Nem mai keletű probléma a menekültügy – derül ki abból az összefoglalómból, amelyet harminchat évvel ezelőtt írtam az akkor mértékadó, nagy példányszámú, külföldön is érdeklődéssel szemlézett félhivatalos kormánylap munkatársaként. (Az akkori Magyar Hírlapnak természetesen semmi köze a manapság az inerneten föllelhető, azonos című valamivel.) 1989 tavaszán-nyarán kezdett tetőzni az a menekülthullám, amelynek főszereplői mindenekelőtt a széthulló közép- és kelet-európai „szocialista” országok lakói – magyarok, lengyelek, románok, csehek és szlovákok – voltak, és akikhez a májustól egyre nagyobb számban csatlakoztak az akkor még létezett Német Demokratikus Köztársaság (Kelet-Németország) Magyarországra „nyaralni” érkező polgárai. Ez utóbbiaknak viszonylag egyszerű volt a dolguk, miután a nyugatnémet állam és a Máltai Szeretetszolgálat (ne feledjük: a történelmi átalakulásban izzó magyar politikai és állami vezetés hallgatólagos beleegyezésével!) nagyvonalúan gondoskodott róluk a magyarországi menekülttáborokban, és a végén Budapest már (megszegvén a Kelet-Berlinnel egykor kötött államközi megállapodást is) hallgatólagosan tovább engedte a németeket Ausztrián keresztül a szövetségi köztársaságba. (A nyitó képen: NDK-polgárok sorakoznak az NSZK budapesti konzulátusánál Nyugatra utazásra jogosító igazolványért, esetleg útlevélért. Szigeti Tamás felvétele.)
Amikor ez a cikk megjelent, még senki sem gondolt arra, hogy 96 óra múltán az osztrák–magyar határon, Fertőrákos-Piuszpusztán megtartandó, Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője, a Páneurópa Unió elnöke által meghirdetett békedemonstráció csúcspontjaként, amely azóta páneurópai piknik néven bevonult Európa történelmébe, az ideiglenesen Ausztria felé megnyitott magyar vasfüggöny-kapun át a helyszínre sereglett keletnémetek százai áramlanak át a „szabad világba”…
És most következzék az 1989. augusztus 15-i Magyar Hírlap-cikk:
Hetek óta vezető téma az osztrák sajtóban, rádióban, tévében a menekültügy. Az NDK-állampolgárok exodusa mellett az Ausztriában hónapok, évek óta „parkoló” magyarok, lengyelek állnak az érdeklődés középpontjában. Bécs még ebben a hónapban szeretne megszabadulni a költségvetést jócskán megterhelő „gazdasági menekültektől”. A szövetségi kormány ugyanis (kinyilatkoztatta: Magyarországon is, Lengyelországban olyan mértékű liberalizálódás ment végbe az utóbbi időszakban, amely – a genfi menekültügyi egyezményt alapul véve – eleve megkérdőjelezi az Ausztriában tartózkodó magyar és lengyel állampolgárok menekültstátusát. Ugyanis sem faji, vallási, nemzeti hovatartozásuk, sem politikai meggyőződésük miatt semmiféle bántódás nem éri őket, nem üldözik hazájukban a jelenleg osztrák táborokban, panziókban, magánházaknál elhelyezett magyarokat, lengyeleket.
Az osztrák külpolitika minap megjelent 1988-i évkönyvében olvasható: miután a múlt esztendő első harmadában (az előző, 1987. év azonos időszakát alapul véve), éppen a négyszeresére nőtt a menekültstátusért folyamodott magyarok és lengyelek száma, az osztrák kormány (1989.) május 9-ével bevezette a gyorsított döntési eljárást. Ennek alapján a 6718 kérelmezőből 1785 személyt ismertek el a hatóságok menekültnek: 785 románt, 280 csehszlovákot, 186 iránit, 114 lengyelt, 82 irakit, 58 törököt és 55 magyart. (A 27%-os elismerési arány még így is jóval a nyugat-európai átlag fölött van.) A költségvetés által 583 millió schillingben meghatározott összeg tavaly csak az első félévre lett volna elegendő, ezért az osztrák parlament további félmilliárd schillinggel egészítette ki a menekültellátás büdzséjét. Az osztrák külpolitikai jelentés szerint tavaly december 31-én 15 243 menekültről gondoskodott Ausztria.
„Azíliumot nyújtó országként Ausztria nagy és felelős feladatot vállalt magára – jelentette ki dr. Wendelin Ettmayr, az Osztrák Néppárt (ÖVP) biztonságpolitikai szóvivője a hivatalos lap, a Wiener Zeitung főszerkesztőjének adott nyilatkozatában. – Ugyanakkor nyíltan meg kell mondanunk, mire vagyunk képesek, és mire nem.
Gyakorlatilag a nyugati államok egész közössége helyett fogadjuk be a keleti menekülteket. Immáron úgy tetszik, hogy a hagyományos befogadó országok – az USA, Kanada, Ausztrália – a menekültek iránti kötelezettségeiket ránk ruházták át.” A menekültproblémakör új fejleményeit taglalva Ettmayr leszögezte: „A napjainkban tapasztalható döntő változás, hogy Ausztria – és talán egész Nyugat-Európa – tranzitországból a bevándorlók országává vált. Ez természetesen további problémákat okoz, annál is inkább, mert nekünk mindenekelőtt a „politikaiakra”, mint például a románokra, kell figyelnünk.”
A néppárti törvényhozó szerint nagyobb megértést kellene tanúsítani „azok iránt, akik – mint például a lengyelek – a gazdasági kilátástalanság miatt hagyják el szülőhazájukat”. Javasolta: adjanak nekik a szakmájuknak, képzettségüknek megfelelő ideiglenes munkavállalási engedélyt. Ez részben enyhítené az osztrák szakmunkáshiányt, másrészt pedig megszüntetné a munkaerő feketepiacát, elejét venné a „munkás strichelésnek” Nem utolsósorban pedig csökkentené a költségvetés hiányát, hiszen azokról, akik a munkájuk által anyagilag függetlenítik magukat, nem az államnak kell gondoskodnia. Ettmayr számítása szerint jövőre — a jelenlegi arányokat tekintve — már 1,4 milliárd schillingbe kerülnek a menekültek, akiket Ausztriában várakoztatnak a befogadásukat halogató nagy országok.
Magyar menekültek 1956 őszén Burgenlandban. (Forrás: Kleine Zeitung)
Az osztrák társadalom, mindenekelőtt az egyházi szeretetszolgálatok igen nagy rokonszenvvel, segítőkészséggel fordulnak a kormány által kizsuppolásra kárhoztatott magyar és lengyel menekültjelöltek felé.
Már július utolsó napján – írta a néppárt felső-ausztriai napilapja, a Neues Volksblatt – negyven lengyel családot raktak ki Linzben az utcára. És ez így folytatódik – ábécésorrendben.
A Caritas a múlt hét végéig már jó 1600 olyan lengyelről tudott, akit az osztrák BM illetékesei nem tudtak menekültnek nyilvánítani a genfi konvenció értelmében. Nekik a mielőbbi hazatérést tanácsolták az idegenrendészeti szervek. E hónap végéig 4000 lengyel állampolgárt bocsátanak el az osztrák állam gondoskodásából, miközben csupán a negyedüket fogadja be (talán) szeptemberben az Egyesült Államok és Kanada.
Átmeneti megoldásként ideiglenes munkavállalási engedélyt szeretne kiharcolni nekik a Caritas, melynek aktívái máris sokuknak szereztek átmeneti szállást a nyáron üres diákotthonokban. Csakhogy ez kevés. Ezért „önkéntes menekültsegélyezés: ők is megérdemlik a figyelmet” jelszóval bankszámlát nyitott az adományok elhelyezésére.
Napról napra romlanak a magyar és a lengyel menekültjelöltek körülményei Felső-Ausztriában, elsősorban Linzben, bár a tartományi székhely tanácsa, az egyházi szeretetszolgálat, a segítőkész lakosok mindent megtesznek a külföldiekért. Félő, hogy azok, akik a hónap végéig nem találnak maguknak eltartót vagy nem tudnak tovább vándorolni más országba, miután nem szándékoznak hazatérni, az illegalitásba menekülnek, csakhogy maradhassanak. Ez azonban nem megoldás – hangoztatták a linzi vezetők, akik a menekültek érdekeiért immár a központi akarattal is szembeszállnak.
Jelképesen megnyitják a magyar–osztrák vasfüggöny kapuját a páneurópai piknik részvevői előtt. Keletnémetek százai áramlottak át Ausztriába. (Kép: a német szövetségi kormány archívuma)
A jelek szerint az osztrák belügyminisztérium vezetése is belátja: néhány hét alatt megoldhatatlan az állami gondoskodásból elbocsátandó menekültek helyzete. Löschnak belügy- és Geppert szociálisügyi miniszter 3000–4000 magyar és lengyel számára próbál munkaalkalmat találni. Bécsben már 300 munkahelyet föl is ajánlottak a vállalatok – írta a szocialisták központi napilapja, a Neue Arbeiter-Zeitung –, csak éppen háromszor ennyire lenne szükség csupán a fővárosban. A táborokból eddig kilakoltatott magyarok és lengyelek jó része máris „fölszívódott” – derül ki az AZ tudósításából. És ez előbb-utóbb megint csak a rendőrségnek és a csendőrségnek okoz majd gondot, miután számolni lehet a bűnözés növekedésével. Elvégre, ha ezek az emberek nem találnak maguknak valamilyen tisztességes megélhetési forrást, a puszta létükért vetemedhetnének meggondolatlan cselekedetekre.
Keletnémet „turisták” várakoznak 1989. augusztus közepén a Német Szövetségi Köztársaság budai konzulátusának közelében, várván, hogy a nyugatnémet oldal elintézi kiutazásukat Ausztrián át az NSZK-ba. (Szigeti Tamás felvétele)
A „humanitárius csőd” elkerülésére (a Neue AZ szóhasználata!) a szociális minisztérium most a munkaadókhoz és a szakszervezetekhez fordult segítségért: próbáljanak meg munkahelyet találni magyarok és lengyelek ezrei számára az Osztrák Köztársaságban.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)