Nem kerek az évforduló, valójában tavaly tavasszal kellett volna közölni az alábbi tudósítást, ám az újságíró archívuma túl vaskos ahhoz, hogy minden, fontosnak tartott írást, amelyet megőriz az emlékezet is, azonnal meg lehessen találni. (A nyitó képen: Nagy Imréék újratemetése 1989. június 16.; forrás: honismeret.hu)
Most viszont az emléknap elérkezte arra sarkallta a krónikást, hogy az eddigieknél is alaposabban föllapozza a vaskos dossziékat, hogy föllelje a Magyar Hírlap 1989. március 30-i, csütörtöki számát. A megsárgult lapszám az előző nap délutánján folytatott beszélgetést összegezi. Íme:
„Megtalálták tegnap délután azt a koporsót, amelyben minden valószínűség szerint Nagy Imre földi maradványai nyugszanak” – közölte munkatársunk érdeklődésére dr. Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár.
Március 29-én délelőtt a budapest-rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában megkezdődött Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József jeltelenül elföldelt holttestének a kihantolása. Kegyeleti okból csak a családtagok és a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviselői, a szakértők, valamint dr. Borics Gyula vettek részt az exhumáláson.
Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: az a koporsó, amelyben valószínűsíthetően Nagy Imre hamvai vannak, azért maradhatott viszonylag épen, mert a jeltelen sírba helyezés előtt valakik kátránypapírba csomagolták és ez megvédte a talajnedvességtől.
A kihantolás természetesen folytatódik: a rendelkezésre álló eligazító információk arra engednek következtetni, hogy a tegnap megtalált sír közelében rábukkannak Maléter Pál és Gimes Miklós holttestére is. Az Országos Sajtószolgálat tegnapi közleménye arról tudósított, hogy az igazságügyi kormányzat és az érintett családok által felkért szakértői csoport – dr. Szabó Árpád, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet vezető főorvosa, dr. Kralovánszky Alán, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, dr. Harsányi László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, dr. Csillag József, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 1. sz Belgyógyászati Klinika egyetemi tanársegédje és dr. Nemeskéri János címzetes egyetemi tanár – fölkészült az előreláthatóan hosszabb időt és komoly munkálatokat igénybe vevő feladatra.
A Magyar Hírlap munkatársának kérdésére Borics államtitkár elmondta: egyelőre nincs tudomása arról, hogy az 1956-os események után vidéken halálra ítéltek és kivégzettek hozzátartozói kérték volna jeltelenül eltemetett szeretteik kihantoltatását. A minisztérium rendelkezésére álló iratok szerint voltak olyan nem budapesti elítéltek, akiken a fővárosban, és olyanok is, akiken
a lakhelyük közelében hajtották végre a halálos ítéletet. Példaként a sopronkőhidai rabtemetőt említette, ahol ugyancsak történtek eltemetések, a sírkert egy részét azonban időközben fölparcellázták.„