Most már tudom, hogy miért tettem a megőrzendő cikkek dossziéjába az (akkor újság!) Magyar Hírlap 1987. december 29-i számában megjelent interjút dr. Dieter Walterral, az egykori Német Demokratikus Köztársaság jogosan nemzeti büszkeségeként emlegetett drezdai VEB (=népi tulajdonú) Robotron vállalat második (valójában szakmailag első) számú vezetőjével.

Interjúpartnerem ugyanis NDK-beli iparági (és más) vezetőitől eltérően, bátran és egyenesen válaszolt már a meglehetősen provokatív felütésnek szánt első kérdésemre is, majd pedig mindennemű kertelés nélkül rávilágított a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa – a keleti tömb közös piacának szánt formációja) alapvető hiányosságaira. Nem szeretném elöljáróban elsütni valamennyi poént, ezért kérem, olvassa el az alábbiakat.   

Hetvenezer dolgozót, közte jó néhány ezer különösen jól képzett mérnököt, matematikust, programozót foglalkoztat a drezdai székhelyű Robotron Kombinát, a Német Demokratikus Köztársaság alighanem leglendületesebben fejlődő, majd’ húsz termelőegységet magában foglaló vállalata. Az Elba-parti nagyváros szívében álló elektronikai gyárban beszélgetünk dr. Dieter Walterral, a Robotron tudományos és műszaki vezérigazgató-helyettesével. Több évtizedes odaadó munkájáért nemrég Nemzeti díjjal tüntették ki.

– Tényként kell elfogadni: a KGST-országok a számítástechnikában is hátrányba kerültek a fejlett tőkésországokhoz képest; főként a személyi számítógépek fejlesztésében, gyártásában, és persze e termékek minőségében, árában szembetűnő a lemaradás. Mi a véleménye erről önnek, az NDK egyik legilletékesebb szakemberének?

– Nem tagadom a kérdésébe fogalmazott állítást. Egyik KGST-ország sem tölt be vezető szerepet a számítástechnikai berendezések világpiacán. Viszont azonnal leszögezem: nem vagyok hajlandó senki előtt sem megalázkodni, csakhogy valamiféle előnyre tegyünk szert. Meggyőződésem, hogy a mi táborunkban arányaiban legalább annyi az okos és találékony elme, mint mondjuk az USA-ban. A szakma mostani élenjáróinak titka: célratörően szervezik hatalmas szellemi potenciáljukat. Ugyanez nekünk sincs megtiltva, tanulhatunk másoktól, csak arra kell ügyelni, hogy ne kritikátlanul vegyünk át módszereket mások­tól, hanem a nemzeti sajátosságoknak megfelelően.

Mekkora a lemaradásunk?

–Csak egyféleképpen lehet megszüntetni a lemaradásunkat: ha minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a többiek előnye ne növekedjék tovább a mi hátrányunkra. Az NDK elektrotechnikai-elektronikai iparára vonatkozó döntések ezt a célt szolgálják. Becslésem szerint 2,5–3 évvel vagyunk elmaradva a világszínvonaltól az elektronikában. Vannak, akik kétszer ekkoráról beszélnek.

– Konkrétan mire lenne szükség az előbbre jutáshoz?

– Igen nagy szükség lenne a KGST elavult vezetési módszereinek a fölszámolására, a közösség korszerűsítésére, megújítására, reformjára! Hadd mondjak egy példát: a Nyugat létrehozta a maga Szilícium­völgyét. A legnagyobb léptékű haladást a múlt tíz évben (a mikroelektronikában) éppen az ott dolgozók érték el. A legjobb elméket gyűjtötték ott össze, megteremtve nekik a lehető legeszményibb munkakörülményeket. El tudnám képzelni, mert erre lenne a legnagyobb szükség, hogy a szocialista országok is éppen így összpontosítsák egy bizonyos helyen – akár a magyar Alföldön – a legkitűnőbb fejlesztő szakembereiket. Persze a legteljesebb egyenlőség alapján, ami a munkát, a befektetést és annak gyümölcsét illeti.

– Úgy hírlik, jól ismeri a magyarokat, a magyar körülményeket: mi a véleménye a magyar számítástechnikai iparról?

– Jó másfél évtizedig dolgoztam magyar fiatalokkal; az NDK–magyar ifjúsági munkaerőcsere-megállapodás idején itt, a Robotronban is ezrek tanultak, dolgoztak. Éles eszű, szorgalmas lányok, fiúk, akik hazatérve ebben a nagy jövőjű szakmában helyezkedtek el.

A Magyar Népköztársaság egész sor nagy teljesítményű, korszerű üzemmel rendelkezik. Gondolok itt mindenekelőtt a Videotonra, a MOM-ra, a Telefongyárra. Meggyőződtem róla: valóban sokra képesek, csakhogy érzésem és tapasztalatom szerint nem eléggé használják ki az adottságaikat, lehetőségeiket! Bizonyos célok elérésére egyesíthetnék ezt a potenciált.

Nem áll szándékomban minősíteni a magyarországi szervezést. Viszont annyi szent, hogy a jelenlegi munkamegosztásban keresztezzük egymást, nemcsak mi önökkel, hanem általában a szocialista országok. Sok az értelmetlen párhuzamosság; az eddiginél jobban össze kellene hangolni a fejlesztést és a gyártást is.

– Mi az oka annak, hogy a magyar–NDK árucsere-forgalomban a számítástechnika nagyon kicsi részarányt képvisel, és az is csökkenő irányzatot mutat az utóbbi időszakban?

– Nem találkoznak az igények és az érdekek. Mi éppen mást akarunk eladni, mint amit a magyarok venni szeretnének, és fordítva is igaz. A másik ok: a fejlesztési elképzelések jócskán eltávolodtak egymástól.

Hol vannak a régi szép ESZR (=Egységes Számítógép-rendszer)-idők!? Más-más felfogások alakultak ki szoftver és hardver vonatkozásában egyaránt. Eltávolod(t)unk egymástól. További probléma: a lemaradás fölszámolásának a mikéntje. Szerintünk fejleszteni kell. Önmagunkra vagyunk utalva mindaddig, amíg a COCOM (az egykori szocialista országokat sújtó, a csúcstechnológiai terméket tartalmazó lista – szerk.) létezik.

Az elektronikában, az információtechnikában borzasztóan sok az embargós termék és gyártási eljárás. Az igényes fejlesztés viszont nem nélkülözheti mindazokat az új vívmányokat, amelyek éppen föllelhetők a világban. Ugyanakkor csupán arra támaszkodni, alapozni, amit netán nekünk is eladnak, juttatnak, megint csak értelmetlen. A szocialista gazdasági közösségnek ki kell alakítania a legfrissebb fejlesztéseken alapuló termelőbázisát. Ha erre nem kerül sor a lehető legrövidebb időn belül, az egész eddigi fejlesztési igyekezet kárba veszhet.

– Önök, magyarok, sok mindent készen vesznek meg a Nyugattól. Mi viszont magunk állítunk elő olyan PC-t (személyi számítógépet) is, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a nemzetközi piacon. Ez év végén, a jövő év elején már nagy sorozatban dobjuk piacra. Kis példányszámban már egy éve kapható…

– Bár az NDK komputergyártó hatalommá nőtt, belkereskedelmében még sem csökken a feszültség a szükségletek és a behatárolt kontingensek között. Mindeddig nem láttam egyetlen szakbolt, áruház kirakatában sem például személyi számítógépet, holott a sajtó jelentései szerint tízezer szám készülnek ilyenek. Nincs itt ellentmondás?

Egyelőre bizományiban, drágán

– Ezzel a gonddal én is tisztában vagyok. Az itteni bizományikban, kivált a számítógépeket, igen drágán kínálják.

Áruk egyáltalán nem arányos a használati értékükkel…

– Föltehetően, mert hiány van belőlük az NDK-ban…

– Igen, s éppen ezért láttunk hozzá magunk a személyi számítógépek, vagy miként nálunk nevezik őket, a Heimcomputerek (az NDK azért, hogy szavakban és fogalmakban is megkülönböztesse magát a nagy nyugati szomszédtól, az NSZK-tól, sajátos kifejezéseket alkotott; a jogosítványt például Führerschein helyett Fahrerlaubnismak, az idegenvezető  Stadtführert Stadbilderklärernek hívták; olyan volt ez, mint a magyar nyelvújítás szörnyszülött példájaként emlegetett „nyaktekerészeti mellfekvenc”, azaz nyakkendő… – a szerk.) nem lehetett  fejlesztéséhez. Éppen három évvel ezelőtt 500-at készítettünk és adtunk el mindenekelőtt iskoláknak, oktatási intézményeknek, ifjúsági és úttörőházaknak. Csakhogy nem tudunk elegendő alkatrészt gyártani, hogy egyik napról a másikra kielégítsük a hatalmas keresletet…

– De hát három év telt el az első sorozat óta!

– Azzal a kéréssel fordultunk a párt- és állami vezetéshez, hogy jövőre központi erőforrásokból is támogassa a személyiszámítógép-gyártó igyekezetünket, ugyanis ez is egyfajta fogyasztási cikk. A mi számítógépeink kapacitása 64 Kbyt (mint a Commodore 64-es – a szerk.), és mintegy 1800–1900 márkáért (kb. 11–12 ezer forintnak megfelelő összeg) adhatnánk az üzletekben.

– Térjünk vissza saját portánkra! Ön szerint milyen a Robotron és a magyar vállalatok együttműködése? Elképzelhetőnek tartja-e szorosabb együttmunkálkodás kialakítását, netán közös vállalat létrehozását?

– Az írógépes technikában jó, a számítástechnikában viszont korántsem kielégítő, de lényegesen javítható. Nagyobb mértékben kellene egyeztetni: melyikünk mit gyárt, mit akar gyártani? Nehogy ugyanazt a terméket kínáljuk egymásnak saját cégjelzéssel. Ehhez a legnagyobb őszinteségre és bizalomra van szükség. Az éppen ma nálunk járt Tétényi (Pál akadémikus) professzor (az OMFB—> Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke) és vendéglátója, Montagh professzor egyaránt hangoztatta: az eddiginél megfontoltabb, jobban tervezett munkamegosztásra van szükség. Szellemi potenciáljaink egyáltalán nincsenek kihasználva (KGST-szinten), miközben igényeink folyton nőnek.

Közös vállalat – engedéllyel?

– Kétségkívül: mélyíteni, szélesíteni kell a kooperációt. Csakhogy előbb ki kell dolgozni a gazdasági, szervezeti szabályozókat, mielőtt közös üzemről beszélnénk. Hiába van gépkocsink, benzinünk, új abroncs a keréken, ha nem döntöttünk még: ki vezessen, hova, melyik úton, milyen sebességgel hajtsunk… A feltételeket az illetékes KGST-grémiumoknak kell kidolgozniuk.

– Erről nekem más a véleményem: nem egy közös vállalat, szocialista vagy tőkés céggel, mindegy, saját elhatározás és feltételek alap ján jött létre… Van-e a Robotronnak magyar körülményekre kidolgozott piaci stratégiája? Ön szerint hányat tudnak eladni például az EC 1057 típusú nagyszámítógépükből nálunk?

– Nagyon részletes és megtervezett értékesítési stratégiánk van a magyar piacot illetően. Ennek része a budapesti műszaki központunk is: hasonló csak Moszkvában van még egy; rendszeresek árubemutatóink, termékismertetőink önöknél.

Azokat a gyártmányokat igyekszünk népszerűsíteni, amelyek illeszthetők a magyar számítógépparkhoz, és persze az igényeknek is megfelelnek. Semmiféle választéki megkötöttség sincs: a mikrohullámú rádiótechnikától kezdve a közepes kategóriájú komputereken át a méréstechnikai berendezésekig, írógépekig mindent ajánlunk.

Természetesen meghatározza kínálatunk körét a magyar gazdaság fejlődése, amit nagy figyelemmel kísérünk.

– Az EC 1057-esről: szerintem évente 3-5 ilyen nagy teljesítményű komputert el lehet helyezni Magyarországon. Tudom, hogy a termékek ára alapvetően meghatározza az értékesítést. De jól megvetettük a lábunkat a Csepel Műveknél és a Számalknál is. Igyekszünk eleget tenni a perifériára vonatkozó magyar kívánságoknak is.

„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)