Oly’ rég jelent meg a Győr-Sopron megyei napilapban ez a beszélgetés, hogy egyik főszereplője, akit a szülei akkor még újszülöttként emlegettek, napjainkban minden bizonnyal már nagyszülő. Hatvan esztendővel ezelőtt 1965 nyarán tért vissza Egyiptomból hároméves, hivatalos kiküldetése után az ÉDÁSZ (Észak-dunántúli Áramszolgáltató) Vállalat két mérnöke – és persze az ott született kisfiuk. Akkoriban, az 1960-as évek közepén (és még jó ideig) egyedinek és különlegesnek számított magyar állampolgár számára a külföldi utazás, kiküldetés, főként olyankor, ha az illető útlevele nem szocialista, hanem valamelyik fejlődő (Moszkva számára esetleg megnyerhető) vagy nyugati országba szólt. Dr. Tajthy Tihamérral (megdöbbenve értesültem egy internet-bejegyzésből, hogy dr. Tajthy Tihamér 2017. március 9-én, 86 esztendősen elhunyt…) és bájos feleségével akkor ismerkedtem meg, amikor megtudtam: frissen tértek vissza a Nílus országából. Élményeiket szívesen elmondták a köz tájékoztatására hivatott újságírónak. Az alábbi írás 1965. augusztus 8-án, vasárnap (a kalendárium szerint Kölcsey Ferenc 175. születésnapján) jelent meg a Kisalföldben:    

«Fáraók, piramisok, Nílus, Kairó. Ez az, ami az embernek eszébe jut Egyiptom nevének említésére. A múltat idézik általában azok, kik Egyiptomról szólnak, a királysírokat, az évezredes titkokat fejtegetik.

Drága fiúcska

Dr. Tajthy Tihamér és felesége, az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat mérnökei a napokban jöttek haza Egyiptomból, ahol a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság kulturális egyezményének értelmében a férj a Shebin-el-Kom-i mérnökképző főiskolán tanította az arab fiatalokat a villamosságtanra.

– A legnagyobb esemény számomra – meséli az asszonyka – az volt, hogy ketten mentünk, és hárman tértünk vissza. Kisfiúnk most tizenhat hónapos…

– Születésekor eleget izgultam – veszi át a szót a férj –, mivel április elsejére-másodikára vártuk a kicsit. Képzelje el, ha április elsején születik, akkor nem hiszik el, hogy születési helye Kairó!

– De azt sem hiszi el az, aki még nem járt abban az országban, hogy a szülés mennyibe kerül – folytatja dr. Tajthyné. – Férjem tizenhatezer forintnak megfelelő összeget fizetett ki a szülésért és a kórházi ápolásért.

Faeke és a Nagy Gát

– Mindezek ellenére igen szapora nemzet vendégei voltunk három esztendeig. A lakosság fele húsz éven aluli. Persze: nem mindenki szül kórházban, százhatvan egyiptomi fontért — mondja a boldog mama. Felváltva beszélnek a férjével:

— Az egyiptomiak legnagyobb része még ma is igen nagy szegénységben tengődik. A harmincmillió ember élelme Dunántúl nagyságú területen terem meg. Elképzelhető, hogy mennyi jut egy-egy családnak. A faeke és az ezeréves hagyományok még ma is jellemzik az országot, legalább annyira, m int Kheopsz piramisa, vagy a Nagy Gát.

– A Nagy Gátat nagybetűkkel írja majd, kérem, mert ez ma Egyiptom szenzációja. Az asszuáni Nagy Gáttól várják Egyiptom megújulását. Méreteiről csak annyit, hogy a valamikori piramis-építkezésekhez hasonlítják. A Nagy Gáthoz annyi követ mozgattak meg, amennyiből tizenkét Kheopsz-piramist fel lehetne építeni. Az a piramis pedig hárommillió háromtonnás kőtömbből áll.

– A Nagy Gát alapja kilencszáz méter széles. A mesterséges tóban annyi vizet tárolnak, hogy az országnak két évre elegendő lenne. És annyi villamos energiát termelnek majd az erőművei, mint Magyarország mostani csúcsfogyasztása.

A jövő útján

– Illene néhány szóval az iskoláról is mondani valamit. A harmadik és negyedik évfolyam diákjait tanítottam. Angol volt a közös nyelvünk, mivel arabul megtanulni kicsit nehéz az európai számára.

– Érdekes viszont, hogy az arabok igen könnyen elsajátítják a magyart.

– Elítéljük azokat, akik Egyiptomban jártukkor csak a régit veszik szemügyre. Mi igyekeztünk meglátni az újat is, azt, hogy abban a városban, ahol az iskola volt (Győr nagyságú város) épül fel Közép-Kelet legnagyobb textilgyára. Huszonötezer munkás fonja majd ott a világ leghosszabb szálú gyapotját. A gyár mellett már állnak a munkásotthonok: két-három szobás összkomfortosok. Egyiptom új útra tért, lakói sok-sok küzdés és szenvedés árán, és mint mindig, most is szorgalmasan megváltják boldogulásukat verejtékük által.

– Annyit még, hogy a kairói főpályaudvar előtt áll Ramses fáraó szobra, amit Gizehből szállítottak oda. Mr. Ramsesnak titulálják a turisták, főleg az amerikaiak, és azok kedvéért pedig az idegenvezetőik. Idegenvezető nagyon sok van Egyiptomban, hatéves gyermektől kezdve az aggastyánig. Néhány piaszterért bárhova elkísérik az embert, és mindent megmutatnak neki, miközben vegyes arabangolsággal magyarázzák a történelmet…»

„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)