A bécsi gyerekek ötöde már átesett a koronavírus-fertőzésen

Egy bécsi tanulmány szerint minden igazoltan koronavírusos gyerekre és fiatalra jut egy további, a tudtán kívül fertőzött vagy a fertőzésen már átesett 6–20 éves. Vagyis: az osztrák fővárosban a véltnél kétszer több gyerek túlvan már a koronavírus-fertőzésen. Ez is bizonyítja, mennyire fontos a gyerekek tesztelése és beoltása a járvány megállításához. (A nyitó képen: bécsi gyerekek © PID / Nagel Rohrmoser)

Dr. Marie-Kathrin Breyer, a Penzingi Klinika tüdőosztályának munkatársa, a Ludwig Boltzmann-Institut tüdőrészlegének helyettes vezetője és csapata azt vizsgálta, milyen magas azoknak a 6–20 év közöttieknek az aránya, akik már megfertőződtek a SARS-CoV-2 vírussal. Ebben a korcsoportban az elsősorban az iskolákban alkalmazott antigén- és PCR-tesztekkel minden tizedik gyereknél és fiatalkorúnál állapítottak meg fertőzöttséget. Olyanokat is vizsgáltak, akik igazoltan még nem estek át a fertőzésen. Kiderült, hogy közöttük éppen olyan magas a koronavírus-fertőzésen átesettek aránya, mint a tesztelteknél. Vagyis: a korcsoport tagjainak tizede úgy esett át a fertőzésen, hogy mit sem tudott róla.

A tanulmányhoz 2021. októberi adatokat használtak fel. Kiderült, hogy a 6–12 évesek körében 8,8 százalék az aránya azoknak, akik tudtukon kívül estek át a fertőzésen, a teszteltek közül 9,3 százalék bizonyult pozitívnak. Hasonlóan alakultak az arányok az oltatlan 12–20 évesek körében. A tesztelések során 12,4 százalék volt a fertőzöttek aránya; további 13,7 százalékuk észre sem vette, hogy koronavírus-fertőzés miatt volt beteg. Ez azt jelenti, hogy minden második fertőzött felderítetlen maradt.

„Mivel a tünetmentes covidos gyerekek és fiatalok – tudtuk nélkül ugyan –, de szintén fertőznek, nagyon fontos, hogy ők is megkapják a covid19 elleni oltást, ha meg akarjuk állítani a járványt és megvédeni őket és másokat a betegségtől. A gyerekeknél és fiatalkorúaknál sem mindig komplikáció- és hosszútávú hatásoktól mentes a koronavírus-fertőzés lefolyása” – vonta le a következtetéseket Breyer.