás születik. Arra nem tudok feleletet adni, hogy az esztergomi híd ügye milyen stádiumba jutott, de meggyőződésem, hogy kormányunkban megvan az akarat ennek megoldásához is. Hiszen a jószomszédi kapcsolatokhoz, a közeli és távolabbi vidékek együttműködésének előmozdítására mind nagyobb számban szükségesek az átkelőhelyek.

Kis lépések 

– Az előbb említett fóbiákat kölcsönösen táplálják a szélsőséges megnyilvánulások. Magyarországon azonban a nacionalista túlzók a májusi választásokon be sem kerültek a parlamentbe. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy ez kedvezően befolyásolja a szlovákiai polgárokat is?

– Ha állampolgáraink többet tudnak meg a magyarországi választások eredményeiről és az új koalíciós kormányuk programjáról – különösen a szomszédokra, így Szlovákiára vonatkozó elképzelésekről –, az kedvezően hathat a kedélyekre. Elsősorban azokéra, akik félnek az irredentizmustól, akik amiatt aggódnak, hogy magyar polgártársaink és azok politikai vezetői kitartanak Dél-Szlovákia elszakadása mellett. Bármi, ami e félelem ellen hat, kedvezően befolyásolhatja a mi választóink nézeteinek formálását is. A politikusoknak egyenesen kötelességük megszabadítani az állampolgárokat az ilyen előítéletektől. Sajnos mindkét országban akadnak olyan emberek, akik készséggel táplálják e félelem forrásait. Öröm számomra, hogy önöknél az ilyen szélsőséges erők nem jutottak be a parlamentbe. Remélem, hogy a hasonszőrűek nálunk is vesztenek befolyásukból. Ebben mindkét ország kormányának meghatározó lehet a szerepe, hiszen bármilyen pozitív lépés befolyásolhatja a mi szeptemberi választásaink kimenetelét. Ezért azt üzenném az önök új (Horn Gyula vezette) kormányának, hogy erőt és időt nem kímélve kezdjen hozzá a meglévő kérdések megoldásához ott, ahol erre megérett a helyzet – hiszen tudom, hogy ez nem minden vonatkozásban áll fenn -, de a kis lépések, a kis döntések is nagy hatással lehetnek belpolitikai helyzetünk alakulására.

– Ön több ízben hangot adott abbéli reményének, hogy még az őszig aláírható lesz a magyar-szlovák alapszerződés. Mire alapozza a derűlátását?

– Arra, hogy már az előző magyar kormány idején is dolgoztunk a szerződésen, amelynek minden fontosabb fejezete lényegében elkészült. Ám nyitva maradt két probléma: a határok megváltoztathatatlanságának tétele és a kölcsönös kötelezettségvállalás a mindkét országban élő kisebbségek helyzetének megoldására. Megítélésem szerint e kérdésekben sokat közeledtek az álláspontok, s a szakértők rövid időn belül lezárhatják a szövegezést. A fennmaradó vitás kérdések megoldására azután találkozhatnának a kormányfők, s ezt követően jöhetne az aláírás. Ha találkozómra Göncz Árpád elnökkel netán ez előtt kerülne sor, a dolgok menetére az is kedvező hatást gyakorolhatna.

Kisebbség és jogok

– Az alapszerződésben a határokkal, úgy tetszik, nem lehet probléma. De mit tesz a szlovák vezetés azért, hogy az itt élő magyarság jól érezze magát a szülőföldjén? 

– Bontsuk a kérdést két részre. A szlovák kormány tárgyalásokat folytat a magyar kisebbség képviselőivel, konszenzusra törekszik. Eredmény az anyakönyvezési törvény, amely lehetővé teszi a névhasználatot a kisebbségek nyelvén. Elkészült a kétnyelvű táblákra vonatkozó új törvényjavaslat. Az itteni magyar parlamenti képviselők többsége ezt értékeli is. Nem szeretném, ha az önök olvasói e kérdés felvetése kapcsán helytelenül értelmeznék az itteni nemzetiségek helyzetét, hiszen mindketten tudjuk, hogy a szlovákiai magyar kisebbség körülményei összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a szlovákságé Magyarországon. Itt a magyar gyerekek óvodától érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak, az iskolák száma elegendő, a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán folyik a magyar pedagógusképzés. Persze minden területen lehet még javítani, így a tanítók képzésében is. Az állam anyagilag támogatja a szlovákiai magyar sajtót és két hivatásos színházukat. Négy magyar politikai párt működik országunkban, kettő közülük a parlamentben is képviselteti magát. Önöknél ugyan létezik kisebbségi törvény, de parlamenti képviseletüket a választási jog nem tette lehetővé. Nálunk hál’ istennek ez másként van, az itteni magyar honatyák ott ülnek a törvényhozásban és bizonyára ott lesznek az újban is. A meglévő problémák további párbeszéden alapuló tisztázásában sokat segítene, ha rendelkezésünkre állna valamiféle európai szabvány, amellyel az adott helyzetet összevetve könnyen meg lehetne határozni, mi a teendő a további, Európa számára is kielégítő megoldások elérésére érdekében. A mi alkotmányunk is tartalmaz fontos megállapításokat e vonatkozásban, ezen túlmenően összegyűjtöttük a kisebbségek jogállására vonatkozó több tucat törvényünket, s most az alkotmányjogászok vizsgálják ezek összevonásának, szükség esetén tökéletesítésének lehetőségét. Ami pedig az alapszerződés választások utáni érvényességét illeti, erről a demokrácia kezeskedhet. Ha a demokrácia működőképes marad – és hiszek abban, hogy az marad –, akkor folytathatjuk a még nyitott kérdések megoldását. Nem tartok attól, hogy egy következő kormány törölné a mostani által megkötött megállapodásokat, és attól sem, hogy a kisebbségek rovására változtatna törvényeinken. Tehát meggyőződésem, hogy a hosszú távú érdekeinknek megfelelő irányvonal megmarad, csak úgy, mint önöknél is, hiszen éppen Göncz elnök úr tájékoztatott arról, hogy az alapvető politikai célok érvényesek, legfeljebb a hangsúlyokat helyezik majd máshova Budapesten.

– Elnök úr, a szlovákiai magyar pártok képviselői nem nemzetiségük folytán kerültek a parlamentbe, hanem mert megfelelő számú szavazatot gyűjtöttek. Ezért felvetődhet a kérdés: miért vonakodik Pozsony a kollektív kisebbségi jogok bárminemű elismerésétől? S miért a félelem az autonómiától?

– Nemcsak a szlovák politikai reprezentáció, hanem az európai politikusok döntő többsége is azt vallja, hogy a kisebbségek egyéni és nem kollektív jogait kell szélesíteni. A szlovák kormány ehhez a többséghez csatlakozik. Egyáltalán: meg kellene határozni, hogy mit értünk pontosan egyéni és kollektív jogokon. De legyünk konkrétak: ha ön területi önkormányzatra gondol, akkor azt kell mondanom, hogy Dél-Szlovákiában nincsenek olyan területek, ahol bizonyos számú négyzetkilométeren kizárólag magyarok élnének. Ha létezne ilyen, akkor lehetne arról beszélni, hogyan biztosítsunk ott területi autonómiát. A polgári társadalom – amely önöknél is és nálunk is alakulófélben van – a községi és városi önkormányzatra épül. Mind több döntési jogot kívánunk átadni nekik és a regionális önigazgatási szerveknek, ám ennek módjáról majd a választások után tárgyalunk részletesebben. Ahelyett pedig, hogy az egyéni és a kollektív jogok viszonyát boncolgatnánk, hasznosabb konkrétan arról beszélnünk, mit kell javítanunk az oktatásügyben, a kultúrában, a közigazgatásban. Például: mit tegyünk azért, hogy a magyar iskolában érettségizett fiatalok szlovák környezetben, egyetemen is érvényesülhessenek. A pozsonyi vezetés célja, hogy az országban bárki bárhol meg tudja magát értetni, s nem áll érdekünkben zárt társadalmakat létrehozni a nemzetiségek lakta területeken. Az is ideális, ha egy magyar közegben élő szlovák megtanul magyarul – ez egyébként sok esetben így is van –, hiszen minél több nyelvet tud valaki, annál jobb. Nem lehet akadálya annak, hogy valaki magyarul beszéljen, olvasson, hozzájusson anyanyelvén írt újságokhoz, könyvekhez, rádió- és tévéműsorokhoz. Az ilyen tárgyszerű megközelítést hasznosabbnak érzem, mint a kérdésben foglaltak megvalósítását.

– Szlovákiában gyakran utalnak arra, hogy a bősi kérdést depolitizálva, technikai problémaként kell kezelni és így megoldani. Ugyanakkor a szlovák vizeslobbyval még nehezebbnek tűnik a megoldás. És akkor tényleg csak Hága (a Nemzetközi Bíróság) marad…

– Ezt deformált látásmódnak tartom. Én ilyen lobbyt nem ismerek, nem tudom, hogy kik tartoznak hozzá – bár nem állítom, hogy nincsenek. De nem hiszem, hogy elég erősek lennének a kormány akaratával ellentétesen fellépni. Depolitizáláson pedig a kérdés olyasfajta „politizálásának” a megszüntetését értem, amit az önök parlamentjében lehetett hallani, midőn a létesítményről mint a totalitárius rendszer szülöttjéről, „vízi szörnyről” stb. beszéltek.

Nem minden rossz, ami akkor épült, sok közülük ezután is szolgálja az embereket. Ha valaki a létesítmény felszámolását sürgeti, az nem szakmai, hanem politikai álláspontot képvisel. A vízelosztásról is csak a szlovák szakértők véleményét ismételhetem: adjunk bizonyos mennyiségű vizet az ágrendszerbe, lássuk a hatást, hiszen egy vegetációs szakasz alatt már meg lehet állapítani, valójában mennyi vízre is van szükség a régi és az új mederben. Magam is úgy vélem, érdemes lenne egy ilyen kísérlet eredményét megvárni és annak ismeretében dönteni. Hiszen egyes ökológiai jóslatok sem váltak be. Egyszóval, el nem kötelezett, politikai terhektől mentes szakemberek adhatnak használható érveket a politikusoknak, s ha ez utóbbiakban megvan a jóakarat, miért ne lelhetnék meg a közös megoldást. Főleg, ha mindkét ország tudatosítja, hogy az Európai Unió – miközben kész közvetíteni – elvárja a kölcsönös törekvést a megállapodásra. Szerencsénk, hogy ott vagyunk, ahol, és oda igyekszünk, ahová – de csak akkor érünk célt, ha egymás között rendezni tudjuk dolgainkat.

Közös prioritások

– Elnök úr, összefoglalná olvasóinknak Szlovákia külpolitikai prioritásait?

– Mindenekelőtt jó kapcsolatokra törekszünk szomszédainkkal. Első helyen említeném a Cseh Köztársaságot, másodikon – éppen a meglévő problémák tudatában – Magyarországot. Ezt a szemléletet képviseli kormányunk is. Az előző kabinet is így fogalmazta meg saját prioritását, de megfelelő hozzáállás híján adós maradt a megvalósítással. További kiemelt célunk – és ez egybeesik a magyar elképzelésekkel is –, felzárkózás az európai struktúrákhoz. Természetesen addig is, amíg ez létrejön, ki akarjuk használni a különböző csoportosulásokban, így a visegrádi együttműködésben, valamint a Közép-európai Kezdeményezésben meglévő lehetőségeket. Úgy vélem, ezek közös prioritások a magyar és a szlovák külpolitikában. Szerintem a fentiek maradnak a kiemelt területek a választások után is, hiszen Szlovákia – de hozzátehetem: az egész közép-európai régió – létfontosságú érdekeit érintik.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)