Azt tudom, hogy Marika néni létező személy. Lehet, hogy férfi, lehet, hogy asszony, lehet, hogy özvegy, de az is lehet, hogy boldog házasságban él, de még az is lehetséges, hogy soha máshoz nem kötötte az életét. Tudom azt is, hogy ő nem Nagy Bandó András, nem Hadházy László, alighanem ő nem egyetlen más módon és platformon nevet szerzett író ember. Ő egy blog, akinek Pápai Gábor, a ma alighanem legsikeresebb karikaturista adott „arcot”, akinek hírét-nevét, gondolatait a fészbuk hordozta szét szerte e (magyar nyelvű) szűk világban. Akit meg lehet találni itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=61571190127009&locale=hu_HU.
Szóval Marika néni csak nézte, csak látta, csak értelmezte a maga nagyon is „együgyű”, vagyis földhözragadt, tapasztalatokból fakadó, özvegyi módján a mái magyar valóságot, és – amikor úgy gondolta – hangot is adott a gondolatainak. Hülyeség az a múltidő, hiszen ma is csinálja töretlenül.
Marika néni többeket ért el ezen a huncut, még csak nem is az algoritmus-szörny által uralt felületen, mint bármelyik politikai párt, annak bármelyik milliókkal megtámogatott kirakati szereplője, mint bárki, aki az online-világban akart volna sztár lenni. Mert ő – bizony -nem akart az lenni. De az a Tivadar, az a Bartos, aki meggondolatlanul özveggyé minősítette Marika nénit, mégis tudhatott valamit. Kapcsolatai lehettek, taníthatott és utasíthatott, különben a mai Magyarországon hogyan is lett volna lehetséges, hogy az Özv. hibátlan mondatokban, szépírói íráskészséggel és igenis megkérdőjelezhetetlen férfiúi érvek mentén tudja elmondani mindazt,, amit elmondani akar? Hiszen itten férfiú a pedofil pap, a családbarát politikus, a fosztogatás után osztogatni is kényszerülő üzletember, mindenki, aki megpróbál szerelni, ha érzi, hogy gáz van.
Tény, ami tény, Marika néni (özv. Bartos Tivadarné) így vagy úgy eljutott odáig, hogy felfigyelt rá a ma legtisztességesebb és – ha politikáról van szó, akkor is – minőséget kereső kiadó, és kettecskén, így együtt úgy döntöttek, hogy a digitális világból visszaszublimálják Marikai néni gondolatait a papíralapú világba. A kézbe vehető, megszagolható, polcra helyezhető, unokáknak is hagyományozható világba. Így került az asztalomra a Csirkefarház című, Rabszódia műfaji megjelölésű kötet.
Szóval, nem tudom eldönteni, hogy a könyvet mutassam-e be, vagyis hozzak össze egy többé-kevésbé tisztességes, a szakmám (valamikori szabályainak megfelelő recenziót, vagyis mutassam be a könyvet, avagy írjak egy tudósítást magáról a bemutatóról, amely önmagában is bemutatni való, méltó Marikai néni művéhez, tehát magához a könyvhöz.
Nem tudok más, jobb megoldást. Előbb a könyv, utána annak bemutatója (nem bemutatása, mert hogy már elébb is bemutatni szándékozom).
Van itt pontosan 202 oldal. Utána már csak a tartalomjegyzék jön, meg amit a kiadó a tudomásunkra akar hozni, És van itt egy szatyor karikatúra, fekete-fehér, a fekete-fehér komorságával ábrázolva mindazt, amit mai magyar valóságnak merünk nevezni (már aki meri – tele is lesz a bögréje, kanala).
Itt jön a számomra legnehezebb ” újságíró feladat”.
– Meggyőzni, idézni. De hiszen itt van minden a digitális térben.
– Mégis más ez a kézbe vehető kötet.
Tessék olvasni és elolvasni. Marika néni minden sora (hogy túlzok-e, azt csak az tudja megállapítani, aki elolvassa a könyvet – bennünket gazdagít. Hogy élvezzük a mondandóját, még ellenzékinek sem kell lenni. Gondolkodó embernek kell lenni. Szellemi kalandokra nyitottnak kell lenni. A többi jön magától. És most arra kérem a potenciális olvasót, hogy jöjjön velem tovább a bemutatóról szóló tudósítással, vagyis az arról szóló beszámolóval! (folytatása következik…)
https://www.facebook.com/profile.php?id=61571190127009&locale=hu_HU
