Nem mai keletű probléma a menekültügy – derül ki abból az összefoglalómból, amelyet éppen három évtizeddel ezelőtt írtam az akkor mértékadó, nagy példányszámú, külföldön is érdeklődéssel szemlézett félhivatalos kormánylap munkatársaként. (Az akkori Magyar Hírlapnak természetesen semmi köze a manapság azonos címmel árusított nyomtatványhoz.) 1989 tavaszán-nyarán kezdett tetőzni az a menekülthullám, amelynek főszereplői mindenekelőtt a széthulló közép- és kelet-európai „szocialista” országok lakói – magyarok, lengyelek, románok, csehek és szlovákok – voltak, és akikhez a májustól egyre nagyobb számban csatlakoztak az akkor még létezett Német Demokratikus Köztársaság (Kelet-Németország) Magyarországra „nyaralni” érkező polgárai. Ez utóbbiaknak viszonylag egyszerű volt a dolguk, miután a nyugatnémet állam és a Máltai Szeretetszolgálat (ne feledjük: a történelmi átalakulásban izzó magyar politikai és állami vezetés hallgatólagos beleegyezésével!) nagyvonalúan gondoskodott róluk a magyarországi menekülttáborokban, és a végén Budapest már (megszegvén a Kelet-Berlinnel egykor kötött államközi megállapodást is) hallgatólagosan tovább engedte a németeket Ausztrián keresztül a szövetségi köztársaságba. (A nyitó képen: NDK-polgárok sorakoznak az NSZK budapesti konzulátusánál Nyugatra utazásra jogosító igazolványért, esetleg útlevélért. Szigeti Tamás felvétele.)
Amikor ez a cikk megjelent, még senki sem gondolt arra, hogy 96 óra múltán az osztrák–magyar határon, Fertőrákos-Piuszpusztán megtartandó, Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője, a Páneurópa Unió elnöke által meghirdetett békedemonstráció csúcspontjaként, amely azóta páneurópai piknik néven bevonult Európa történelmébe, az ideiglenesen Ausztria felé megnyitott magyar vasfüggöny-kapun át a helyszínre sereglett keletnémetek százai áramlanak át a „szabad világba”…
És most következzék az 1989. augusztus 15-i Magyar Hírlap-cikk:
Hetek óta vezető téma az osztrák sajtóban, rádióban, tévében a menekültügy. Az NDK-állampolgárok exodusa mellett az Ausztriában hónapok, évek óta „parkoló” magyarok, lengyelek állnak az érdeklődés középpontjában. Bécs még ebben a hónapban szeretne megszabadulni a költségvetést jócskán megterhelő „gazdasági menekültektől”. A szövetségi kormány ugyanis (kinyilatkoztatta: Magyarországon is, Lengyelországban olyan mértékű liberalizálódás ment végbe az utóbbi időszakban, amely – a genfi menekültügyi egyezményt alapul véve – eleve megkérdőjelezi az Ausztriában tartózkodó magyar és lengyel állampolgárok menekültstátusát. Ugyanis sem faji, vallási, nemzeti hovatartozásuk, sem politikai meggyőződésük miatt semmiféle bántódás nem éri őket, nem üldözik hazájukban a jelenleg osztrák táborokban, panziókban, magánházaknál elhelyezett magyarokat, lengyeleket.
Az osztrák külpolitika minap megjelent 1988-i évkönyvében olvasható: miután a múlt esztendő első harmadában (az előző, 1987. év azonos időszakát alapul véve), éppen a négyszeresére nőtt a menekültstátusért folyamodott magyarok és lengyelek száma, az osztrák kormány (1989.) május 9-ével bevezette a gyorsított döntési eljárást. Ennek alapján a 6718 kérelmezőből 1785 személyt ismertek el a hatóságok menekültnek: 785 románt, 280 csehszlovákot, 186 iránit, 114 lengyelt, 82 irakit, 58 törököt és 55 magyart. (A 27%-os elismerési arány még így is jóval a nyugat-európai átlag fölött van.) A költségvetés által 583 millió schillingben meghatározott összeg tavaly csak az első félévre lett volna elegendő, ezért az osztrák parlament további félmilliárd schillinggel egészítette ki a menekültellátás büdzséjét. Az osztrák külpolitikai jelentés szerint tavaly december 31-én 15 243 menekültről gondoskodott Ausztria.
„Azíliumot nyújtó országként Ausztria nagy és felelős feladatot vállalt magára – jelentette ki dr. Wendelin Ettmayr, az Osztrák Néppárt (ÖVP) biztonságpolitikai szóvivője a hivatalos lap, a Wiener Zeitung főszerkesztőjének adott nyilatkozatában. – Ugyanakkor nyíltan meg kell mondanunk, mire vagyunk képesek, és mire nem.
Gyakorlatilag a nyugati államok egész közössége helyett fogadjuk be a keleti menekülteket. Immáron úgy tetszik, hogy a hagyományos befogadó országok – az USA, Kanada, Ausztrália – a menekültek iránti kötelezettségeiket ránk ruházták át.” A menekültproblémakör új fejleményeit taglalva Ettmayr leszögezte: „A napjainkban tapasztalható döntő változás, hogy Ausztria – és talán egész Nyugat-Európa – tranzitországból a bevándorlók országává vált. Ez természetesen további problémákat okoz, annál is inkább, mert nekünk mindenekelőtt a „politikaiakra”, mint például a románokra, kell figyelnünk.”
A néppárti törvényhozó szerint nagyobb megértést kellene tanúsítani „azok iránt, akik – mint például a lengyelek – a gazdasági kilátástalanság miatt hagyják el szülőhazájukat”. Javasolta: adjanak nekik a szakmájuknak, képzettségüknek megfelelő ideiglenes munkavállalási engedélyt. Ez részben enyhítené az osztrák szakmunkáshiányt, másrészt pedig megszüntetné a munkaerő feketepiacát, elejét venné a „munkás strichelésnek” Nem utolsósorban pedig csökkentené a költségvetés hiányát, hiszen azokról, akik a munkájuk által anyagilag függetlenítik magukat, nem az államnak kell gondoskodnia. Ettmayr számítása szerint jövőre — a jelenlegi arányokat tekintve — már 1,4 milliárd schillingbe kerülnek a menekültek, akiket Ausztriában várakoztatnak a befogadásukat halogató nagy országok.
Magyar menekültek 1956 őszén Burgenlandban. (Forrás: Kleine Zeitung)
Az osztrák társadalom, mindenekelőtt az egyházi szeretetszolgálatok igen nagy rokonszenvvel, segítőkészséggel fordulnak a kormány által kizsuppolásra kárhoztatott magyar és lengyel menekültjelöltek felé.
Már július utolsó napján – írta a néppárt felső-ausztriai napilapja, a Neues Volksblatt – negyven lengyel családot raktak ki Linzben az utcára. És ez így folytatódik – ábécésorrendben.
A Caritas a múlt hét végéig már jó 1600 olyan lengyelről tudott, akit az osztrák BM illetékesei nem tudtak menekültnek nyilvánítani a genfi konvenció értelmében. Nekik a mielőbbi hazatérést tanácsolták az idegenrendészeti szervek. E hónap végéig 4000 lengyel állampolgárt bocsátanak el az osztrák állam gondoskodásából, miközben csupán a negyedüket fogadja be (talán) szeptemberben az Egyesült Államok és Kanada.
Átmeneti megoldásként ideiglenes munkavállalási engedélyt szeretne kiharcolni nekik a Caritas, melynek aktívái máris sokuknak szereztek átmeneti szállást a nyáron üres diákotthonokban. Csakhogy ez kevés. Ezért „önkéntes menekültsegélyezés: ők is megérdemlik a figyelmet” jelszóval bankszámlát nyitott az adományok elhelyezésére.
Napról napra romlanak a magyar és a lengyel menekültjelöltek körülményei Felső-Ausztriában, elsősorban Linzben, bár a tartományi székhely tanácsa, az egyházi szeretetszolgálat, a segítőkész lakosok mindent megtesznek a külföldiekért. Félő, hogy azok, akik a hónap végéig nem találnak maguknak eltartót vagy nem tudnak tovább vándorolni más országba, miután nem szándékoznak hazatérni, az illegalitásba menekülnek, csakhogy maradhassanak. Ez azonban nem megoldás – hangoztatták a linzi vezetők, akik a menekültek érdekeiért immár a központi akarattal is szembeszállnak.
Jelképesen megnyitják a magyar–osztrák vasfüggöny kapuját a páneurópai piknik részvevői előtt. Keletnémetek százai áramlottak át Ausztriába. (Kép: a német szövetségi kormány archívuma)
A jelek szerint az osztrák belügyminisztérium vezetése is belátja: néhány hét alatt megoldhatatlan az állami gondoskodásból elbocsátandó menekültek helyzete. Löschnak belügy- és Geppert szociálisügyi miniszter 3000–4000 magyar és lengyel számára próbál munkaalkalmat találni. Bécsben már 300 munkahelyet föl is ajánlottak a vállalatok – írta a szocialisták központi napilapja, a Neue Arbeiter-Zeitung –, csak éppen háromszor ennyire lenne szükség csupán a fővárosban. A táborokból eddig kilakoltatott magyarok és lengyelek jó része máris „fölszívódott” – derül ki az AZ tudósításából. És ez előbb-utóbb megint csak a rendőrségnek és a csendőrségnek okoz majd gondot, miután számolni lehet a bűnözés növekedésével. Elvégre, ha ezek az emberek nem találnak maguknak valamilyen tisztességes megélhetési forrást, a puszta létükért vetemedhetnék meggondolatlan cselekedetekre.
Keletnémet „turisták” várakoznak 1989. augusztus közepén a Német Szövetségi Köztársaság budai konzulátusának közelében, várván, hogy a nyugatnémet oldal elintézi kiutazásukat Ausztrián át az NSZK-ba. (Szigeti Tamás felvétele)
A „humanitárius csőd” elkerülésére (a Neue AZ szóhasználata!) a szociális minisztérium most a munkaadókhoz és a szakszervezetekhez fordult segítségért: próbáljanak meg munkahelyet találni magyarok és lengyelek ezrei számára az Osztrák Köztársaságban.