(Szerző: Mátrai Anna) Az okosszemüvegek akár 12 millió ember életét is megkönnyíthetik az Egyesült Királyságban. A brit start-up cég, az XRAI Glass által kifejezetten siketek és nagyothallók számára fejlesztett okosszemüveggel láthatóvá válik a beszélgetés leirata. A vállalat két már létező módszert ötvöz: a beszéd feliratozását és a kiterjesztett valóságot.
A szemüveg kizárólag Android-rendszerű mobiltelefonokkal működik egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével. A széleskörű terjesztés csak szeptemberben kezdődik, ám az első teszteket a napokban kezdték. Az új eszközt nemcsak személyes beszélgetésekben, hanem telefonhívásoknál is alkalmazhatják.
„Úgy beszélni valakivel, hogy közben nem nézel rá… Hihetetlen élmény volt” – mondta a teszt egyik résztvevője.
A siketek és nagyothallók már most is az okostelefonjukat hívják segítségül, hogy a mindennapi életben boldoguljanak. Az okosszemüveggel azonban úgy vehetnek részt a beszélgetésekben, hogy közben nem kell elővenniük a telefonjukat.
„Nem akartuk, hogy a folyamatos fejlesztés a kezelhetőség rovására menjen. Most jutottunk el arra a pontra, hogy az embereknek tényleg hasznos, és ezért akarjuk most elérhetővé tenni a számukra” – nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Dan Scarfe.
Az okosrendszerek hangvezérelt digitális asszisztenseit szintén feliratozza a szemüveg.
A módszer azonban még gyerekcipőben jár. A beszédet felirattá alakító rendszer nem képes értelmezni a csoportos beszélgetéseket, ahol egymás szavába vágnak. A fejlesztő csapat pontosan ismeri az alkalmazás hiányosságait, és már dolgozik egy második változaton, amellyel könnyebben felismerhető, hogy éppen ki beszél.