(Írta: Bruck András) Nyárutó, szeptember. Lassan halad a 2-es villamos a Dunával párhuzamosan futó sínpáron. A látvány nagyszabású, szinte fenséges, a National Geographic magazin méltán nevezte a világ hetedik szép villamosvonalának: a folyó, a hidak, szemben a vár, a budai dombok, ezen az oldalon az Akadémia, a Vigadó, a Parlament…
Az amerikai magazin nem politizál, csak néz és fényképez, én viszont itt élek és a látványt, ami már gyerekkoromban is ugyanez volt, megszoktam. Az viszont, amit a látvány jótékonyan eltakar, megszokhatatlan.
Az Akadémia épülete előtt megyünk el, ami ma már inkább a holtak háza, a rezsim feldarabolta azt is, mert abban is pénzt, EU-pénzeket látott a klientúrája számára, márpedig semmi más nem érdekli.
Szemben a Budai Vár tele van darukkal, ami mindig a kedvező változás jele, normálisan az előrelépésé, az életünk jobbításáé, de nem nálunk. Az ott folyó tékozló és nagyzoló építkezések nem a fővárosban, az országban élők igényeit szolgálják, nem a kultúráét, az emberek egymásra találásának új lehetőségeit, hanem kizárólag egy primitív despota pszichés szükségleteit.
Nem tudom, a National Geographic említette-e a villamos ablakából is látható hatvan pár apró szobrocskát, az öntöttvasból készült cipőket. Ott sorakoznak a rakpart legszélén, ahova 1944 telén budapesti zsidóembereket állítottak, köztük gyerekeket, mielőtt belelőtték őket a Duna jéghideg vizébe.
Abban az országban, ahol egy ilyen felkavaró emlékmű létezhet, ott Horthy nevének elhangoznia sem szabadna soha, őt magasztalva, dicsőítve pedig végképp nem. Egy nemzetgyilkost, népírtót nem tárgyilagosan megítélni kell, hanem az emlékezet mocsarába fojtani őt, ha már egyszer megúszta, hogy felakasszák Nürnbergben.
Lázár János azonban néhány napja Kenderesen „kivételes államfőnek, igaz hazafinak és hős katonának” nevezte Hitler hazai pribékjét. Nem mindegy, hogy miért, milyen hátsó céllal tette? Minden bűn a gondolattal, a szavakkal kezdődik. A Duna-parton nyilasok gyilkoltak ugyan, de mi volt az ő bűnük Horthy majd’ félmillió vétlen áldozatához képest?! Horthy tudta, pontosan tudta, hogy a szerencsétleneket a gázba, a halálba viszi a vonat.
Az elpusztítottak és az ő meg nem született utódaik szorgalma, tehetsége, mély hazaszeretete immár örökre hiányozni fog a magyar vidékről – Magyarország jövőjéből. A mai magyar kormány tagjainak pedig megint nincsenek erkölcsi megfontolásai, kizárólag politikai céljaik, egyéni karriervágyaik vannak. Életveszélyessé váltak, s persze nemcsak a hazai zsidóságra, hanem minden magyar állampolgárra. Mindenki zsidó lett Magyarországon. Igazságnak, igazságosságnak már csak egyedül ez nevezhető ebben az országban.
A világ hetedik szép villamosjárata gurul tovább, az ablakoknál külföldiek fészkelődnek, kezükben a fényképező telefonok kifelé irányulnak. Nyilván tudják, hogy a parlament következik. De vajon azt is tudják-e, hogy abban a grandiózus épületben most rémalakok nyomkodják a gombokat és a falakról a legyilkolt szabadság vére csöpög. Azok ott bent ma már bármit megszavaznának, akár a legnagyobb gaztettet is, csak kapjanak mellé egy fedősztorit. Azt meg mindig kapnak, a rezsim százezermilliós apparátusokat tart fenn minden gonoszság, eszement döntés alátámasztására.
A Kossuth téren épp diáktüntetés zajlik. Kevesen, talán, ha pár százan vannak, de a villamos két utasának, két idős, afféle jóságos nagymama külsejű nőnek ennyi is túl sok. Az egyik összeszorított szájjal sziszegi, én mindet kirúgnám, a másik helyesel: az állam pénzén tanulnak és így hálálják meg. A szokásos indulatok ezek, autokráciában a hívek mindenkit, akár a gyerekeket is képesek ellenségnek tekinteni, talán a saját unokáikat is. A demokrácia hiánya őrültté tesz, a vak lojalitás elembertelenít, még a családi kötelékeket is képes megbontani…
Csupán pár megállónyi távolság, és mennyi pusztítás, rosszindulat, bánat. Itt vonul világ legszomorúbb villamosjárata.
a_2_es_villamos.jpg
A bűnök útja – a világ hetedik szép villamosvonala
(Írta: Bruck András) Nyárutó, szeptember. Lassan halad a 2-es villamos a Dunával párhuzamosan futó sínpáron. A látvány nagyszabású, szinte fenséges, a National Geographic magazin méltán nevezte a világ hetedik szép villamosvonalának: a folyó, a hidak, szemben a vár, a budai dombok, ezen az oldalon az Akadémia, a Vigadó, a Parlament…
Az amerikai magazin nem politizál, csak néz és fényképez, én viszont itt élek és a látványt, ami már gyerekkoromban is ugyanez volt, megszoktam. Az viszont, amit a látvány jótékonyan eltakar, megszokhatatlan.
Az Akadémia épülete előtt megyünk el, ami ma már inkább a holtak háza, a rezsim feldarabolta azt is, mert abban is pénzt, EU-pénzeket látott a klientúrája számára, márpedig semmi más nem érdekli.
Szemben a Budai Vár tele van darukkal, ami mindig a kedvező változás jele, normálisan az előrelépésé, az életünk jobbításáé, de nem nálunk. Az ott folyó tékozló és nagyzoló építkezések nem a fővárosban, az országban élők igényeit szolgálják, nem a kultúráét, az emberek egymásra találásának új lehetőségeit, hanem kizárólag egy primitív despota pszichés szükségleteit.
Nem tudom, a National Geographic említette-e a villamos ablakából is látható hatvan pár apró szobrocskát, az öntöttvasból készült cipőket. Ott sorakoznak a rakpart legszélén, ahova 1944 telén budapesti zsidóembereket állítottak, köztük gyerekeket, mielőtt belelőtték őket a Duna jéghideg vizébe.
Abban az országban, ahol egy ilyen felkavaró emlékmű létezhet, ott Horthy nevének elhangoznia sem szabadna soha, őt magasztalva, dicsőítve pedig végképp nem. Egy nemzetgyilkost, népírtót nem tárgyilagosan megítélni kell, hanem az emlékezet mocsarába fojtani őt, ha már egyszer megúszta, hogy felakasszák Nürnbergben.
Lázár János azonban néhány napja Kenderesen „kivételes államfőnek, igaz hazafinak és hős katonának” nevezte Hitler hazai pribékjét. Nem mindegy, hogy miért, milyen hátsó céllal tette? Minden bűn a gondolattal, a szavakkal kezdődik. A Duna-parton nyilasok gyilkoltak ugyan, de mi volt az ő bűnük Horthy majd’ félmillió vétlen áldozatához képest?! Horthy tudta, pontosan tudta, hogy a szerencsétleneket a gázba, a halálba viszi a vonat.
Az elpusztítottak és az ő meg nem született utódaik szorgalma, tehetsége, mély hazaszeretete immár örökre hiányozni fog a magyar vidékről – Magyarország jövőjéből. A mai magyar kormány tagjainak pedig megint nincsenek erkölcsi megfontolásai, kizárólag politikai céljaik, egyéni karriervágyaik vannak. Életveszélyessé váltak, s persze nemcsak a hazai zsidóságra, hanem minden magyar állampolgárra. Mindenki zsidó lett Magyarországon. Igazságnak, igazságosságnak már csak egyedül ez nevezhető ebben az országban.
A világ hetedik szép villamosjárata gurul tovább, az ablakoknál külföldiek fészkelődnek, kezükben a fényképező telefonok kifelé irányulnak. Nyilván tudják, hogy a parlament következik. De vajon azt is tudják-e, hogy abban a grandiózus épületben most rémalakok nyomkodják a gombokat és a falakról a legyilkolt szabadság vére csöpög. Azok ott bent ma már bármit megszavaznának, akár a legnagyobb gaztettet is, csak kapjanak mellé egy fedősztorit. Azt meg mindig kapnak, a rezsim százezermilliós apparátusokat tart fenn minden gonoszság, eszement döntés alátámasztására.
A Kossuth téren épp diáktüntetés zajlik. Kevesen, talán, ha pár százan vannak, de a villamos két utasának, két idős, afféle jóságos nagymama külsejű nőnek ennyi is túl sok. Az egyik összeszorított szájjal sziszegi, én mindet kirúgnám, a másik helyesel: az állam pénzén tanulnak és így hálálják meg. A szokásos indulatok ezek, autokráciában a hívek mindenkit, akár a gyerekeket is képesek ellenségnek tekinteni, talán a saját unokáikat is. A demokrácia hiánya őrültté tesz, a vak lojalitás elembertelenít, még a családi kötelékeket is képes megbontani…
Csupán pár megállónyi távolság, és mennyi pusztítás, rosszindulat, bánat. Itt vonul világ legszomorúbb villamosjárata.
