Az Európai Parlament nagy pártcsaládjai kitartanak amellett, hogy a jövőben a kormányok csak akkor kaphassanak uniós támogatást, ha eleget tesznek a jogállami feltételeknek – adja tudtul a német Handelsblatt…
…erősítette meg a kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője arra hivatkozva, hogy Európa hamarosan minden eddiginél több pénzt oszt el, részben a következő hétéves költségvetés, részben a vírus gazdasági következményeinek enyhítését célzó újjáépítési program keretében. Éppen ezért szavatolni kell – hangsúlyozta Weber –, hogy a támogatást tisztességes és átlátható módon használják fel a tagországok. Az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtó szabadsága elengedhetetlen feltétel.
Egyben állást foglalt amellett, hogy az állam- és kormányfők döntésével szemben a Bizottság javaslatát kell elfogadni, azaz szükség esetén a szankciók megakadályozásához írjanak elő kétharmados többséget. A politikus kiemelte az Európai Néppárt nevében, hogy a demokrácia állapotát mindenképpen ellenőrizni kell olyan helyeken, mint Magyarország és Lengyelország vagy Málta. Az erre szolgáló mechanizmus azonban csak akkor lehet hatékony, ha nem befolyásolják a tagállamok törekvései, semlegesen születnek meg a döntések. Weber megismételte: az EP csak akkor adja áldását a pénzügyi csomagra, ha bevezetik a jogállami feltételrendszert.
Orbán Viktor meg akarta akadályozni, hogy a jelenlegihez hasonló járványügyi állapotok alakuljanak ki Magyarországon, ezért javasolta nemrégiben az embereknek, hogy nyaraljanak odahaza, ám a jelek szerint neki magának unalmasnak tűnt a hazai üdülés, ezért inkább elment az Adriára vitorlázni – írja az osztrák Kurier. De lebukott, mármint hogy vizet prédikál és bort iszik, hiszen közben felvétel készült róla.
Jó, szereti (már-már magáévá tenné – a szerk.) a horvát tengerpartot, ez köztudott róla. Ugyanakkor a szóvivője nem kívánta kommentálni a híreket a déli szomszédnál eltöltött napokról. Viszont tulajdonképpen szerencsés a politikus, hogy külföldre ment, mert így nem tudott ott lenni az egy hete a Balatonnál rendezett kerti partin, mert azon részt vett a többi között Hollik István, akiről kimutatták, hogy megfertőzte a vírus. Így most a kormányzat több fontos figurájának karanténba kellett vonulnia. Azaz: a kórokozó a legfelső körökben grasszál.
Ennélfogva a hatalom drasztikus lépésre szánta el magát: keddtől külföldiek csak nagyon nyomós indokkal léphetnek be az országba. A határokat lezárják. Az osztrák külügyminisztérium elzárkózott attól, hogy megjegyzést fűzzön a döntéshez. Ugyanakkor egyelőre nem tudható, mi lesz az ingázókkal, további részleteket ma tesznek közzé.
Fehér-Oroszország jelene és Navalnij megmérgezése az orosz autokrácia gyengeségét tanúsítja – állapítja meg a The Economist. Belarusz fejre állt, mert az emberek nem hajlandóak elfogadni a diktátor választási győzelmét, pedig az ország mostanáig a tekintélyelvű stabilitás modellje volt.
Az oroszországi Habarovszkban egy hónapja a tartanak a tüntetések, mert Moszkva parancsára letartóztatták és gyilkossággal vádolták meg a helyi kormányzót. A tiltakozások reményt adtak Navalnijnak, az ellenzék karizmatikus vezetőjének, hogy jól fog szerepelni a jövő hónapban tartandó regionális választáson. Ám most kómában fekszik egy berlini kórházban, mert nyilvánvalóan mérget adtak be neki.
E fejlemények azonban minden eddiginél ingatagabbá teszi az orosz elnök helyzetét. Akárki tört is az ellenzéki politikus életére, az, hogy a Kreml elvetette a németországi gyógykezelést, továbbá visszautasította az eset kivizsgálását erősen utal a bűnrészességre, már ha nem a közvetlen felelősségre.
Navalnijt eddig is üldözte a hatalom, de nem akarta végleg elhallgattatni. Ám hogy most éppen erre tett kísérletet, az azt mutatja, hogy az államfő fél vagy már nem tartja kézben a saját embereit.
Azt, hogy mitől tart, jól érzékelhető a beloruszoknál, ahol a nép úgy érzi: eljött az ő ideje. A szomszédos állam sorsának alakulása azért fontos, mert Kreml egy csomó mindent onnan vett át uralma fenntartásához, ám most Lukasenka elvesztette minden legitimitását. Bár Putyin sosem volt annyira diktatórikus, mint belorusz kollégája, persze sokban maradt el tőle. Viszont úgy látszik, hogy Minszk ura sokkot kapott. De az orosz támogatás nélkül valószínűleg már megbukott volna. Putyin azonban nem annyira geopolitikai, hanem sokkal inkább hazai hatalmi megfontolások miatt állt mellé.
Navalnij – minden hatósági gáncsoskodás ellenére – egyre sikeresebb lett a választásokon, és emiatt csak növelte a tempót a két hét múlva esedékes regionális szavazás előtt, amit a jövőre esedékes parlamenti választások főpróbájának szánt. Mivel egyre több követőre talált, amit csak súlyosbított a fehérorosz lázadás, elképzelhető, hogy Putyin úgy gondolta: az ellenzék képes kárt okozni neki. Mellesleg Minszk újólag alátámasztotta, hogy rendőri erőszakkal messze nem lehet mindent elérni. Csak rontott a zsarnok helyzetén.
De lehet, hogy emiatt a rendszer bukása viharosabb lesz, mint ahogy egyébként lezajlott volna. Hiszen Navalnijjal az utolsó olyan vezető tűnt el a színről, aki képes volt befolyásolni az utcai megmozdulásokat, miközben tárgyal a Kremllel. Úgy, hogy innentől kezdve sokkal nehezebben látható, miként is zajlanak majd a tiltakozások. Putyin úgy gondolhatja, hogy kézben tartja a helyzetet…de hát ezt hitte Lukasenka is.
Az amerikai portál, a Politico arra figyelmeztet, hogy Fehér-Oroszországban nem ismétlődhet meg az, ami Ukrajnában és Grúziában történt, vagyis: Moszkva fegyveresen beavatkozzék. Épp ezért az elemzés azt tanácsolja a Nyugatnak, hogy az egyelőre vegye le a napirendről az uniós, illetve NATO-tagságot Belorusz számára. Ez egyben segíthet kiolvasztani a befagyott viszályokat, amiken keresztül a Kreml nyomást gyakorol az ún. szürke övezetben a volt szovjet köztársaságokra.
A Nyugatnak fel van adva a lecke, mert miként támogassa Európa és az USA a fehéroroszokat úgy, hogy azzal ne szolgáltasson ürügyet az orosz intervencióhoz. Azonban vissza kell utasítania a meghamisított választási eredményt. Erkölcsi és politikai támogatást nyújthat a belorusz civil társadalomnak, a szakszervezeteknek és a független sajtónak. Hozhat továbbá célzott szankciókat, bár ezek nagyrészt csupán jelképesek. Megteheti, hogy szorgalmazza az EBESZ bevonását. Sürgetheti Putyint, hogy az intézmények útján működjék közre a rendezésben, de közben nyugtassa meg: a Nyugat nem kívánja elorozni Fehér-Oroszországot.
Csakhogy a képbe beletartozik, hogy az utóbbi 20 évben Moszkva és a fejlett demokráciák harcot vívtak Kelet-Európáért, ám emiatt az érintett országok: Belarusz, Ukrajna, Grúzia, Moldova, Azerbajdzsán és Örményország népének instabilitás, szegénység és rossz kormányzás lett a sorsa. A Kreml mindenképpen meg akarja gátolni, hogy a NATO-hoz vagy az EU-hoz csatlakozzanak olyan államok, amelyeket ő a saját érdekövezetéhez sorol. Számára ez vörös vonal. Az ellenkező nyugati törekvések viszont mostanáig több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak.
Emellett az is tény, hogy az említett államok még messze nincsenek felkészülve a belépésre – szembe kell nézni ezzel a realitással. Ezért nem kellene forszírozni a dolgot és akkor az oroszok nem tartanának attól, hogy bekerítik őket. Cserében Moszkva vállalhatná, hogy nem pártolja a szakadárokat Kelet-Ukrajnától Dél-Oszétiáig, és hogy együttműködik az EBESZ-szel ezeknek a konfliktusoknak a rendezésében.
Az persze nem tudható, hogy Putyin üdvözli-e az ilyesfajta enyhülést. Ugyanakkor szinte kizárt, hogy kivonná csapatait a Krímből, bár a szankciók miatt a megszállás súlyos veszteségekkel járt számára. De ha a Nyugat realista politikára tér át a „szürke övezetben”, akkor lehet, hogy az elnök inkább beadja a derekát, mármint hogy a fehéroroszok járhassák a maguk demokratikus útját.
A német határnyitás ötödik évfordulójára írott elemzésben a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője felveti, hogy Németország nagy árat fizetett, amiért Merkel annak idején kiadta a jelszót: Megcsináljuk! Mert morális okokra hivatkozva engedtek be a több mint egymillió migránst, és nem voltak tekintettel a nemzeti érdekekre, ez pedig káoszt idézett elő és az a mai napig hat. Ami akkor magyar, osztrák és német földön lejátszódott, az mindenesetre választóvonalat húzott.
Látszólag a kancellárnak lett igaza: mindenkiről gondoskodnak, senki sem kényszerült embertelen körülmények között vegetálni, ahogy arra más uniós államokban volt példa. Az „Isten hozott!” kultúrája csodálatos módon bizonyította a németek hatékonyságát. Csak éppen ez sokba került. Nem csupán pénzben kifejezve, bár a gondoskodás csak két éve 15 milliárd eurót vitt el, amihez hozzájönnek még a tartományok és a települések kiadásai.
Ahol ilyen rövid idő alatt, ennyi ember gyűlik össze a legkülönfélébb országokból, ott ez óhatatlanul megjelenik a bűnözési statisztikákban. Arányukhoz mérten a menekültek több testi sértést, lopást és csalást követnek el. Ehhez jönnek hozzá a nemi erőszak látványos esetei, mint ami a kölni főpályaudvaron történt. Ez pedig tovább rombolja a biztonságérzetet, miután öt éve a határon látott tumultuózus jelenetek azt sugallták, hogy az állam elvesztette az ellenőrzést a dolgok felett.
Ha ennyien jönnek, az megnehezíti a beilleszkedést. Ráadásul az érkezettek között nem volt elég szakember, a többség csupán segédmunkára alkalmas. A vírus miatt azután őket bocsátották el leginkább. De még ennél is fontosabb, hogy továbbra sem állt helyre a társadalmi béke. A migráció megosztja a társadalmat. Az AfD (Alternative für Deutschland) párt ugyanakkor sikeresen lovagolja meg a nyugtalanságot, vele együtt a szélsőséges jelszavak is bevonultak több tartományi parlamentbe. A szélsőségesek részéről nyílt erőszak volt a válasz, a politikai közép ideges lett. Közben radikalizálódtak a kilátás nélküli muzulmán migránsok, és erősödött a szélsőjobbos terrorizmus is.
Az ország öt éve túlment a terhelhetőség határain. Ennek következménye a vad politikai erőszak. Még a toleráns és nyílt német társadalom is csak korlátozott számban tud embereket befogadni. Ha erre nincsenek tekintettel, az ellenreakciót kelt.
Berlin a külpolitikában is elszigetelte magát. Egyetlen más európai ország sem nyitotta fel a határait, nem mutatott szolidaritást az erkölcsi apostol iránt. Viszont a német kormány ragaszkodott az elosztási kvótákhoz, noha tudnivaló volt, hogy azzal nem jut semmire.
Igaz ugyanakkor, hogy a Merkel-kabinet szép csendben korrigálta az irányvonalat, ám az európai menedékpolitika azóta állóháborús csatamezőre emlékeztet, ahol a felek beásták magukat. Németországnak a maga részéről bizonyos dolgokat sikerült megoldania, több minden azonban kudarcba fulladt. Pedig tudott volna mit tenni, ha 5–6 éve idejében reagál a készülő emberáradatra. Ám mivel tétlen maradt, később emiatt időnként nem volt ura a helyzetnek. Így
nem tudott középutat találni az emberséges nagyvonalúság és a nemzeti érdek között. Nem az állam mondott csődöt, de hogy csőd volt, az kétségtelen.
