Budapesten a Bosnyák téri piac a múlt század második felében igen fontos szerepet töltött be, ott volt a nagybani piac, éjjelente oda érkeztek a teherautók gyümölccsel és zöldséggel. Aztán a város terjeszkedése miatt a nagybani kiszorult innen, de a „Bosi” Pest keleti részének fontos piaca maradt. Fontos, de mára igen drága.
Tegnap körülnéztem a piacon, és meghallottam két árus párbeszédét. Az egyik azt mondta: ha nem lennék zöldséges, az idén nem ettem volna cseresznyét. Én sem, volt a válasz.
Nyilván nincsenek egyedül, és számos honfitársunk járt így, az idén nem evett cseresznyét sem… Az elmúlt években én is mindig kilószámra vittem haza a ropogós, édes gyümölcsöt, de az idén kétszer, ha vásároltam, 4-5000 forint körül volt kilója, és nem az importból való cseresznyéről beszélek. A Bosnyákon most is annyiért árulják, de ez már aligha itthon termett. A görögdinnye viszont hazai, nagy betűkkel áll a táblán, hogy mézédes hevesi dinnye. Az némileg kesernyéssé teszi, hogy 600 forint kilója, vagyis egy méretes darabért akár hatezer forintot is le kell perkálni. Ezért aztán sokkal több a szeletelt, a másfél, két kilós dinnye, azt még megveszik. A legolcsóbb a szilva, bár az egyik árus szerint csak a Bosnyákon 600 forint kilója, a belvárosban a dupláját is elkérik. Marad a banán, mint a legolcsóbb gyümölcs…
Az alábbiakban statisztika arról a brutális árváltozásról, ami egy év alatt történt a nagybani piacon.

Az árak brutálisak, a hivatalos inflációról szóló közleményekkel köszönőviszonyban sincsenek.

