Kiszorulnak az egyetemisták és az otthonteremtők a budapesti belvárosból

Budapest belvárosának népszerűsége töretlen az ingatlanvásárlók között a Duna House adás-vételi adatai alapján, miközben a kínálatban és a vásárlók összetételében is voltak változások az utóbbi években. A fővárosi ingatlanvásárlást tervezők között csaknem minden ötödik vevő célterületként jelölte meg a VI. vagy a VII. kerületet, minden tizedik a legdrágább pesti kerületben, az V. kerületben keresi leendő lakását.

A kínálatot tekintve azonban a fővárosi eladó ingatlanoknak mindössze a hatoda érhető el ebben a három kerületben, ekként szűkösnek mondható a kínálat. A belvárosi kerületek ingatlanjainak átlagos négyzetméterára továbbra is meghaladja az egymillió forintot.

A múlt évi 16 százalékos drágulás után az idén – az árakat illetően – stabilizálódni látszik a pesti belváros ingatlanpiaca, azonban az erős kereslet és szűkös kínálat miatt továbbra is viszonylag nehéz a vásárlás. Az otthonkeresők és a bérleti piacon nézelődők dolgát is nehezíti ezeken a területeken a népes külföldi jelenlét. Az országos adatokat tekintve akár elhanyagolható a külföldiek ingatlanvásárlása, – sőt, Budapest egészét tekintve is csak néhány százalékos az arányuk, ám az említett három kerületben már tíz százalékos a jelenlétük.

Az idei adatok alapján már csak a VII. kerület ingatlanjainak árai drágultak tovább, mintegy 5%-kal, az V. és a VI. kerületben stagnáltak az árak. Ennek ellenére így is a pesti oldal abszolút éllovasa az V. kerület, a maga 1,25 millió forintos négyzetméterárával, és a kerületben átlagosnak számító, több mint 100 millió forintos ingatlanértékkel. A VI. kerületben az idén kevéssel több, mint egymillió forintos négyzetméteráron lehetett ingatlanhoz jutni; a legkedvezőbb áron a VII. kerületben vásárolható otthon: ott „csak” 945 ezer forintot kérnek a lakások négyzetméteréért.

A külföldi jelenléttel és az árak növekedésével párhuzamosan a bérleti díjak is folyamatosan emelkednek a pesti belvárosban. Az V. kerületben az egy hónapra fizetendő bérleti díj így már a 400 ezer forintot is meghaladja, a VI. és a VII. kerületben viszont „csak” 240 ezer forint.

Az árak mellett természetesen ott is a szűkös kínálat nehezíti meg elsősorban a magyar egyetemisták dolgát. A versenybe rajtuk kívül a külföldi egyetemisták is beszállnak, valamint nagy szeletet hasítanak ki a rövidtávú lakáskiadások (RBNB) is, miáltal a turisták juthatnak a szállodáknál kedvezőbb szálláshoz a belvárosban.

Miként a nyugati nagyvárosok esetében, a budapesti belvárosban is a befektetők dominálnak, az otthonteremtők inkább kiszorulnak a külső kerületekbe és az agglomerációba.