Az ötvenhatos forradalmat követően – a kötet szerzőjéhez hasonlóan – sok tízezer magyar menekült érkezett idegen földre. Más értékrendhez, más reflexekhez, más beszédmódhoz szoktak ők otthon. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg befogadták az adott államban élő „honfitársak” a jövevényt, s amíg egyenrangú állampolgárként „normális életet” kezdhettek az új, választott hazában a magyarok. (A nyitó képen: Basilides Bálint Géza és Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete a könyv bemutatóján a Magyar Újságírók Országos Szövetségében.)

Basilides Bálint A kék ég a kút mélyén címmel írta meg ezeknek az évtizedeknek a történetét – megfejelve az 1956 előtti csaknem tíz év hazai emlékeivel.

A szerzőről érdemes tudni, hogy Budapest ostroma alatt született, 1944-ben, majd édesanyjával települt át 1956-ban Svájcba, ott járt iskolába, és alapított családot. Különböző munkakörökben dolgozott, végül az elektronikai iparban vállalt menedzseri állást. 1999-ben tért vissza Magyarországra svájci feleségével együtt. A Balaton térségében telepedtek le. Basilides Bálint – ha teheti – minden idejét az írásnak és a festészetnek szenteli. Társa szintén képzőművész.

Nem véletlenül cseng ismerősen az író vezetékneve, hiszen a nagy múltú család több művészt is adott a hazának. Operaénekest (Mária), színészt (Zoltán), filmrendezőt (Ábris), festőt (Barna), és akadt a Basilidesek között költő, restaurátor, maszkmester és illusztrátor is.

A Basilides-ősök Gömör megyei földbirtokosok és nemesek voltak.

Bálint édesanyjának ereiben is „gyanús” vér csörgedezett (nagypolgári családból származott), egyebek mellett ezért sem tudott azonosulni a második világháborút követő új rendszerrel. „A családi vagyon nagy részét elkobozták… Alkalmazott lett. De még a proletárdiktatúra idején is a fővárosi értelmiség közé tartozott… Megszokta, hogy tisztelettel bánnak vele”. Svájcban az anya használhatta nemesi előnevét is, így úgy vélte, hogy a szintén helybeli arisztokraták egyenrangúnak tekintik majd. Nem így lett. Súlyos depresszió gyötörte, s a betegség végül öngyilkosságba kergette.

Nem könnyű olvasmány A kék ég a kút mélyén, már csak a fent idézett szomorú fordulatok miatt sem. A szerzőnek is nehezére esett papírra vetnie gondolatait. Még gyerekként megfogadta, hogy író lesz belőle, de a kényszerű nyelvváltás meghiúsította nagyratörő terveit. Ahogyan egyszer nyilatkozta: Kristóf Ágotához (A nagy füzet szerzőjéhez) hasonlóan sem magyar anyanyelvét, sem a franciát nem sikerült tökéletesen elsajátítania. Memoárregényét eredetileg franciául írta meg, majd saját maga magyarította – szótárak segítségével. Érződik a szövegen a küzdelem a szavakkal, ám a gördülékenység hiányáért kárpótol a sztori.

Basilides Bálint megtehette volna, hogy egyes szám első személyben meséli el a vele történteket. Vérmérséklet kérdése, ki milyen elbeszélői nézőpontot választ. A kreatív írástanfolyamokon általában a harmadik személyű mesélést ajánlják, mert így elkerülhető az önéletrajzírás gyanúja. Egyes kritikusok szerint „az első személyű hős nem is lehet igazán emlékezetes jellem”. Ugyanakkor az emlékiratszerű szövegfolyam inkább az egyes szám első személyt követelné, hiszen memoároknál a harmadik személy fölvetheti a „hitelesség” kérdését. Nem fiktív-e egy-egy mozzanat? Valóban úgy történt-e az anya öngyilkossága, ahogyan a regényíró ábrázolja?

A kék ég… szerzője tudatosan választotta a harmadik személyt, mert korlátok között akarta tartani mesélőkedvét. Nem használ dátumokat, neveket. Mondatai rövidek, a többnyire jelen időben megfogalmazott történetei anekdotikusak. A valóság ábrázolása azonban nem szenved csorbát a tömörség miatt. Érzékletes olvasmány az 1956-i eseményekig ívelő családtörténet – a nyiladozó értelmű gyerek szemszögéből. Ahogyan jól sikerült érzékeltetnie Basilidesnek a kamaszkor és a férfivá válás nehézségeit is.

A karcsú (mindössze 190 oldalas) kötetet végig lapozva az olvasó plasztikus képet kap az ostrom sújtotta Budapestről éppúgy, mint a Nyugatra menekültek hányódásairól, nehézségeiről.

Tudjuk: minden sors más és más. A kék ég a kút mélyén mindamellett tipikus életutat vázol föl: „idegenbe szakadt” honfitársaink traumáit és beilleszkedési próbálkozásait.

E könyvajánló szerzője szerint az író remekül érzékelteti a felnőttek világát nem értő gyerek fájó magányát, szeretetvágyát, a száműzés megrendültségét éppúgy, mint az élni akarás derűlátását is.