Hihetetlen, micsoda „kincseket” őriz az újságíró archívuma! Egy soha, senki által sem kért, ám szerfölött hasznos tudást bizonyító (és ezen ismeretekkel csinos mellékesekre lehetett szert tenni…) tipográfus-tervezői diplomámba csúszott papírlapról kiderült, hogy egy réges-régi potsdami látogatás írásos emléke. Egyik kedves kollégám lapjának, az akkor 24. évfolyamában járt Fővárosi Közmű című hetilapnak írt cikkem a világ egyetlen, mecsetbe zárt vízművéről szól. Potsdam minden bizonnyal legbájosabb és legfurcsább épülete ez, a 19. század eleji ipar funkcionális épületeinek figyelemre méltó építészeti példája. IV. Vilmos Frigyes, a „romantikus trónörökös” 1841–43-ban építtette meg Ludwig Persiusszal Poroszország legszebb erőművét. Ez az egyetlen mór stílusú szivattyúház. Az épület, ami akkoriban még a Sanssouci-palotából is látható volt, festői építészeti hangsúlyt adott Potsdam kulturális tájképének…
«Eggyé vált a két név: Potsdam és Sanssouci – a valamikori porosz katonaváros és a határában, egy óriási parkban kiépített ellentéte, a világhírű palotaegyüttes. Porosz Versailles-nak is emlegetik elkészülte óta: pompa, gazdagság, jó ízlés és rengeteg egyedülálló műkincs halmozódott föl termeiben. A felvilágosult abszolutizmus kiemelkedő képviselője, a porosz katonai-bürokratikus államszervezet megalapítója, II. (Nagy) Frigyes király vázlatai és parancsai alapján létesült Sanssouci a XVIII. század közepén. És majdnem teljesen elpusztult a második világháború utolsó napjaiban.
A berlini csata idején ugyanis Brandenburg is, Potsdam is a harcok fővonalába került. A fronttérség fasiszta körzetvezetője megparancsolta a Wehrmacht-egységeknek, hogy rombolják le a páratlan műemléki együttest. Az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznia a barbár tettet egy szovjet műtörténésznek, Jevgenyij Ludsuvejt főhadnagynak, aki 1945. április 28-án rádiótáviratot küldött a német főparancsnokságnak. „Felajánlottam – írja visszaemlékezésében a szovjet, katonatiszt –, hogy a Sanssouci kastélyait, parkját ne lövessük, hagyjuk ki őket a harci cselekményekből. Nagyon féltettem az egyetemes emberi kultúrának e kincseit, és feltétlen szerettem volna, ha megmaradnak az utókornak…”
Amikor a katonakirály a Sanssouci fölépítéséről döntött – hogy legyen hely, ahol „sanssouci”, azaz gondok nélkül kipihenheti az állam- és hadseregirányítás fáradalmait –, a kastélyparkba szökőkutakat is tervezett. Egész sor vízemelő berendezéssel, bonyolult csővezetékekkel próbálkoztak a jó két évszázaddal ezelőtt élt szakemberek, mérnökök, hogy életre keltsék a szökőkutakat. A királyi kincstár óriási összeget, 168 490 -tallért fizetett ki a mechanikusoknak. És mi lett az eredmény? Mindössze egyetlen alkalommal, 1754 tavaszán, nagypénteken délelőtt, nem egészen egy órán át gyönyörködhetett az uralkodó a működő szökőkutak látványában.
Nyolcvannyolc esztendőn át hiába szomjaztak a szökőkutak az éltető vízre, a Nagy Frigyes utáni porosz királyok pedig a szökőkutak játékos látványára. Csak 1840-ben adott IV. Frigyes Vilmos megbízást a kor tehetséges építészének, Ludwig Persiusnak egy mechanikus vízmű megépítésére. Az akkori idők építészeti ízlésének (szívesen utánozták letűnt korszakok és az arab országok stílusát) megfelelően, Persius egy mór mecsetet és minaretet tervezett és épített föl Poroszország kellős közepén. Hasonló építmény látható – a kristályéjszaka és a háború nyomait még hordozza – Berlinben: az új zsinagóga.
Nemcsak külsőségeiben egyedülálló az 1842-ben a potsdam-újvárosi Havel-öböl partján felavatott mecsetvízmű. Belső kiképzése, díszítése a dél-spanyolországi Córdoba katedrálisára emlékeztet. Csavart oszlopok, öntött- és kovácsoltvas díszek rejtik a kupolateremben a jó ötven éven át működött gőzgépet, melynek kéménye – az építész tervező ötletéből – egy karcsú minaret.
August Borsig, a német gép- és mozdonygyártó ipar atyja tervezte és készítette a műszaki műemléknek számító kéthengeres gőzgépet. (Ennél öregebb masina már csak egy van az NDK-ban a gerai gőzgép, melynek gyártási éve 1833.) A Watt-féle gőzmasina jellegzetes elemeit tartalmazó, 60 kW teljesítményű gép szivattyúkat és emelőpumpákat működtetett naponta 6000 köbméter vizet szállított a Sanssouci kastélytól északra magasodó mesterséges domb, a Rom-hegy tetején kiépített 7600 köbméteres tározóba. Az onnan lezúduló víztömeg éltette Nagy Frigyes szökőkútjait. Hihetetlennek tetszik, de így igaz: 85 kilométeres csőhálózat osztja el a vizet a szökőkutak között!
Ötvenkét éven át működött a Borsig-féle gőzgép a mecsetben, mígnem korszerűbbet állítottak helyébe. A technikatörténeti ritkaságot – a műemlékvédelmi felügyelőség megbízásából – nemrég Rudi Häusler géplakatos szétszedte, felújította és ismét összeszerelte. Megkeresték a mecset-minaret szivattyúház egykori, immár agg gépészét, Karl Schulzot is, aki ünnepélyesen újraindította a műszaki műemléket. Igaz, nem gőzzel dolgozik, hanem egy villanymotor hajtja meg a dugattyúit. A zaj, amelyet működés közben kelt, nagyon is múltat idéző. A jó kilencven esztendő után újra mozgó motormatuzsálemet, a sokáig csak filmforgatásra hasznosított épületet a jövő tavasztól érdeklődő látogatók is megtekinthetik. (A jobb oldali képen: egy pompás oszlopfő a gépházban. Foto: Rose Hajdu/Bildarchiv Marburg)
A krónikás kérdése: nincs valami hasonló épület és gép a magyar fővárosban is?»
Tekintettel arra, hogy a fenti írás szerzője az 1985-i állapotokat igyekezett bemutatni, a pompás ipari műemlék mai állapotára természetesen nem térhetett ki. Ezt igyekszünk egy javaslattal kiegészíteni: aki kíváncsi a potsdam-sanssoucci „csodára”, nézze meg legalább az internetnek ezt az oldalát; nagyszerű élményben lehet része!
