Márta István elmondta, hogy Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden zajlanak majd az össz-művészeti fesztivál eseményei, Kapolcs lesz a fesztivál központja. A rendezvényekből pénzszűke miatt ezúttal kimarad Pula, Öcs és Monostorapáti. Ezeken a helyeken szálláshelyekkel segítik a programokra érkezőket.

A szponzoráció csökkenése az eddiginél is több erőfeszítést követel a szervezőktől – hallhatták a jelenlévők a főszervezőtől. A Palya-udvar háziasszonya, egyben a Művészetek Hölgye az idén is Palya Bea énekesnő. A kapolcsi Palya-udvarban zenészeket, színészeket, írókat és más előadókat „szerepeltet”. Vendégei között lesz Pintér Béla, Szokolay Dongó Balázs, Gryllus Samu. Együtt lép fel Dés László és Esterházy Péter, Snétberger Ferenc gitárművész is szólókoncertet ad. A fellépők között látható majd az Artus – Goda Gábor Társulata is.

Újdonság lesz Kapolcson a Kaláka Versudvar, elsősorban a zenét és a költészetet összekötő programokkal. A fellépők ezen a helyszínen Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági, Harcsa Veronika, Mécs Károly, Máté Gábor és Gryllus Dorka. A helyszínen gyermekprogramok is lesznek Lackfi János költő-udvarmester irányításával.

Vigántpetenden Bokréta és biciklilánc címmel szerveznek magyar néprajzi filmfesztivált a DocuArt Dokumentumfilmes Központ és a Néprajzi Múzeum munkatársai. A Sebő Ferenc vezette zsűri mintegy 100 film közül választja ki a győztest. A Vigántpetendi Filmharmonikusok tulajdonképpen a filmesek közös koncertje lesz.       

Hobo hét nap alatt hét előadással szerepel régebbi színházi és zenei előadásaiból. A völgybe most először ellátogató Szörényi Levente a személyes történeteit adja elő. (Szörényi Levente végül is „hazai pályán” szerepel, hiszen a közelben van a szőlője – magyarázta Márta István.)

A VölgyJazz Minifesztiválon fellép többek között a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet, a Tony Lakatos Quintet, és a látogatók számos klasszikus, illetve világzenei koncertből is választhatnak.

Klasszikus régi és egyházzenei fesztivált is rendeznek a Völgy templomaiban. Fellép például a Cantus Corvinus Énekegyüttes, a Tercina Együttes, a Genzinger Fortepiano Trio, a Wekerle-telepi Szt. József templom kórusa, a Savaria Barokk Zenekar, az Excanto Együttes, a Marquise Együttes, a Mandel Quartet, Új Liszt Ferenc Kamarakórus                                

A Néprajzi Múzeum a malomkultúrával kapcsolatos programokat visz Kapolcsra, további csaknem 50 helyszínen lesznek kiállítások. Vigántpetenden a Muharay Színpad a hagyományőrző együtteseknek ad fellépési lehetőséget. Az Alexandra Könyvudvarban a koncertek mellett könyves rendezvények várják a vendégeket, s itt rendezik a Magyar Írószövetség programjait is.

A Művészetek Völgye tíz napján fellép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, az Amadinda Ütőegyüttes, a katalán Orquestra Cambra Empordá,  a sérült gyermekekből álló Parafónia Zenekar is.
A fesztiválra meghívták a kelet-veszprémi kistérség és a Körös-Sárrét kistérség művészeit is.

A sokfajta egyéb programban szerepel a Társajáték-udvar, a Borudvar a Sörházban (Kapolcson), Kézművesek Völgye (Vigántpetenden). Megjelenik a Völgyfutár, a fesztivál lapja, amelynek főszerkesztője Naszály György. A fesztivál programfüzetét július közepére ígérik a szervezők, s a Fidelio műsorajánló lelőhelyein lehet hozzájutni. A www.muveszetekvolgye.hu honlapon máris lehet kutakodni a fesztivál rendezvényei után.